Ilyen a magyarok lelkiállapota

2014. 03. 10.
Szerző: Szimpatika
Többet stresszelnek a munkahelyükön, egyre kevésbé vallásosak, egyre kevésbé élnek meg harmonikus kötődést, és emiatt egyre több rémálmuk a magyaroknak – ezek a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által frissen publikált Magyar Lelkiállapot 2013 című egészségszociológiai tanulmánykötet talán legfontosabb megállapításai.

A kutatás a tavaly elhunyt Kopp Mária 1988 óta végzett, Hungarostudy című felméréssorozatának folytatása, habár a súlypontok némileg változtak: a 2006 óta először végzett mérésekben új elemként jelentek meg a párkapcsolati és családalapítási trendek, valamint az étkezési rendellenességek. Az idei felméréseket az Ipsos végezte egy 2000 fős, a felnőtt lakosságra nézve reprezentatív mintán. A 2013. december 12-én bemutatott kötet még csak az eredmények kiértékelésének első fázisa.

Elgondolkodtató adat, hogy a magyaroknak mindössze 30 százaléka rendelkezik olyan (az anya-gyermek viszonyban gyökerező) harmonikus kötődéssel, amely lehetővé tenné a kiegyensúlyozott társas kapcsolatokat, míg 40 százalékukat „elkerülő, függetlenedő, domináns, individuális” kötődési minták jellemzik. Ez a mintázat a Rákosi-korszak elhibázott gyermekpolitikájában gyökerezett, és azóta generációkon át öröklődik. A harmonikus kötődés hiányának azonban a kutatás szerint van egy meglepő hozadéka is: az érintetteknek több rémálma van, amiken keresztül sikertelenül próbálják meg feldolgozni konfliktusaikat.

Jó hír, hogy a depressziósok aránya nem romlott.

A kutatás azt találta, hogy az 1951 és 1965 között született, „rendszerváltó generáció” a legelégedetlenebb, mivel a rendszerváltás hozadékaival szemben támasztott elvárásaiknak csak egy része teljesült, ugyanakkor az X (1966-1980), és különösen az Y (1981-1995) generációkba tartozók jóval elégedettebbek az életükkel.


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!