Immunterápia: biztató eredmények a földimogyoró-allergia kezelésében

2014. 02. 27.
Szerző: Szimpatika
A terápiában részt vevő gyermekek a kezelés után panaszmentesen fogyaszthatták azokat a magvakat, amelyek korábban súlyos tüneteket váltottak ki náluk. Az immunterápia eredményeiről szóló kutatást a The Lancet nevű tudományos folyóirat közölte.

Gyermekek és diéta

Ami nálunk a liszt vagy a tej, az az Egyesült Államokban a mogyoró. A táplálékallergiák gyakoriságát tekintve a földimogyoró-allergia régóta listavezető, a mindennapokat is jelentősen megnehezítő betegség az Álllamokban, ahol a becslések szerint közel 2 millió embert érint. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa kérdésünkre elmondta, hogy a földimogyoró-allergia által okozott reakciók súlyossági foka az enyhébb, az arcon, száj körül, szemeknél jelentkező ödémás tünetektől az életveszélyes, légcsőduzzanattal is járó anafilaxiás sokkig terjedhet. A betegség gyermekek körében is gyakori, esetükben pedig sokszor nehéz az otthonon kívüli, iskolai étkezések során a diéta tartása. A kutatók ezért régóta keresik a megoldást a szervezet „deszenzibilására”, vagyis a mogyoróval szembeni túlérzékenység megszüntetésére.



Kizárás helyett hozzászoktatás

A táplálékallergia kezelésének egyik módja, ha a beteg a tüneteket okozó élelmiszert egyáltalán nem fogyasztja. Az immunterápia lényege azonban épp a túlérzékenység megszüntetése: folyamatosan emelt adagokban a szervezetet hozzászoktatni a tüneteket okozó allergénhez. A vizsgálat során a 99, 7 és 16 év közötti résztvevő egyik csoportja 26 hetes immunterápiás kezelésben részesült, ami a kezelés alatt fokozatosan emelkedő dózisban a mogyorófehérje szájon át történő szedését jelentette, 800 mg-nak megfelelő mennyiségig. A vizsgálat végén az immunterápiás kezelésben részesült gyermekek 84 százalékánál a 800 mg fehérje már nem okozott panaszokat. A deszenzitizációt a gyerekek 62 százalékánál sikerült elérni a kezeléssel, náluk 1400 mg fehérje fogyasztása után sem jelentkeztek tünetek. Ez megközelítőleg 10 szem mogyorónyi mennyiségnek felel meg. Bármennyire is biztatóak azonban az eredmények, a kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy ez még csak egy hosszú folyamat kezdete. Az immunterápia mogyoróallergia kezelésére szolgáló szakmai protokolljának kidolgozása további vizsgálatokat és időt igényel.

Többéves, eredményes kezelés légúti allergiákra

Habár a mogyoróallergia kezelésének kidolgozása még gyerekcipőben jár, az immunterápia korántsem számít újdonságnak az allergiások körében. Dr. Balogh Katalin már több éve sikerrel alkalmazza a módszert, elsősorban légúti allergia kezelésében. „Az immunterápiát nemzetközileg elfogadott, az illetékes hazai szakmai kollégiumok által megerősített előírások szabályozzák. Hazánkban a kezelés szublingvális, vagyis nyelv alatti formája terjedt el: ez tabletta vagy cseppek szedését jelenti. A működési mechanizmus ugyanaz: a szervezetet fokozatosan hozzászoktatni a panaszokat okozó allergénhez. A kezeléssel gyerekek és felnőttek körében is szép eredményeket értünk el a leggyakoribb allergén, a parlagfű esetében is. A 3-5 éven át tartó terápiánál a betegeim már az első évben jelentős javulásról számoltak be, ami a kezelés további 2 évében tovább folytatódik. A kezelés befejezésekor összességében több mint 80 százalékkal csökkennek a tünetek, így tüneti kezelésre ekkor már nincs, vagy csak alig van szükség. A kezelés befejezése után végzett felmérések szerint a kedvező hatás fennmarad akkor is, amikor a betegek már nem szedik az immunterápiás készítményt” – mondja a főorvosnő.


Forrás: www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!