A tiszta víz csodája

2014. 02. 23.
Szerző: Szimpatika
A tiszta víz az élet bölcsője. Azt gondoljuk, hogy mindent tudunk a vízről, de ez távolról sincs így. Ismerjük fizikai jellemzőit: természetesen minden kisiskolás tudja, hogy 0 Celsius-fokon megfagy és jéggé válik – csakhogy ez nem így van. Ugyanis a valóban tiszta víz, mely semmilyen szennyeződést nem tartalmaz (tehát nincsenek benne jégképző magok) és semmilyen felülettel (pl. edény falával) nem érintkezik, csak -48 Celsius-fokon kezd megfagyni.

A víz 100 Celsius-fokon felforr, ami persze erősen nyomásfüggő, hiszen például a Himalája tetején ehhez elég már 65 Celsius-fok is.

Testünk 63%-a víz; kisgyermekekben ez az arány közel 80%. Ahogy idősödünk, úgy csökken testünk víztartalma: szó szerint kiszáradunk. Élelem nélkül 40-50 napig is kibírhatjuk normális körülmények között, de víz nélkül csak pár napig maradunk életben. Amikor megszomjazunk, szervezetünkben már vízhiány van.

Idősebb korban ez a jelzőrendszerünk már nem jól működik, ezért 60 év felett már nem csak akkor kell inni, ha szomjúságot érzünk, hanem akkor is, amikor még a szánk nem száraz és szomjasak sem vagyunk.

A gyermekek sok vizet isznak, és ez így van jól. Nem nő tőle béka a hasukban, nem szabad tiltani a gyermekek vízfogyasztását (ahogy a felnőttekét sem). Minden nap, mindenkinek meg kell innia legalább másfél liter tiszta, jó vizet. Ezzel elkerülhet egy csomó betegséget (vesekő, epekő, elhízás, fejfájás, dekoncentráltság, fáradékonyság stb.). A szilárd táplálékok emésztése során is keletkezik bennünk naponta két és fél dl víz. Ezt a vizet oxidációs víznek nevezzük.

A lédús gyümölcsök víztartalma eléri a 80-90%-ot, így fogyasztásuk már csak ezért is nagyon egészséges. Az alkoholos italok dehidratációt okoznak, azaz kiszárítanak, vizet vonnak el a sejtjeinktől. Ez még a sörre is igaz! A másnaposság tüneteinek döntő részét a sejtek kiszáradása okozza. A megoldás tehát a másnapi bő vízivás és néhány alapvető ion pótlása (magnézium, kálium, nátrium). A kávéban, teában lévő koffein is kiszárítja a sejtjeinket. Kezdetben élénkít, de utána sokkal fáradtabbak leszünk, mint amilyenek előtte voltunk.

A szem a lélek tükre, szokták mondani, a nyelv pedig azt mutatja meg jó közelítéssel, hogy ittunk-e aznap eleget. A száraz, repedezett nyelv és a cserepes ajkak biztos, hogy elégtelen vízfogyasztásra utalnak.

A tiszta víz íze tökéletes. Nem kell bele semmi ízesítő vagy színező anyag. A szénsavas víz nem jó. Becsapjuk vele a szervezetünket. A szénsav csípi a nyálkahártyánkat, ezért tudat alatt kevesebbet iszunk meg a szénsavas vízből, mint amennyire ténylegesen szükségünk lenne. Az evés közben történő vízfogyasztás kifejezetten egészséges: az étel sokkal könnyebben emészthetővé válik általa, és az emésztés során a belek nem vonnak el olyan sok vizet a szervezetünktől, mint egyébként. Ennek következtében elmarad az étkezés után jelentkező tompultság, fáradékonyság, aluszékonyság. Ha mégis jelentkezik, akkor vizet kell inni, nem pedig kávét!

A gyógyszereket mindig bő vízzel kell bevenni, nem úgy, ahogy a tv-ben sok filmben láthatjuk. Apró kortyokban igyunk, hogy vizet nyeljünk le, ne levegőt. A víziváskor hallható kluttyogás azt jelenti, hogy sok levegőt is lenyelünk a vízzel, amitől hasunk felpuffadhat, és kellemetlen hangok kíséretében tudunk csak tőle megszabadulni.

A víz szép. Szép a pohárban, a folyóban, a tóban, a tengerben. A víz látványa megnyugtat. Ez a négy őselem egyike: tűz, víz, föld, levegő. Éljünk vele egészségben.


Forrás: https://drtihanyi.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!