Szimpatika – Viselkedésünket is hormonok irányítják

Sokáig hitték az emberek, hogy testünk valami különálló, lelkünktől, gondolatainktól függetlenül működő dolog. A benne lévő alkatrészek időnként elromlanak, s akkor az orvos igyekszik megjavítani – eret vág, gyógyszert ír fel vagy operál. Mindehhez az agyunknak vajmi kevés köze van. Arra való csupán, hogy gondolkodjunk vele. Pedig az aggyal kapcsolatos kutatások bizonyítják, hogy életünk minden eseménye, a körülöttünk lévő világ minden apró mozzanata, fogantatásunk pillanatától kezdve agysejtjeinkben tárolódik. Minden érzés, mozdulat, gondolat, félelem vagy agresszió agyunk központi pályaudvaráról indul, és oda is érkezik.

A mintegy másfél kilónyi szürkeállományban több száz milliárd sejt dolgozik. Olyan, mint egy óriási pályaudvar, idegpályáin emlékekkel, vágyakkal, gondolatokkal és érzelmekkel megrakott tehervagonok száguldoznak, óránként több mint 300 kilométeres sebességgel, hormonok érkeznek menetrend szerint, molekulákat szállító szerelvények várják a csatlakozást, éjjel-nappal nyitva tartó pénztárak, azaz receptorok fogadják az utazó vegyi anyagokat. Mi pedig úgy érezzük, szerelmesek, dühösek vagy szomorúak vagyunk, sikeresek vagy szorongók. Ha tudjuk is, miért, attól még nem leszünk boldogabbak. De ha megértjük, az segít valamennyit.

Az érzelmeink kémiája

Minden ember, aki erre a világra születik, már csecsemőkorában is hat alapérzelem kifejezésére képes. A félelem, az öröm, a szomorúság, a düh, az undor és a szomorúság mindenkinél automatikusan jelenik meg a külvilág ingereire adott válaszként, és az agyban jól nyomon követhető pályán fut végig. Ez az ősi, úgynevezett limbikus rendszer a külső hatásokra önállóan intézkedik. Mivel ez eredetileg a túlélést szolgálta, ezért kevéssé befolyásolható. Erős ingerekre automatikusan sírni vagy mosolyogni fogunk, megemelkedik a vérnyomásunk, sikítunk, vagy máskor nemi hormonjaink felszaporodása miatt nem tudunk a csábításnak ellenállni.

Az egyedüllét félelme

Az élőlények legősibb, legalapvetőbb szorongása az elkülönítéstől, a magányosságtól való félelem. Az újszülött kispatkány, ha elválasztják az anyjától, kétségbeesett sikoltozásba kezd. Az elkülönített állat a félelem és a stressz összes jelét mutatja. A lelki fájdalomra ugyanúgy megemelkednek vérében a stresszhormonok, mint valóságos fizikai ártalmakra. Az agy számára a kettő között ugyanis nincs lényeges különbség. Mivel azonban a kéreghormon idegsejtméreg, ezek az újszülött korban elkülönített állatok egész későbbi életükben félénkek, ügyetlenek maradnak, gyakran rossz az étvágyuk és a betegségekre is fogékonyabbak, mint az anyjuktól soha el nem különített ikertestvéreik. Az élet kezdetén elszenvedett stressz mintegy megágyaz a fokozott stresszérzékenységnek. Azok a majmocskák, akiket néhány hetes korukban elkülönítettek az anyjuktól és idejük egy részét „bölcsődében”, vagyis majomtársaik és egy gondozó társaságában töltötték, felnőtt korukban félénkek és visszahúzódók lettek, többet rémüldöztek, kevesebbet aludtak, és ha választhattak a víz és a 15 százalékos alkohol között, az utóbbit választották. Vagyis úgy viselkedtek, mint a szorongó, boldogtalan emberek. Pedig „bölcsődéjükben” az anyjuk szeretetén kívül mindent megkaptak, amire szükségük volt.

A siker biológiája

A siker, az elégedettség, a kielégülés, a békesség érzése az agyban mérhetően endorfin felszabadulásával jár együtt. Az endorfin egy olyan, morfiumhoz hasonló szerkezetű hormon, amely kellemes közérzetet, eufóriát okoz. Az egészséges agy egészséges körülmények között, a társas viselkedés, az aktív cselekvés, például örömet adó munka, sport, szórakozás révén önmagát juttatja endorfinokhoz, vagyis a boldogság érzéséhez. Azonban a kívülről bejutatott morfiummal, tehát a különböző kábítószerekkel ellentétben mindig a megfelelő adagban, a megfelelő pillanatokban, a megfelelő idegsejteken. A legújabb kutatások szerint az egyik legkülönösebb betegséget, az autizmust a szervezet belső endorfintúltermelése okozza. Ennek következtében az autista gyerekben a társas viselkedés, a játék, a pszichés hatások nem tudnak örömet okozni. Ezért az ilyen gyerekeket, éppen úgy, mint az idült morfinistákat egyáltalán nem érdekli a többi ember, nem reagálnak a kedveskedésre, nem játszanak a többi gyerekkel.

Főnökök, beosztottak és nemi vágy

Kaliforniai kutatók 50-200 fős csoportokban vadon élő páviánok között vezető pozícióban lévő, illetve „beosztott” állatokat tanulmányoztak. A domináns majmok kevesebb stressznek voltak kitéve, hiszen ők szabták meg a csoport életét, haragjukat kedvükre kitölthették, kevesebb váratlan esemény érte őket, s a nők mindig készséggel rendelkezésükre álltak. Ezért ezeknek a majmoknak a vérében a kéreghormon szintje minden esetben alacsonyabb volt, mint beosztottaik vérében. Abban a pillanatban azonban, amikor helyzetük labilissá vált, a kéreghormonszint azonnal emelkedni kezdett. Még érdekesebb volt az a megfigyelés, hogy a vezető hím majmok vérében a nemi hormonok szintje, az alárendelt állatokkal ellentétben, a szándékosan kiváltott fájdalom, tehát stressz hatására sem csökkent, sőt vérükben a tesztoszteronszint még növekedett is. Vagyis a stressz hatására a főnökök nemi aktivitása – beosztottaikkal ellentétben – nem, hogy csökkent, hanem épp ellenkezőleg: emelkedett. Valószínűnek látszik tehát, hogy a manapság divatos hiedelemmel ellentétben a túlhajszolt emberek potenciaproblémáit nem is önmagában a stressz, inkább a társadalomban, a munkahelyen megélt valódi vagy vélt alárendeltségük okozza.

Felhasznált irodalom: Dr. Bánki M. Csaba: Az agy évtizedében