Szimpatika – Anyaszemmel: Sweet sixteen, avagy kerek-e a tizenhat?

A születésnapja egy sima szerdára esett, és mivel már kinőtt a nagycsaládi partik korából, „csak” a testvéreivel készültünk megünnepelni őt. Nem gondoltam, hogy végül ennyire bensőséges, nekem egyenesen megható este kerekedik, jó volt Bori arcát látni a gyertyafényben, hogy mennyire örül mindennek és mindenkinek. Mivel hétköznapokon hat gyerek hétfelé van délutánonként, nem volt könnyű a közös, nyugodt vacsora megszervezése. A tortát még reggel megcsináltam, a rendelt menü pedig szerencsére elkészíthető volt egy óra alatt, így mire este Ádám is hazaért az angol óráról, olyan jó illat terjengett a konyhában, hogy a fakanállal kellett a három nagyfiút elhessegetni a tűzhely mellől. Dávidkám csak azért nem sündörgött körülöttem, mert igazi saját készítésű ajándékot csinált a nővérének: ceruzatartót ragasztott, vágott, festett WC-papír gurigából, a „Nyuszi ül a fűben” címet adva neki. Igaz, a legnagyobb ajándékot én kaptam tőle, amikor teljesen egyedül el is takarított maga után, és mire terítettem, nyoma sem maradt a nagy kézműves munkának.

Rékánk is akart adni saját ajándékot, de mivel ezt este hétkor találta csak ki, egy rajzolt tulipánban egyeztünk ki, mely viszont uralta a Borinak szánt üdvözlőlap mindkét oldalát.

A két kicsi olyan izgatott volt, mintha az ő szülinapjuk lenne, ebből is látszik, hogy tényleg legalább akkora öröm készülni és adni, mint ünnepeltnek lenni. Teríteni is ők ketten segítettek, szépen feldíszítették az asztalt kilenc főre (hiszen tizenhat évesen természetesen a lovag is meghívott „vendég”), talpas poharakat rakhattak a gyerekpezsgőnek, sőt a tortára is segíthettek feltenni a tizenhat gyertyát. Ekkorra már olyan fokú bulihangulat kerekedett a konyhában, hogy levonzotta lassan az ünnepeltet és a nagyobb testvéreket is az asztal köré, úgyhogy végre elhangozhatott az „Isten éltessen, Bori!”. Láttam, hogy könny bujkált a szeme sarkában, és annyira édes volt, mikor a koccintás után rám nézett: „Anya, kérhetek inkább a gyerekpezsgőből?”

Hiába égett tizenhat gyertya a tortáján, hiába ült egy „szupercsaj” az asztalnál, oldalán a barátjával és öt kisebb testvérével, nekem akkor is a kicsi lányom volt abban a pillanatban, és az lesz még sokszor tizenhat év múltán is...