Mi állhat a télen jellemző szédülés hátterében?

2013. 12. 19.
|
Most már tartósabban beköszöntöttek a mínuszok, ami nemcsak a hangulatunkra, hanem a közérzetünkre is nagy hatással van. Sajnos a hipertóniások még jobban megszenvedhetik ezt az időszakot, hiszen a hideg felerősítheti a vérnyomásproblémáikat és gyakrabban tapasztalhatnak szédülést, ami vérnyomás-ingadozásra utalhat.

Hogy pontosan miért, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszélt.

Az American Heart Association közleménye szerint hideg időben nehezebb kontrollálni a magas vérnyomást, ezért fontos, hogy a hipertóniások konzultáljanak orvosukkal a gyógyszeradagjukat illetően, máskülönben könnyen romolhat az állapotuk. Éppen ezért, ha többet szédül, mint máskor, érdemes felkeresnie egy szakembert, aki 24 órás vérnyomásmérő segítségével pontosabb képet tud majd adni az állapotáról.

Dr. Ross Fletcher, a Georgetown University munkatársa által vezetett kutatásban kiderült, hogy amint hidegebbre fordul az idő, a hipertóniás betegek nagy része csaknem 8 százalékos különbségről számol be a vérnyomását illetően. A kutatók szerint ez a véredények szűkülésének tudható be. Dr. Kenneth Baker, a Texas A&M Health Science Center orvosa ezt a jelenséget ahhoz hasonlítja, amikor az ember hosszabb időre jéghideg vízbe teszi a kezét. Ekkor, ha egy kicsit is, de emelkedhet a vérnyomás, míg ha elutazunk melegebb éghajlatra, akkor csökkenthet, mivel akkor az erek kitágulnak.

A tudósok szerint azonban más okai is lehetnek a jelenségnek: például azok a gyógyszerek, melyeket az emberek főleg télen szednek, szintén megemelhetik a vérnyomást (például megfázás idején a nemszteroid gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók). Emellett szerepet játszat a hipertónia rosszabbodásában az is, hogy ilyenkor sokan fáradékonyabbak és hajlamosabbak a depresszióra, így gyakrabban nyúlnak kávéhoz és alkoholhoz. Ráadásul kevesebbet mozognak és egészségtelenebbül táplálkoznak, melyek szintén rossz hatással vannak a vérnyomásra.

„Tény, hogy a külső hőmérséklet befolyásolhatja a vérnyomás alakulását. Általában a meleg tágítja az ereket, ezáltal a vérnyomás csökkenhet, míg a hideg inkább az ér összehúzódást váltja ki, emiatt a vérnyomás emelkedhet. Azonban ez nem általános tünet: van beteg, aki nyáron kevesebb vérnyomáscsökkentőre szorul, mint télen, de ez nem mindenkinél van így. Akinél ez a jelenség fennáll, semmi mást nem kell tennie, mint szakorvoshoz fordulni, és a vérnyomás ellenőrzése mellett a vérnyomáscsökkentő gyógyszer adagját a kívánalomnak megfelelően kell módosítani. De nem győzzük hangsúlyozni, hogy a hipertónia nem minden esetben jár tünetekkel, ezért érdemes rendszeresen megmérni a vérnyomást, hogy kiderülhessen a probléma!” – mondja dr. Kapocsi Judit.

Annak érdekében, hogy a gyógyszer beállítása a legjobb legyen, érdemes lehet végigcsinálni a 24 órás vérnyomásmérést. Ekkor a páciens egy tartósan hordható vérnyomásmérő eszközt kap, ami meghatározott időszakonként méri a vérnyomását. Ezzel a kezelőorvos pontos képet kap a mindennapi tevékenységek során esetlegesen meglévő vérnyomás-ingadozásról, így a kezelést egyénre szabva tudja beállítani.


forrás: http://www.healzz.com/

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el