Probiotikumokkal a fogkő és fogszuvasodás ellen

2014. 04. 24.
Szerző: Szimpatika
A fogorvosi praxisban a probiotikumokat általában preventív céllal alkalmazzák, például caries vagy parodontitis megelőzésére. A bennük található „jó szándékú” baktériumtörzsek hatásainak tanulmányozása jelenleg is folyik, eredményeiket azonban jelenleg nem ellenőrzi semmilyen hatóság, ezért néhányan óvatosak a használatukkal kapcsolatban.

A témában nemrégiben új tanulmány fejeződött be, amely segíthet meggyőzni az eddig szkeptikus szakmabelieket a probiotikumok valós hatásairól. Ez az európai kutatók által végzett kutatás bebizonyította, hogy diétaszerűen alkalmazott probiotikum-kezelés esetén nagyobb gátlás alakul ki a parodontális patogénekkel szemben, mint ezen baktériumtörzsek elkülönített adagolásánál. A kutatók szerint ez azt is jelentheti, hogy a jövőben akár kezeléseket is lehet majd építeni a megfelelő előnyös tulajdonságokkal rendelkező baktériumtörzsekre.

Valós eredmények

A probiotikumok használatát egy néhány éve kiadott tanulmány óta szokták „áttörésként” emlegetni. E tanulmány összehasonlította a probiotikum-tartalmú szájvizeket a hagyományos klórhexidin-alapúakkal, és arra jutott, hogy a probiotikumok hatékony, noninvazív, természetes védelmet képesek kialakítani a patogén baktériumtörzsek ellen.

A jelenlegi kutatások még nem jutottok olyan szintre, hogy értelmezni tudnánk a probiotikumok hatásmechanizmusát, de léteznek már erre különféle elméletek. Az egyik szerint a probiotikumok megváltoztatják a szájüregben uralkodó körülményeket, a kórokozók életkörülményeivel nem összeegyeztethető állapotot hozva létre. Képesek például megváltoztatni a szájüreg pH-értékét, valamint immunreakciókat katalizálni a gyulladásos folyamatok ellen. Valószínűsithető az is, hogy egyéb segítő mikrobák termelését is serkenthetik, amelyek aztán a patogének antagonistájaként funkcionálhatnak. A probiotikumok használata igen sok esetben lehetséges, akár csak szájszag, de pl. candidiázis kezelésére is alkalmazhatók, ezért a megelőző fogászatban való használata magától érthetődőnek tűnik. Ha hozzátesszük azt is, hogy ezen termékek olcsóbbá és elérhetőbbé tehetik a kezeléseket, érdemes tüzetes vizsgálatnak alávetni őket.

„A dentálhigiéniai megbetegedések során sok esetben érdemes probiotikum-kúrát alkalmazni a páciensnél” – mondta Marilynn Rothen. Kiemelte azt is, hogy a klinikai kutatások során biztató eredmények érkeznek a probiotikumok parodontitist és szájszagot okozó baktériumtörzsek elleni hatásairól.

Denise Bowen szintén azon az állásponton van, hogy ha a kutatások során sikerül megfejteni a probiotikumok előnyös tulajdonságait, az az egész fogorvoslásra pozítív kihatással lehet: „A legfontosabb eredményeket a cariesek prevenciójában és kezelésében érhetjük el, a fluorid és a probiotikumok együttes adagolásával. Emellett hasznos lehet még a plakkok végleges kezelésében is, hiszen a probiotikumok megakadályozhatják a további patogén baktériumkolóniák letelepedését.”

A páciensek tájékoztatása

Azon dentálhigiénikusok, akik tisztában vannak a probiotikumok hatásaival és előnyeivel, sokkal könnyebben tudják elmagyarázni pácienseiknek a használatukat, valamint valós képet tudnak festeni a használatukkal elérhető eredményekről. Azok a szakemberek, akik tényekkel is alá szeretnék támasztani ezen hatásokat, hivatkozhatnak arra, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), amely a világ egyik legszigorúbb ilyen típusú szervezete, nem emelt kifogást a probiotikumok használata ellen. „A FDA pozitív kiállása azt bizonyítja, hogy a használati előnyök mellett szóló érvek tüzetes átvizsgálás után is megállják a helyüket” – mondta Marilynn Rothen –, valamint arra is előrejelzést ad, hogy a probiotikum kutatása már elért egy olyan szintet, ahonnan az ismeretek megszerzésének sebessége egyre csak gyorsulni fog. Remélhetőleg a probiotikumok elterjedése egyre több klinikai kutatást és ellenőrzést is maga után fog vonni, így biztonságos használatuk hosszú távon is fenntartható marad.”

Probiotikumok a jövő kezeléseiben

A probiotikumok alkalmazása egy megfizethető, könnyen használható terápiás forma, amely folyamatos tesztelés és kutatás alatt áll, és ez segíthet elterjeszteni használatukat a teljes fogászati szakmában. Mivel már jelenleg is igen sok bizonyíték található hatékonyságukra, a dentálhigiénikusok nyugodtan ajánlhatják ezen szereket pácienseik számára.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!