Várható-e változás 2014-ben a nyugdíjtörvény szabályaiban?

2014. 02. 18.
|
A legnagyobb kérdés a nyugdíjtörvény 2013-as átnézése során az, hogy mi lesz velünk, ha nyugdíjasok leszünk. Lesz-e egyáltalán olyan, hogy nyugdíj, vagy megszűnik, és mindenki él idős korára, ahogyan tud, vagy amennyire előrelátó volt, illetve a lehetőségei engedték és előtakarékoskodott?

A fenti kérdésekkel kapcsolatban az emberekben bizonytalanság, és, nem túlzás kimondani, félelem is tapasztalható. A kormánynak egyszerre feladata, hogy megoldást találjon a kihívásra, és közben megnyugtassa az embereket, hogy lesz nyugdíjuk. Természetesen a kormány sem lát a jövőbe, és kötelessége a polgárokat is úgy tájékoztatni, hogy az a valóságos, pillanatnyi helyzetet tükrözze. Foglaljuk össze röviden, hogy 2013-ban milyen változások történtek a nyugdíjtörvényben, és jelenleg mire számíthatunk a jövőre vonatkozóan.

Az egyik legfontosabb változás azt a szigorú elvárást tartalmazza, hogy csak az kaphasson nyugdíjat, aki betölti a számára előírt öregségi nyugdíjkorhatárt. Ez a gyakorlatban lényegében azt teszi lehetővé az állam számára, hogy az ellátásokat, mint különböző jogcímen megadott nyugdíjakat visszavegye, illetve átalakítsa olyan jellegű ellátássá, amely nem számít nyugdíjnak, így nem, vagy csak részben érvényesek rá a nyugdíjakra vonatkozó előírások. Ilyen különbséget jelent az a lehetőség is, hogy a korhatár előtti ellátás, illetve a szolgálati járadék a jogosult kérelmére megszüntethetők. Változott a nyugdíjak igénylésének a módszere is, olyannyira, hogy már nem a jogosult adja be az igényét, hanem az ONYF értesíti azokat a személyeket, akik jogosultak lesznek az adott időszakban az öregségi nyugdíjra.

2014-ben megmarad a nőknek az a lehetősége, hogy kortól függetlenül teljes értékű öregkori nyugdíjba mehessenek, amennyiben rendelkeznek 40 év szolgálati viszonnyal, amiből minimum 32 év valóban ledolgozott, biztosított időszak. Öregségi nyugdíjban csak az a személy részesülhet, aki legalább 20 év biztosított időszakkal rendelkezik, résznyugdíjat pedig az a személy kaphat, aki legalább 15 év munkahelyi jogviszonnyal rendelkezik – természetesen csak akkor, ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Változott a nyugdíj kiszámításának a módszere is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kevesebb nyugdíjat kapnak azok, akik 2013-ban mentek, illetve az után mennek nyugdíjba. A számok nyelvére lefordítva: az életpálya-jövedelmet a bruttó jövedelem valorizációjával állapítják meg, és ennek a jövedelemnek az elismert biztosított időtől függő százaléka mutatja meg, mekkora összeg lesz a nyugdíjunk. Ez a százalék 40 éves jogviszony esetén 2008 előtt még 80% volt, de 2013-tól már csak 66%.

A megemelt nyugdíjkorhatár elérése lépcsőzetesen történik. 2022-ben mennek először nyugdíjba már 65 évesen a jogosultak, akik 1957-ben születtek. Nem számítható be a szabályozás alapján a felsőfokú iskola nappali tagozatán folytatott tanulmányi idő, csak abban az esetben, ha ez alatt az idő alatt a minimálbérnek megfelelő jövedelem után az egyéni és a munkáltatói járulékot is megfizeti a tanuló.

Természetesen ez a rövid összefoglaló nem tudja teljes részletességében bemutatni a nyugdíjtörvényt, már csak azért sem, mert az folyamatosan változik. Javasolt tehát, hogy az érintettek maguk alaposan tanulmányozzák át a törvényt, és kövessék annak módosulásait.


Forrás: http://www.blogolod.com/

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el