Fontos kérdések a lúgosításról

Szerző: Szimpatika
Szervezetünk alapvetően lúgos kémhatású, de működése során savakat termel. Ahhoz, hogy fenn tudja tartani szervezete lúgos állapotát, tettekre van szüksége, amibe beletartozik a lúgos ételek és italok fogyasztása és a testmozgás is. Manapság még az orvostudomány nem foglakozik kellően részletesen a szöveti acidózissal és annak egészségre gyakorolt hatásaival. Dr. Robert Young külön ír az ún. rejtett szöveti acidózisról, ami véleménye szerint a savas étrend következménye.

Mi is valójában a rejtett szöveti acidózis?

Ez a jelenség akkor alakul ki, ha a táplálékkal felvett savak és/vagy az anyagcsere során keletkező savak nem tudnak tökéletesen kiürülni a 4 csatornán keresztül: ezek a belek, vesék, tüdő és a bőr. Ezeket a savakat a szervezet elraktározza a zsírszövetekbe. A szervezet kénytelen a savakat a vérből kiüríteni az említett 4 csatornán át, mert ha a vér elveszíti enyhén lúgos kémhatását, akkor az halálhoz vezet. Dr. Young szerint sokáig azt gondoltuk, hogy ezt a savtalanítási mechanizmust a szervezet képes minden segítség nélkül elvégezni, azonban kutatásai azt támasztják alá, hogy túlzott mennyiségű savval a szervezet már nem képes megbirkózni. A szervezetnek folyamatosan szüksége van a lúgosításra annak érdekében, hogy a savakat (amelyek származhatnak a környezetből, a táplálékból, az anyagcseréből vagy a stresszből) közömbösíteni tudja.

Egy átlagos felnőtt szervezete az anyagcsere során 50-100 mEq savat termel naponta, amit a fent említett csatornákon keresztül kell kiválasztani. A test lúgosítópuffer-rendszere segíti ugyan a savak semlegesítését, de ha túlságosan sok sav keletkezik szervezetünkben (ami a modern életmód mellett gyakori), betegségek alakulhatnak ki. Ezeket a betegségeket dr. Young szerint a felhalmozódott savak okozzák. Ha tehát szeretnénk megelőzni a káros savak okozta betegségek kialakulását, folyamatosan lúgosító ételeket és italokat kell fogyasztanunk.

Hogyan lehet kimutatni az elsavasodást, amikor a vér pH-értéke folyamatosan 7,365 körül van?

A táplálékból és anyagcseréből származó savakat a szervezet gyorsan eltávolítja a vérből, hiszen ha a vér pH-egyensúlya felborul, az halálhoz vezet. Ezért a szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a vér 7,365-ös pH-ját fenntartsa. Ezen cél érdekében a szervezet képes feláldozni minden szervet és szervrendszert. A szervezet által termelt szódabikarbóna az első számú lúgosító puffere testünknek. Testünkben 20 molekula szódabikarbóna képes semlegesíteni 1 molekula karbonsavat annak érdekében, hogy a vér 7,35 és 7,4 közötti pH-értékét fenntartsa. Meghökkentő ez a 20:1-hez arány. Komoly lúgosításra van szükség ahhoz, hogy az egyensúly fennmaradjon. Dr. Robert Young elméletének egyik fő motívuma Alexis Carrel Nobel-díjas kísérlete, melyet 1908-ban végzett el.

Carrel képes volt egy csirkeszívet 20 éven keresztül életben tartani azzal, hogy minden másnap lecserélte a lúgos táptalajt. 20 év után úgy döntött, nem cseréli többet a lúgos oldatot, s ezt követően a sejtek elpusztultak. Dr. Young következtetése szerint a emberi test sejtjei életben tarthatók, ha mindennap megkapják a szükséges lúgos ásványi sókat. Az emberi sejtek nem bírják az enyhe lúgosságot, és egyáltalán nem tolerálják a savas közeget.

„Ha megbetegszik a halad, elviszed orvoshoz vagy lecseréled a vizét?” – teszi fel a költői kérdést dr. Young.

A válasz természetesen az, hogy lecseréljük a vizét. Így van ez szerinte az emberi sejtekkel is: ők a halak, a víz pedig a külső környezet, mely körülveszi őket. A hal addig egészséges, amíg az őt körülvevő folyadék megfelelő számára. A sejtek is addig egészségesek, amíg ideális számukra a környezet. Az óceánok pH-ja 8,3, a lúgosító sók tartják fenn ezt az állapotát. A bennünk lévő belső folyadék olyan, mint az óceánok, és ugyanazok az ásványi sók képesek fenntartani pH-egyensúlyát is: magnézium, nátrium, klór, kálium és kalcium. Mára a globális felmelegedés hatására az óceánok pH-ja eltolódott 8,3-ról 8,2-re, tehát folyamatosan savasodnak.

Ez a hatalmas pH-változás komoly veszélyt jelent az óceánok életvilágára. Ugyanez történik sokunkban, amikor testünk elsavasodik: a káros savak hatására veszítünk csont- és izomszöveteinkből annak érdekében, hogy vérünk és egyéb szöveteink pH-ja egyensúlyban maradhasson. Az eredmény: ízületi gyulladás, csontritkulás, rák stb. A különböző okokkal magyarázott betegségek egy okra történő visszavezetése az orvostudományban nem ismeretlen: redukcionizmusnak nevezik. Dr. Young ennek az irányzatnak az egyik legismertebb képviselője.

Dr. Robert Young az egyre nagyobb ütemben terjedő gyermekkori és felnőttkori elhízást modern életstílusunkkal és az ebből fakadó elsavasodással magyarázza.

Véleménye szerint alapvetően meghatározó ebben a „kórképben” a szervezetben felhalmozódó savak mennyisége, valamint a mozgás hiánya. Ha a szervezet nem képes megszabadulni a testben felgyülemlő savaktól, elraktározza azokat a zsírszövetekben: a csípőn, a hason, a combokon, a mellkason és az agyban. A rendszeres mozgás nagyon fontos ahhoz, hogy megszabaduljunk a savaktól a bőr pórusain keresztül, izzadtság formájában. A szövetek elsavasodása szempontjából a túlsúly jobb állapot, mint a kóros soványság. Dr. Young szerint az elhízás a szervezet teljesen logikus reakciója a káros savakkal szemben. Okfejtéséből az következik, hogy a normál testsúly elérésének legjobb módszere a lúgosítás, a lúgosító ételek és lúgosító italok fogyasztása.

Dr. Young definíciója szerint, ha valakinek a vizelete délután 2-kor nem lúgos (a vizelet a nap során ekkor a leginkább lúgos), akkor a szervezete el van savasodva. Az ideális vizelet pH-nak 7,2 és 8,4 között kell lennie. Ellenkező esetben segíthet pl. a klorofill, mely igen erősen lúgosító hatású.

Dr. Young elméletét egyre több neves szaklap is elismeri, 2009. októberében pl. a British Journal of Nutrition részletesen írt a táplálkozás során kialakuló savasodásról és annak egészségre ártalmas következményeiről. Emellett egyre több kutató ismeri el a lúgosítás kedvező hatásait az egészségre nézve.


Forrás: www.drtihanyi.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!