Az orrplasztika korszerű lehetőségeiről

2013. 12. 20.
|
Linda Blair klinikai pszichológus szerint mindössze hét másodpercnyi idő áll rendelkezésünkre, hogy másokban megszülessen az első benyomás rólunk, mely mind a magánéletben, mind az üzleti kapcsolatokban kulcsfontosságú.

A fizikai megjelenés, a külcsín, amit látunk – legyen szó akár üzleti megbeszélésről, állásinterjúról vagy randiról – véleményalkotásunkat nagymértékben befolyásolja. Kísérletek eredményei szerint egy találkozás során a partner arcát, mimikáját, külső megjelenését jobban megjegyezzük, mint azt, amit mondott. Kijelenthető, hogy a kinézet nagy hatással van szerelmi életünk és karrierünk alakulására, pl. egy üzleti megbeszélésnél a további együttműködés sikerére. A szimpátia elnyerésében döntő szerepet játszik az orrunk. Arcunk legkiemelkedőbb részeként meghatározza az arc karakterét, és attól függően, hogy mely népcsoporthoz tartozunk, változó és jellegzetes a formája. Egyesek szerint jellemzi a személyiséget is, a jellem első számú indikátorának tekintik. Az ókori görögöknél és rómaiaknál a hosszú, egyenes orr például erőt és hatalmat jelképezett, mintegy a státusz „testet öltött” szimbólumaként.

Elrejteni a takargatnivalót?

Minden embernek van olyan testrésze, amit nem szeret magában, amit igyekszik elrejteni a mások elől. Míg a testünkön lévő kisebb-nagyobb esztétikai hibákat ruházattal, előnyös öltözködéssel elfedhetjük, bizonyos mértékben még korrigálhatjuk is, addig az orrunkat, ami bizony a legjobban „kilóg” az arcunkból, nem takargathatjuk semmivel – hacsak nem cirkuszi bohócként nevettetünk.

A legtöbben nem fájdalmasan szemet szúró sasorral születünk, mégis, mindannyian megcsodáljuk Tom Cruise és Julia Roberts tökéletes kinézetű szaglószervét, és titkon talán vágyunk is rá, hogy a miénk is hasonló legyen. Az emberek gyakran úgy érzik, nincs más választásuk, és elfogadják orrukat olyannak, amilyen, a kozmetikai sebészetnek hála azonban ez ma már nem szükségszerű. Akár közhely, akár nem: nem rágódni kell a problémákon vagy beletörődni a helyzetbe, hanem megoldani őket. Napjainkra már egyre kevésbé számít tabunak a plasztikai beavatkozás, és az orrplasztika a szélesebb közönség számára is elérhetővé vált. „Részben annak köszönhető ez, hogy az orrplasztika műtéti technikája ma már olyan szintre fejlődött, hogy minden szükséges beavatkozás nagy biztonsággal elvégezhető. Segítségével belülről is lehet az orrot korrigálni, így külső hegek nem keletkeznek az orrplasztika során. Nyitott műtét után is csak az alsó részen marad észrevehetetlen, apró heg” – magyarázza dr. Varga Klára plasztikai sebész, fül- orr- gégész szakorvos.

A szerelem tényleg vakká tesz?

Annak ellenére is, hogy az orr átalakítása az egyik legbonyolultabb a szépészeti operációk között, a mellplasztika után a második leggyakrabban kért plasztikai műtét világszerte. Egyes felmérések szerint a házasságban élők több mint a fele szeretne valamit megváltoztatni partnerén, akár plasztikai műtét árán is – az esetek túlnyomó részében az orrát. A kutatás végeredményeként tehát kijelenthető: a szerelem bizony közel sem vak, és van igénye a változtatásra, ezért sem csodálkozhatunk el a plasztikai beavatkozások egyre növekvő népszerűségi indexén. Gondolták volna, hogy a világ orrplasztika-fővárosának Teheránt tartják, ahol a női testet a kíváncsi férfitekintetek elől lepellel kénytelenek elfedni a hölgyek? Burka, nigab ide vagy oda, számukra a tökéletes profil a cél, hiszen az Iránban jellemző, perzsa formájú orr általában jóval nagyobb, mint az európai „átlag”, s a nők orra a fátyol alól is kilátszik.

Nálunk is több híresség vetette alá magát orrkorrekciós műtétnek, köztük a sármos Korda György énekes is, aki felvállaltan kényes a külsejére, és a tökéletes megjelenésre törekszik. Pályafutása elején rettentően zavarta az orra, évek elteltével sem sikerült megbékülnie annak méretével, ezért döntött úgy, hogy megműtteti. „Nem voltam kibékülve a hosszú, vékony orommal. Olyan volt, mint egy sasorr. Soha senki nem bántott miatta, bennem mégis gátlásokat okozott. Nagyon nem tetszettem magamnak. Emiatt például soha nem engedtem magam profilból fotózni. Ennek pedig egyszer s mindenkorra véget kellett vetni. Épp orrsövényferdüléssel műtöttek, amikor megkértem az orvosomat, hogy egyúttal szabja át az orrom fazonját is. Kiszedtek belőle egy kis porcrészt, amitől sokkal szebb lett a szaglószervem, az arcom pedig nem változott semmit.”

A harmonikus összkép a lényeg

Orrunk alapvető formája a pubertáskorban alakul ki; nőknél 15-17, férfiaknál 17-19 éves kor körül nyeri el végleges formáját. Később a gravitáció és a kollagéntermelés csökkenésének hatására kissé megnyúlik, és idősebb korban lefelé konyulhat. Ezért, ha valakin fiatalító műtétet hajtanak végre, ez a terület sem szokott kimaradni. „Az orr és a koponya között arányosság áll fenn. A harmónia könnyen felborulhat, és az egyén számára nagyon zavaró lehet, ha az orr születési rendellenesség vagy baleset folytán nem a megfelelő arányosságot mutatja az arcon. A baleset következtében eltört orrcsont, erős orrsövényferdülés, mely az esztétikai problémákon túl légzési nehézséget is okozhat, de még egy orrháti púp is komolyan ronthat a harmonikus összképen. A „kelleténél” szélesebb, horgas, íves, lógó vagy hosszú orról, illetve az orrcsúcs alaki elváltozásairól (ferde vagy lapos orr) már ne is beszéljünk!” – hangsúlyozza Varga doktornő.

Egy felelősen gondolkodó plasztikai sebész azonban nem egy minden kívánságot teljesítő, jó tündér!

A plasztikai sebésznek minden esetben az összhatást kell figyelembe vennie orrműtét előtt, a szaglószerv esztétikus kinézete ugyanis nagymértékben függ a közvetlen környezettől – pl. a szemtől és a szemöldöktől, a homloktól, a felső ajaktól –, egyszóval magától az arctól. A női és a férfi orr esztétikai megítélése is különbözik. Egy kicsi orr például kifejezetten vonzó lehet egy nőn, férfin viszont annál kevésbé. Egy férfi „jóképű” lehet akkor is, ha az orrának erőteljes konvex (tehát kifelé és lefelé irányuló) görbülete van, egy nő esetében viszont már furának hat egy ilyen görbület. Éppen ez jelenti a legnagyobb kihívást egy sebész számára: eldönteni, megtervezni, milyen archoz milyen orr illik. Így nyugodtan elfelejthetjük, hogy kedvenc sztárunk –többnyire Jennifer Lopez, Nicole Kidman vagy Angelina Jolie – fotóját kezünkben szorongatva érkezünk a plasztikai sebészhez, mondván, márpedig mi ugyanolyan orrot akarunk, mint az övé. „Hozott anyagból nem biztos, hogy meg lehet oldani a dolgot –állítja dr. Varga Klára. – Ha valaki különleges kívánsággal érkezik, elég megnéznem az orrát, hogy tudjam, kérése megvalósítható-e vagy sem. Ha nem, akkor kompromisszumra kell jutni. Amikor számítógépes program segítségével megtervezünk egy orrot, akkor is csak 80%-ban lehet garantálni azt, hogy pontosan úgy fog kinézni, hiszen sok függ attól, miként zajlik a gyógyulás folyamata, fellép-e hegesedés vagy sem. Azért sem szabad megígérni a tökéletes egyezést a tervvel, mert a páciens annyira beleélheti magát, hogy egy pici eltérés is komoly csalódást okozhat számára” – magyarázza a szakember.

Kicsiből nagyot?! Nem akadály!

Mi a helyzet akkor, kivitelezhető- e egyáltalán, ha valaki a meglévőnél szélesebb orra vágyik? „Bármilyen alakú is legyen egy ember arca, az orr szélessége mindig akkora, hogy illeszkedjen az adott formához. Valódi szélesítést általában akkor szoktunk végezni, ha valamilyen baleset miatt van rá szükség, vagy éppen egy előző műtét során túlságosan elvékonyították az orrcsontot vagy a porcot. Ilyenkor gyakran a fül- vagy a bordaporcból veszünk ki egy kis darabot, és azt használjuk fel a korrekcióra, ez ugyanis tökéletesen beépül a szövetek közé, szemben a mesterséges anyagokból készült implantátummal. Magyarországon mindössze néhányan foglalkozunk rekonstrukciós orrműtétekkel, némelyik páciens – önhibáján kívül kialakult –problémája komoly szakmai kihívást jelent számunkra. Egyetlen műtéttel lenne ideális elérni a vágyott orrformát, mert ha már egy korábbi, kevésbé sikeres plasztikai műtét eredményét kell helyrehozni egy második vagy harmadik operációval, az jelentősen ront a beteg esélyein” – árulja el a doktornő.

Viszlát plasztik!

Bár már szinte minden testrészünkbe lehet rakatni különböző protéziseket, az orrba mégsem ajánlatos hasonlóval próbálkozni, a mesterséges anyagból készült implantátumok ugyanis az esetek nagy részében kilökődnek az orrból. Michael Jackson orra volt erre a legjobb példa. „Először csak annyit látni, hogy a bőr megemelkedik, az orr eldeformálódik, végül a beültetett anyag átlyukasztja a bőrt, és ezen a nyíláson át elindul a külvilág felé – szemlélteti dr. Varga Klára, aki meglehetősen bizarr plasztikai sebészeti megoldásokról is hallott már. – Tudok olyan esetről, amikor egy thaiföldi műtét után néhány hónappal egy szívószál darabja bukkant elő, azzal emelték ugyanis meg az orrhátat. Ez is azt mutatja, hogy óvatosan kell bánni a gyanúsan olcsó beavatkozásokkal. Lehet, hogy éppen akkor felettébb csábító az ajánlat, de ha valami balul sül el, a későbbi helyreállítás sokkalta több fájdalommal és kiadással járhat majd, ráadásul egy roncsolt orrot nagyon nehéz olyanná változtatni, amilyet a páciens szeretne. Gyakorta megesik, hogy meg kell elégedni valamilyen köztes, de az adott esetben az elérhető legjobb megoldással.”

Orrlyukplasztika

A 28 éves rendező és médiaszereplő, Gerencsér Tamás orrlyukához egy korábbi, elrontott plasztikai beavatkozás miatt kellett hozzányúlni: „Az egyik fülem elállt, azt korrigálták, illetve, amikor 19 évesen levágtak az orromból, akkor elszúrták az egyik orrlyukamat is, az egyik kisebb lett, mint a másik.” Ha valakinek túl tágak az orrlyukai, vagy az orr keskenyítése miatt annak tűnnek, a plasztikai sebész ezen is tud segíteni. „Ha egy mód van rá, az orrlyuk belső felén ejtünk bemetszést és onnan veszünk ki egy kis szövetet. Ez azért jó módszer, mert így belül lehet elhelyezni a varratot, ami a későbbiekben láthatatlanul gyógyul. Ha azonban az orrcimpa méretével van gond, néha kénytelenek vagyunk a külső részen alakítani. Ezzel az a baj, hogy olyan szép ívű sosem lesz, mint amilyen természetesen volt, így ezt a kompromisszumot csak igen komoly elváltozások esetén szabad felvállalni” –magyarázza Varga doktornő.

Forrás: www.vargaklara.hu

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el