Az E-vitamin segíthet az Alzheimer-kór kezelésében?

Szerző: Szimpatika
Nagy adag E-vitamin napi szedése lassíthatja a kór tüneteinek súlyosbodását – derült ki egy amerikai tanulmányból. A kutatás során az E-vitamint szedő, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros betegek leépülése lassúbb lett, mint a placebót szedő pácienseké.

Az első csoportba tartozók mindennapi feladataikat hosszabb időn át tudták ellátni és kevesebb gondozói segítségre szorultak – ismertette a The Independent online kiadása a tanulmányban leírtakat.

A kutatás idején 613, enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer-kóros páciens egy csoportja naponta kapott E-vitamint, a másik csoport pedig hatóanyag nélküli szert, azaz placebót. Átlagosan két éven keresztül vizsgálták, mennyire változik náluk a mindennapi tevékenységek – mosakodás, öltözködés – végrehajtásának képessége. A tanulmány kimutatta, hogy az E-vitamint szedő résztvevőknél évente 19 százalékkal lassult ennek a képességnek a hanyatlása. Ők naponta átlagosan két órával kevesebb gondozói segítséget igényeltek. A kutatást egy Minnesota állambeli, veteránokat gondozó otthonban végezték 2007 és 2012 között.

A Maurice Dysken vezette kutatócsoport szerint az alfa tokoferol, vagyis az E-vitamin kedvezően befolyásolta az enyhe és közepesen súlyos Alzheimer-kórosok állapotát, mivel lassította a leépülést, emellett csökkentette az ápolással járó terheket.

Doug Brown, a brit Alzheimer Társaság kutatási és fejlesztési igazgatója szerint további kutatás szükséges ahhoz, hogy megállapítsák, az E-vitamin valóban segít-e a demens betegeken, és biztonságos-e naponta ilyen nagy adagot bevenni belőle.

A kutatás résztvevői az E-vitamin ajánlott napi beviteli mennyiségénél sokkal többet –körülbelül 1,3 milligrammot – szedtek, ami Brown szerint egyes emberek esetében ártalmas is lehet, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy étrend-kiegészítők szedése előtt rendkívül fontos kikérni az orvos tanácsát. Eric Karan, a brit Alzheimer Kutatóintézet igazgatója szerint korai lenne az E-vitamin ajánlása a betegség kezelésére, míg az eredményeket meg nem erősítik újabb kutatások.

Forrás: www.hir24.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!