Hogyan zajlik a pajzsmirigy ultrahangos vizsgálata?

2014. 07. 06.
|
Címkék: Hormonok  pajzsmirigy 
A fájdalmatlan, kellemetlen mellékhatásokat nem okozó vizsgálatról dr. Szabó Andrea, az Ultrahang Központ radiológus főorvosa nyilatkozott.

Mikor kerül sor a vizsgálatra?

„Pajzsmirigy-ultrahangra rendszerint két okból jönnek a betegek. Az első csoportba tartoznak azok, akik túl vannak az endokrinológussal történt konzultáción, a kezelőorvos javaslatára végeztetik el a vizsgálatot azért, hogy a laboreredményeket az ultrahangon mért adatokkal kiegészítve szülessen meg a diagnózis. A betegek másik csoportja, akinél a családban előfordult pajzsmirigybetegség, vagy a már észlelt – egy megnagyobbodott pajzsmirigy esetében akár – tapintható elváltozások, tünetek kapcsán önmagukat is szeretnék megnyugtatni az évente-félévente ismételt vizsgálatokkal” – tudjuk meg a szakembertől. 

Mit mutat meg az ultrahang?

„Az ultrahang kiváló eszköz arra, hogy a pajzsmirigy legkisebb változásait is lekövessük: segítségével pontosan meg tudjuk határozni a pajzsmirigy méretét, alakját és szerkezetét – ismerteti a főorvosnő. – Észlelhetők az esetleges göbös elváltozások, ciszták, gyulladásos folyamatok is. Ha az eredmények alapján szükségessé válik, az ultrahang segítségével végezzük el a biopsziát is. A képalkotó eljárás segítségével követjük nyomon a tű helyzetét a pajzsmirigy szövetéből történő mintavétel során.”



Mi történik a vizsgálat közben?

„Nem szükséges külön felkészülni, a páciensektől csak az ékszerek eltávolítását kérjük a fülek és a nyak területéről – mondja az Ultrahang Központ főorvosa. – A ruházat megóvásának érdekében a vizsgálat felsőruházat nélkül zajlik, a vállakra papírtörölközőt terítünk, amivel a vizsgálat végén a felesleges zselé eltávolítható. A beteg hanyatt fekszik a vizsgálóágyon. A nyak bőrét az ultrahanghullámok terjedését elősegítő zselével kenjük be, majd a vizsgálófej lassú mozgatásának segítségével tekintjük át a pajzsmirigyet és a nyaki nyirokcsomókat is. Az ultrahang lehetőséget biztosít bizonyos részletek felnagyítására, a kép kimerevítésére és nyomtatására is. A teljes vizsgálat átlagosan 20 percet vesz igénybe.”

Mihez kezdjünk a leletekkel?

„A leleteket bármilyen eltérés esetén endokrinológus szakorvosnak kell bemutatni, a további vizsgálatok irányát ő határozza meg. Előfordulhat, hogy az ultrahang nem mutat eltéréseket, a beteg mégis rosszul érzi magát. A pajzsmirigybetegség tünetei nagyon szerteágazóak lehetnek – magyarázza dr. Szabó Andrea. – A fáradtság, az idegesség, a látszólag ok nélküli fogyás vagy hízás, a meddőség, vetélések, a hajhullás hátterében más elváltozás is állhat, ilyenkor a vizsgálódást is más irányban kell folytatni.”


www.ultrahangkozpont.hu

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el