Öregítenek a kalóriák

Szerző: Szimpatika
Jelentősen csökken a halálozási arány és az öregedéssel összefüggő betegségek előfordulása a kalóriamegvonásos étrenden lévő majmoknál – derült ki egy 25 évvel ezelőtt megkezdett tanulmányból.

A Wisconsin-Madison Egyetem vizsgálata egyike az Egyesült Államokban jelenleg is folyó két hosszú távú kutatásnak, amely a kalóriamegvonásos diéta hatásait kíséri figyelemmel a főemlős állatoknál. A 76 rhesusmajmot vizsgáló tanulmány legújabb eredményeit a Nature Communications című tudományos folyóiratban közölték.

Amikor az állatok elérték a 7-14 éves kort, a kutatók olyan étrendet állítottak össze számukra, amely az addiginál 30 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazott. A kontrollcsoportba tartozó majmoknál – amelyek annyit ettek, amennyit csak akartak – a betegségek kialakulásának kockázata 2,9-szer, a halálozásé pedig háromszor volt magasabb, mint a kalóriamegvonásos diétát folytató társaiknál.

A kutatók továbbá már a tanulmány megkezdése utáni hat hónapban diabéteszt észleltek a kontrollcsoport majmainál, amikor azok még bőven erejük teljében voltak. A tanulmány egyik szerzője, Richard Weindruch szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy az alacsonyabb rendű organizmusoknál tapasztalt hatások a főemlősökre is vonatkoznak.

A legyeknél és rágcsálóknál 40 százalékkal növekszik a várható élettartam, ha a csökken a kalóriabevitelük, miközben folyamatosan kapják az alapvető tápanyagokat. A főemlősökön alkalmazott kalóriamegvonás hatásairól azonban megoszlanak az eredmények – olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

Az amerikai öregedéskutató intézet (NIA) 2012-ben készített, nagyszabású jelentése 120 majom bevonásával készült, és az eredmények nem mutattak eltérést a túlélés tekintetében a kalóriamegvonásos étrendet követő és a kontrollcsoportba tartozó majmok között, az állatok javuló egészségi állapotára vonatkozó adatok pedig nem voltak statisztikailag jelentősek. Saját tapasztalataikra és az internetes adatbázisokra támaszkodva az egyetem munkatársai arra jutottak, hogy a NIA-vizsgálat kontrollcsoportjának majmai valójában szintén – habár társaiknál kisebb mértékben – kalóriamegvonásos diétán voltak. A két kutatócsoport jelenleg egy átfogó elemzés keretében veszi górcső alá az összes rendelkezésükre álló adatot, figyelembe véve a tanulmányok különbségeit.

A kalóriamegvonás fogalma nagyjából két évtizeddel ezelőtt került be a köztudatba, amikor néhányan 30 százalékkal csökkentették kalóriabevitelüket, hogy lassítsák az öregedéssel járó betegségeket. A tanulmány szerzői ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ők „kutatási eszközként”, nem pedig életmódbeli irányelvként tekintenek a kalóriamegvonásos diétára. A kalóriamegvonás gyakorlatilag az anyagcsere újraprogramozását eredményezi. Minden olyan fajnál, amelynél kimutatták, hogy a módszer lassítja az öregedést és a vele járó betegségeket, az energiaszabályozásban és a sejtek, illetve az organizmus azon képességében ment végbe változás, hogy a kor előrehaladtával reagáljon a környezeti változásokra.


Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!