Száznál is több életév van a génjeinkbe írva

2013. 12. 30.
|
Magyar kutatóknak is köszönhető új eredmények romba döntötték az öregedésbiológia genetikai alapjait: kiderült, hogy nem a hosszú élet és az örök fiatalság génjeként is emlegetett gén hosszabbítja meg az élettartamot – máshol kell keresni ennek okait. A génjeinkben rejlő potenciál egyébként meglepően hosszú élettartammal kecsegtet: az ember várható élettartama jóval száz év feletti lesz.

Csak az utóbbi 30 évben vált világossá, hogy az öregedés szabályozásában genetikai tényezők is szerepet játszanak. Számos genetikai vizsgálat célja az öregedést befolyásoló gének azonosítása, és nagy áttörésnek számított, amikor 2001-ben felfedezték, hogy a Caenorhabditis elegans fonálféregben a szirtuin elnevezésű fehérjéket kódoló SIR2 gén túlműködése jelentősen megnöveli az élettartamot. A gént nem sokkal később már a hosszú élet egyik fontos génjeként emlegették. Különböző változatait az ecetmuslicától az emberig sikerült azonosítani, a férgeken kívül élesztőben és muslicában igazolták az élettartam-hosszabbító hatását. További vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy a kalóriacsökkentés, továbbá az antioxidáns és daganatellenes hatásáról nevezetes resveratrol nevű vegyület is a szirtuinok aktivációján keresztül fejti ki élettartam-növelő hatását.

Az utóbbi években azonban olyan eredmények láttak napvilágot, amelyek élesztőben, majd fonálférgekben megkérdőjelezték a szirtuinok kalóriacsökkentésben játszott szerepét, illetve kétségek merültek fel a resveratrol szirtuint aktiváló hatásával kapcsolatban is. Egy magyar részvételű nemzetközi vizsgálatban most megcáfoltak több korábbi eredményt is: kiderült, hogy a szirtuin túltermelése sem fonálférgekben, sem muslicában (Drosophila melanogaster) nem hosszabbítja meg az élettartamot, és a szirtuin muslicákban sem játszik szerepet a kalóriacsökkentés hatásában. Az eredményeket a Nature szeptember 21-i számában publikálták.

„Az élettartam szabályozása nagyon bonyolult folyamat, melyben szerepet játszanak genetikai faktorok (eddig több mint 300 öregedést befolyásoló gént azonosítottak) és környezeti tényezők (például a hőmérséklet, tápanyag-ellátottság) is” – mondta az origo.hu-nak dr. Vellai Tibor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Genetika Tanszékének vezetője. „Az öregedést elsődlegesen gének szabályozzák, de ezek kémiailag másodlagosan módosulhatnak. Ezek az úgynevezett epigenetikai változások nem változtatják meg a gének elsődleges szerkezetét, csupán másodlagos kémiai átalakulásokat eredményeznek, például metilcsoportok rakódnak a DNS-láncra. E változások befolyásolják az érintett gének aktivitását, és öröklődnek is. Ha tehát az öregedést szabályozó gének epigenetikailag módosulnak, akkor ez jelentős változást eredményezhet az élettartamban” – mondta a genetikus.

A környezeti hatások közül a tápanyagfelvétel mennyisége az egyik legfontosabb. Régóta megfigyelt tény, hogy a mérsékelt tápanyagfelvétel hosszabb élettartammal párosul, és ma már ennek a molekuláris alapjai is ismertek a kutatók előtt. „A tápanyagfelvétel mikéntje epigenetikai módosulásokat is eredményezhet. A táplálkozási szokásoknak pedig kulturális meghatározottságuk van. Összefoglalva tehát genetikai változások, epigenetikai változások, környezeti hatások és kulturális faktorok egyaránt befolyásolják várható élettartamunkat” – nyilatkozta a szakértő.

Az emberi élettartam látványos változáson ment keresztül az elmúlt 200 évben. 1840-ben még csak 50 év volt a fejlett ipari országokban élő emberek átlagos élettartama, 2010-ben pedig már 82-83 év körüli (Magyarországon körülbelül 75 év). Ennél sokkal érdekesebb, hogy az emberi élettartamban megfigyelhető változás egy lineáris tengely mentén, folyamatosan történt. Ebből az következik, hogy élettartamunk növekedése az elkövetkező években tovább folytatódik – mondta Vellai. A genetikus szerint a ma élő emberek többsége már közel 90 évig fog élni, s 2050-re ez elérheti a 95 évet is. Jelen tudásom alapján valószínűnek tartom, hogy várható élettartamunk jóval 100 év feletti lesz. Tehát a génjeinkben rejlő potenciál egy meglepően hosszú élettartammal kecsegtet.


forrás: http://www.medicalonline.hu/

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el