Meggyógyulhat a rákos beteg, ha megérti betegsége okát

2013. 12. 17.
|
Dr. Hamer a 70-es években a müncheni onkológiai klinika vezető orvosa volt, ahol kollégáival együtt a daganatos betegeknél a hagyományos kezelési módokat alkalmazta.

Az elme és a betegség kapcsolata

1978-ban dr. Hamer élete radikálisan megváltozott, amikor tudomást szerzett 19 éves fia haláláról (a fiú halálát egy lövés okozta). Nem sokkal ezután a feleségét is elveszítette, és a tragikus eseményeket az tetézte, hogy felfedezte, heredaganata van. Orvosként a betegek sorába került, és a rák ellen saját magát is azokkal a hagyományos módszerekkel kellett volna kezelnie, melyek sikertelensége szembetűnő volt. Az alábbi módszer, bár elsőre ijesztő lehet, segített az orvosnak a rák legyőzésében.

Mivel soha semmilyen súlyosabb betegsége nem volt, arra gondolt, rákos megbetegedése a fiát ért tragédiával lehet összefüggésben. A fia halála és saját megbetegedése arra ösztönözte dr. Hamert, hogy betegei családi életét kezdje el vizsgálni. Azt vette észre, hogy a daganatos elváltozás megjelenése előtt mindegyik betege valamilyen súlyos traumán esett át. Egyértelmű volt az elme és a betegség kapcsolata – ahogy már sok tanulmány foglalkozott addig is azzal, hogy egyes betegségek súlyos stressz hatására könnyebben kialakulnak.

Mivel minden szerv kivetülése megtalálható az agyban, dr. Hamer úgy döntött, hogy megvizsgálja betegei tomográfiáit, összehasonlítva azokat a betegség kórelőzményével. Felfedezte, hogy nemcsak a rák, de minden betegség az agy egy bizonyos területének felügyelete alatt áll, és összefüggésbe hozható valamilyen előzetes pszichikai traumával. Minden rákos megbetegedésnek megvolt az adott területe az agyban, amely terület a betegség megjelenésekor nem működött jól.

Az új medicina alapjai

Dr. Hamer ezzel a felfedezéssel megalapozta az új medicinát, ami a rák ún. vasszabályából indul ki. A szabály pedig a következő: mindegyik ráktípus, illetve súlyos betegség egy bizonyos konfliktushoz vagy emocionális sokkhoz vezethető vissza, mely az egyént először mentálisan betegíti meg, aminek következtében agyi elváltozások alakulnak ki, majd ennek szervi manifesztációi lesznek.

Ehhez a szabályhoz tartozik még két alapvető következtetés:
- Az érzelmi sokk különböző típusai az agy különböző területein okoznak elváltozásokat. Az a zóna, melyben megjelennek ezek a körkörös elváltozások, meghatározza, hogy azok melyik szervet és milyen mértékben fogják érinteni.
- Minél hosszabb ideig áll fenn a konfliktus, annál súlyosabb elváltozást okoz szervi szinten.

Példák:

Tüdőrák

A tüdőrák kialakulásához egy halálfélelem-típusú konfliktust kötnek, mivel a halállal kapcsolatos pánik megbénítja a tüdőt. A sokk jelentkezésével egy időben a tüdőszövet alveoláris sejtjei elkezdenek burjánzani, és daganatos elváltozást hoznak létre. A hagyományos véleménnyel ellentétben a sejtburjánzás nem ok nélkül történik, ugyanis ezáltal megnő a tüdő kapacitása, így nő a túlélés esélye.

Mellrák

A mellrákot az anya-gyermek közötti, illetve a partnerkapcsolatban megjelenő konfliktussal hozták összefüggésbe. Ez a fajta probléma mindig az agynak a tejtermelésért felelős részén okoz elváltozást. Az anya-gyerek konfliktus akkor alakul ki, ha az anya túl sokat aggodalmaskodik gyermeke iránt, esetleg a gyermeket súlyos betegség miatt kórházba szállítják. A tejtermelő sejtek sok esetben ez alatt az idő alatt kezdenek el burjánzani, tumort hozva létre. Ennek az lehet a célja, hogy nagy mennyiségű tejet tudjon az anya termelni, amivel segítheti gyereke gyógyulását.

Ahogy minden konfliktusra van megoldás, úgy a betegségekre is van – állítja dr. Hamer. A test önmagát gyógyítja. A betegnek azonban dolgoznia kell azon, hogy megértse betegségének okát. A páciensnek együtt kell működnie az orvossal, hogy közösen idolgozhassanak egy olyan programot, ami által a konfliktus mentálisan és gyakorlati szinten is megoldódhat.


forrás: http://xn--dita-cpa.net/

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el