Karácsonyi levél – Apaszemmel: Angyalok a szobában

2013. 12. 21.
Szerző: Küttel Dávid
A karácsonyi levélírást nem azért szerettem gyerekkoromban, mert „rendelni” lehetett, hanem azért, mert ezzel elkezdődött valami, ábrándozhattunk kedvünkre, és egy kicsit elképzeltük azt, ami még nem jött el.

A nyolcvanas évek közén persze nem voltak reklámok, amik direkt a gyerekeknek szóltak, és a boltokban is nagyon kicsi volt a választék.



A mai korban sokkal nehezebb ezt az egészet kordában tartani. Nekünk eddig sikerült, hiszen Györgyi ügyesen terelgeti a kis tollakat, ceruzákat, hogy ne egy „buta lista” szülessen, hanem egy közösen megírt, átgondolt levelecske, aminek nem is annyira a tartalma a fontos, hanem az, hogy valami egyszer csak valóra válik. Elindul a várakozás, a vágyakozás, az együtt töltött idő egyre növekszik, és talán idén is sikerül minden gyermekünket lelassítani egy normális tempóra. Dávidnak (6) és Rozinak (3) persze mostantól minden este el kell mesélnem azt a sztorit, amikor Zsófi húgomnak december 23-án (!) visszahozták az angyalkák a levelet, mert annyira hisztizett. Ez a családi sztori nekem – mint szülőnek –, bevallom, kapóra jön ebben az időszakban a fegyelmezés terén még egy darabig. Ezúton is köszönet, Zsófikám, a ’87. december 23-ai hisztiért!

Az elmúlt 5-10 évben azt figyeltem meg, hogy karácsony közeledtével minden gyerekem egy időre angyalkává változik. Idén csak egyet sajnálok: hogy most semelyik srácnak nincs karácsonyi koncertje. Persze, ennek is oka van: Bori gimijében az énekkari próbákat pont akkor tartják, amikor a németfakultációt, a felsős fiaimat pedig már nem énekeltetik az énektanárnők, mert mutálnak. (Az én kamaszkoromban Eleonóra néni vette a fáradságot, és keresett olyan kórusműveket, amiket 13 évesen is lehetett énekelni, ezért én egy percig sem estem ki az énekkarból – mi tagadás, nem ártott meg a fejlődésemnek!)

A karácsonyi levélen kívül még egy dolgot hoztam magammal gyerekkoromból: a visszatérő családi koncertet. Volt egy barátunk, Juliska néni, aki a nagymamám és dédmamám révén került közel a családunkhoz. Amikor elkezdtem zongorázni, dédikém már velünk élt, és Juliska néni rengeteg időt töltött nálunk. Kiválóan zongorázott, és abban az évben megtanított nekem két karácsonyi dalt. Senkinek sem beszélhettem róla, csak Réka húgomnak, aki titokban megtanulta elénekelni azokat. Eljött a szenteste, csengettek az angyalok, és a család bement a nappaliba. Én odaültem a hangszerhez, majd felcsendült zongorán és kislányhangon a „Mennyből az angyal” meg a „Pásztorok”. A családnak meglepetés volt az egész, csak Erzsi dédi és Juliska néni voltak beavatva, ők pedig tudtak titkot tartani. (Azon a karácsonyon Zsófi húgom még csak 8 hónapos volt, de amint zeneileg is használható korba lépett, őt is bevettem életem első zenekarába, a Tesózenekarba.) Édesanyámék és a nagyszüleim nagyon örültek a meglepetésnek; a pontos reakciókra ugyan már nem emlékszem, de azóta a család „ragaszkodik” a karácsonyi közös énekléshez. Tizenéves koromban már saját dalokat írtam: „Karácsonyi dal zongorára és két lánytestvérre”, majd huszonévesen már hangfelvételeket készítettünk a testvéreimmel és az egyre szaporodó gyereksereggel a szülőknek és a nagyszülőknek. Így nálunk minden karácsonykor van zene!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!