Tényleg ki kell cseréltetni az amalgámtöméseket?

2014. 02. 12.
Szerző: Szimpatika
Miközben sok szó esik arról, hogy az amalgámtömésekből felszabaduló higany esetleg káros hatással lehet az egészségünkre, a fogszínű tömések ugyancsak veszélyesnek tartott biszfenol-A-tartalmáról sokkal kevesebbet hallani. A fogászati amalgám nagyon tartós tömőanyag, ezért, ha valakit esztétikai szempontból nem zavar, nem érdemes az egyébként megfelelő ezüstszínű tömést fehérre cseréltetnie.

„Az amalgám az egyik legtartósabb tömőanyag, ha nincs probléma vele, vétek kicserélni. Az Amerikai Fogorvosok Egyesületének van egy állásfoglalása, amely úgy szól, hogy az az orvos, aki higanyallergiától nem szenvedő páciensének azt sugallja, hogy az amalgámtömés káros lehet az egészségére, helytelenül és nem etikusan cselekszik” – mondta dr. Bartha Károly egyetemi docens, a SOTE Fogászati Klinikájának intézetvezető helyettese.

„Az amalgámtömés cseréje abban az esetben indokolt, ha a beteg higanyallergiában szenved. Ez azonban nagyon ritka: harmincéves pályafutásom alatt egy ilyen beteggel találkoztam” – teszi hozzá a szakember. Dr. Bartha Károly szerint az amalgámtömés higanyon kívüli összetevőivel (például ezüsttel, rézzel) szembeni allergia még ritkább, mint a higannyal szembeni.

A higanytartalmú tömés eltávolítása viszont szükséges és indokolt abban az esetben is, ha a szájnyálkahártyán úgynevezett lichenoid típusú, jellegzetesen fehér színű elváltozások jelennek meg.

Mennyire veszélyes az amalgámtömések higanytartalma?

Az amalgámtömések anyagának mintegy fele higany, amely rágás, rágógumizás, fogmosás hatására kis mennyiségben folyamatosan oldódik ki a tömésből. „A természetgyógyászok nem ismerik azt a fogalmat, hogy határérték. Ők általában úgy gondolkodnak, hogy ha egy anyag veszélyes, akkor nincs további helye a vitának. Az Egészségügyi Világszervezet és az orvostudomány azonban felállít határértékeket, és az amalgámtömésekből folyamatosan kioldódó higanymennyiség nem éri el a felső limitet. Még akkor sem érné el, ha az összes fogunk amalgámmal lenne tömve” –mondja dr. Bartha Károly.

A tömésből felszabaduló higany a nyálban feloldódva a gyomorba jut, ahonnan csak egy százaléka szívódik fel a szervezetbe. „Hogy a fogászati amalgám mennyire káros az egészségre, azt jól jelzi az az amerikai statisztika, mely szerint egy átlagos fogorvos vérében kétszer annyi elemi higany található, mint a lakosságéban általában, ennek ellenére az orvostársadalmon belül és általában a lakosság körében is a fogorvosok élnek a legtovább” – jegyzi meg a fogorvosi klinika intézményvezető helyettese.

A tengeri halakkal vérünkbe kerülő higany veszélyesebb

Nem mindegy, hogy a higany elemi vagy szerves formában kerül-e a vérünkbe. Az amalgámtömésekből elemi formában vérünkbe kerülő higany, bár egy része felhalmozódik az agyban vagy a vesében, folyamatosan távozik a szervezetből, és mennyisége ötven nap alatt megfeleződik. Nem így a szerves higanyvegyületek, mint például a metil-higany. Ennek klasszikus példája a japán Minamata lakóinak esete. A tengeri faluban az 1930-as években vegyi gyár épült, amely tisztítatlan szennyvizét a tengerbe eresztette. Közel húsz év elteltével a lakosság körében különböző idegrendszeri tünetek jelentkeztek: beszéd- és különféle érzékszervi problémáik voltak, de az is előfordult, hogy izomremegések és görcsök közepette furcsa pozíciókban megmerevedtek. Mint később kiderült, az idegrendszeri zavart a vérükben felhalmozódó metil-higany okozta, amelyet a tengeri élőlények fogyasztásával vittek be szervezetükbe. A japán falu után a betegséget Minamata-kórnak nevezték el.

A fogszínű tömőanyagok biszfenol-A-t tartalmazhatnak

„Miközben az amalgámot tulajdonképpen az 1830-as évekbeli bevezetése óta támadják higanytartalma és vélt egészségi kockázatai miatt, kevés szó esik arról, hogy a fogszínű tömőanyagok az egészségre ugyancsak káros biszfenol-A-t tartalmaznak. Ráadásul a fogszínű tömőanyaggal szembeni allergiás kockázat is nagyobb, mint az amalgámtömések esetében” – mondta dr. Bartha Károly. Ezért a tömőanyag kiválasztásában, valamint az esetleges kockázatokról mindig kérjük ki fogorvosunk tanácsát.

Annak ellenére, hogy ma már az amalgám-tömőanyagokból is vannak modernebbek, amelyekből kevesebb higany oldódik ki, a betegek az amalgámtömések helyett inkább a fogszínű töméseket keresik. „Egyes vélekedések szerint az amalgám idővel a szegény ember tömése lesz. Nyugat-Európában a fogszínű tömés ára közel kétszerese az amalgáménak, ami indokolt is a drágább alapanyagok és a jelentősebb időráfordítás miatt” – mondta dr. Bartha Károly.

A fogszínű tömések élettartama azonban még csak közelíti az amalgámtömésekét, amelyekkel a statisztika szerint átlagosan hét évig rendszerint semmi gondjuk nincs a pácienseknek.


Forrás: https://www.origo.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!