Országos Boldogság Teszt: közösen a pozitív életszemléletért

2013. 11. 06.
Szerző: Szimpatika
Orvosok, pszichológusok, egészségügyi szakemberek és szociológusok kezdeményezésére országos programsorozat indult az egészséges életmód népszerűsítésére, amelynek keretében elsősorban a betegségek megelőzésének fontosságát kívánják hangsúlyozni.

A szentendrei egészségnapon bejelentett, több hónaposra tervezett kampány keretében meghirdették az Ország Boldogság Tesztje elnevezésű akciót, amelynek során a résztvevők és közvetlen környezetük életmódjában bekövetkező, mások számára is pozitív változásokra hívják fel a figyelmet.

Az eddig elvégzett felmérések igazolják a szakemberek megállapításait: egyre több a szkeptikus, szorongó, az élethelyzetét kilátástalannak érzékelő ember, akik közül számosan orvosi segítségre szorulnának. Sokan gondolják azt, hogy csak túl kell élni a szürke napokat, a rossz munkahelyet és a családi konfliktusokat. A lelki élettel közvetlenül foglakozó szakemberek szerint azonban ez nem megoldás, hiszen még a legkritikusabb élethelyzetekben is található olyan dolog, esemény, körülmény, amely a pozitív attitűdöt erősíti és erőt ad a nehézségek elviseléséhez.

A boldogság iránti vágyat a boldogságnak kellene felváltania, és ennek eléréshez fontos, hogy a boldogság keresését egyéni érdekünknek tekintsük – hangsúlyozzák a programsorozat gazdái, a V-Med Orvos Centrum szakemberei. Ezt sok tényező alakítja, befolyásolja, melyekből bárki fel tud sorolni többet is, akár önmaga példája alapján, akár a közvetlen környezetében élő rokonain, ismerősein keresztül. A program alapja egy kifejezetten erre a célra létrehozott szakmai kérdőív, amely nemcsak állapotfelmérésre jó, hanem abban is segít, hogy a boldogság és elégedettség érzése minden nap fenntartható legyen.

A teszt kitöltői a V-Med Orvos Centrumban és a Benyovszky Orvosi Központban felhasználható, 15 000 Ft értékű, kedvezményekre jogosító Egészségkártyát kapnak. A tesztet bárki kitöltheti, nemcsak a maga épülésére, hanem az adatok összesítése után a szakembereknek is információt nyújtva ahhoz, hogy közösen mielőbb és minél több esetben megtalálhassák az utat a pozitív életszemlélethez.

Teszt kitöltése és bővebb információk: www.boldogsagteszt.hu

A program eredményeiről 2014 márciusában, az Alvás Világnapján számolunk be.


forrás: ArtCentrum Interactive

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!