A tojásallergia tünetei

2014. 04. 23.
Szerző: Szimpatika
Hazánkban a tej mellett a tojás az egyik leggyakoribb táplálékallergén, kisgyermekek és felnőttek körében is. Összeállításunkban a tojásallergiával kapcsolatos gyakori kérdésekre keresünk válaszokat.

Csecsemőkorban is elkezdődhet?

„Az anya által fogyasztott ételek bizonyos mennyiségben átjutnak az anyatejen keresztül a baba szervezetébe is, az ételallergia tünetei tehát már a szoptatás időszakában is jelentkezhetnek. Érdemes ezért megfigyelni, hogy a panaszok mely ételek fogyasztását követően jelentkeznek, és a továbbiakban teljesen kizárni az étrendből a gyanús élelmiszert – magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermek-gasztroenterológusa. – Ha így nem jelentkeznek a tünetek, akkor az egész szoptatási idő alatt érdemes a tojásmentes diétát tartani. Amennyiben az ekcémás tünetek továbbra sem múlnak, akkor lehet más élelmiszerek mellőzésével is próbálkozni, de ilyenkor mindenképpen javasolt egy szakorvost felkeresni.”

Milyen tüneteket okoz a tojásallergia?

A szoptatás időszakában a tojásallergia tüneteként a babánál jelentkezhet bőrallergia, ekcéma és hasi panaszok. A tojást 8 hónapos kor után lehet bevezetni a babák étrendjébe. Kezdetben kizárólag friss, jól megfőzött tojás sárgáját készítsük el, majd fokozatosan kaphat tojásfehérjét is. Ez allergiára hajlamos gyermekeknél legalább 2-4 hónappal későbbre halasztandó. Ebben az időszakban a tojás fogyasztását követően fellépő bőrviszketés, kipirosodás, bőrkiütés, az arc, a torok duzzadása, nehézlégzés, hányás, hasmenés, hasi fájdalom esetén kell gondolnunk tojásallergiára.

Hogyan kezelhető?

A tojásallergia egyetlen kezelési módja, a tojásmentes diéta betartása, mely –különösen gyermekeknél – sokszor nem könnyű feladat. Tojásfehérje számos élelmiszerben található, leginkább a pékáruk, kenyérfélék, ragufélék, tésztafélék, krémtöltelékek és a fagylaltok tartalmazzák. Fontos, hogy bevásárlás során mindig olvassuk el az egyes ételek összetevőit is.

Az alábbi összetevők tojás jelenlétére utalnak: albumin, tojás (tojássárgája, tojásfehérje, tojáspor, szárított tojás), tojáshelyettesítők, tojáslikőr, globulin, lecitin, lizozim, majonéz, ovalbumin, ovovitelin, tojáshab.

Mivel helyettesíthető?

Főzés során az ételek sűrítésére tojás helyett használjunk keményítőt vagy burgonyát. Vásárolhatunk tojáspótló port is. Az ételek lazítására alkalmazható rizs, búzadara, tojásmentes zsemlemorzsa, élesztő, szódabikarbóna. Az interneten számos oldal található, ahol ételallergiás betegek osztják meg a már kipróbált recepteket egymással. Keresgéljünk a tojásmentes finomságok közt és próbáljunk ki új ízeket, ételeket.

Kaphat-e oltást, aki allergiás a tojásra?

Egyes védőoltások előállításakor a vírust tojásban szaporítják, ezért az oltóanyagba kis mennyiségű tojásfehérje is bekerülhet. Ez allergiás tüneteket, súlyos esetben vérnyomásesést, fulladást, esetleg halálhoz vezető reakciót válthat ki. Ilyen oltások a sárgaláz elleni oltás és az influenza elleni oltások. Lassan egy évtizede más technológiával készül a 15 hónapos korban kötelező kanyaró, mumpsz és rózsahimló elleni védőoltás, tehát ezt tojásallergiások is megkaphatják. Mivel a tojásalapú védőoltások nem kötelezőek, ha kimaradnak, akkor sem történik baj.

Mire érdemes még figyelni?

A tojásra allergiás betegeknél fontos ügyelni arra is, hogy ritkán a csirkehús fogyasztása után is allergiás tünetek jelentkezhetnek. A keresztallergia hátterében az anyagok kémiai szerkezetének hasonlósága áll: olyan kicsi a két anyag közötti különbség, hogy a szervezet – különösen akkor, ha már fokozottan érzékeny az egyik anyagra – nem tud különbséget tenni közöttük. Egyes tojásallergiás betegeknél a tyúktoll allergénjének belélegzése is asztmás tünetet, köhögést okozhat.

Kinőhető?

A gyermekek többsége 3 éves korára kinövi a tojásallergiát. Előfordulhat, hogy ez későbbi életkorra tolódik, és az esetek kisebb százalékában ugyan, de a tojásallergia akár az egész élet során megmaradhat.


Forrás: www.allergiakozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!