9 jele annak, hogy ő az igazi

2014. 07. 11.
Szerző: Szimpatika
Lelki társunk nem az az ember, akibe első látásra beleszeretünk. Nincs ebben különösebben nagy mágia és misztikum, hanem számtalan olyan apróbb-nagyobb jel és jellemző, amelyek alapján majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ő a lelki társunk. Ami életünkben sokkal gyakoribb, mint az első látás felszikrázása, az valaki, aki nagyon közel áll hozzánk, akivel legmélyebb dolgainkat megbeszélhetjük, és aki segít a személyiségünk alakulásában is.

Ha kettőnk között romantikussá válik a kapcsolat, akkor valami igen különös dolgot fogunk átélni. Lássuk, milyen jelek alapján lehet mindezt eldönteni!

1. Szavak nélkül is megértjük egymást

A lelki társak úgy olvasnak egymásban, mint a nyitott könyvben. „A létezés bármely szintjén tudnak kommunikálni – mondja dr. Carmen Harra klinikai pszichológus. – Képesek befejezni egymás mondatait, egyszerre hívják egymást telefonon, vagy egyszerűen csak nem tudnak a másik nélkül meglenni...” 

Dr. Sue Johnson klinikai pszichológus szerint a lelki társak megrezdülnek egymást érzelmeinek kifejeződésére. „Bennük megbízhatunk, ők azok, akik teljes figyelmüket nekünk szentelik és szükségünkben jelen vannak, kezünket fogják, ha bizonytalanok vagyunk, átölelnek, ha öröm ér minket, és szelíden nyugtatnak, ha fájdalom ér…”

2. Gyomrunkban is megérezzük, hogy ő az egyetlen …

„Amikor eljön az »igazi«, valami mást érzünk, mint máskor – említi Sue Brokway tiszteletes. – A szerelem üzenete lehet egy hang, amit meghallunk, egy hirtelen felismerés, vagy olyan érzés, mintha pillangók repkednének a gyomrunkban. Valami különös érzés, az bizonyos.”

3. Kémia, csodálatos kémia…

Sokszor a szexualitással hozzák összefüggésbe, ami nyilvánvalóan nagyon fontos, de ez természetesen más szinten is igaz. Lelki társunk kezét fogva olyan örvénybe kerülünk, ahonnan egy kapcsolat hosszú-hosszú évei után sem jutunk ki.

4. Otthon érzed magad, ha a másik veled van

Az igazi lelki társaknak nem kell megjátszaniuk magukat egymás előtt, lehetnek tejesen őszinték és nyíltak. Ez valami olyan, amit az ember csak legbensőbb családjával, szeretteivel érezhet. Sokan úgy érzik, hogy ez az az ember, aki mellett „kiengedhetnek”, relaxálhatnak, és megmutathatják érzékenyebb arcukat is.

5. A lelki társ is megváltozhat, mi történik ilyenkor?

A lelki társsal való kapcsolat természetesen nemcsak szivárvány és csillagos ég. Sokkal inkább közös utazás a rögös úton, ahol a felek segíti, támogatják egymást minden értelemben: lelkileg, fizikailag, anyagilag – bárhogyan. Az életben adódó problémák és konfliktusok közös megoldása erősíti meg igazán az ilyen kapcsolatokat, és teszi mindkét felet hiteles, igaz emberré.

6. Nem mindenben értünk egyet tökéletesen és a legapróbb részletekig, de az igazán fontos dolgokról hasonlóan gondolkodunk

„A lelki társ nem azt jelenti, hogy mindig mindenről azonos a véleményünk, de a fő célok és ambíciók közösek, és abban osztozunk – említi dr. Harra. – Értékeink és szokásrendszerünk hasonló, és a világot is hasonló szemüvegen át látjuk.”

7. Kapcsolatunk belső nyugalommal tölt el

Ha olyan emberrel vagyunk együtt, aki frusztrálóan hat ránk, bizonytalannak érezzük magunkat, egyetlen rossz szó vagy mozdulat kiboríthatja a másikat. Lelki társaknál ez nem fordulhat elő. „Bízol a másikban, és hosszú távra igaz ez – mondja Tracey Steinberg kapcsolati szakértő. – Nem számít, mi történik az életben, ti társak vagytok, és együtt küzdötök egy célért. A belső hang azt mondja, hogy a kapcsolat egészséges. Megbíztok egymásban, és érett módon minden problémát meg tudtok beszélni.”

8. Más az identitásunk, de kifelé közös az arcunk

A lelki társak egy egységes egész részei, és nincsen olyan külső ok, ami ezt megbonthatná.

9. Már régóta ismerjük egymást, de egyszerre csak szerelembe estünk…

„Nagyon sok párt adtam már össze – említi a tiszteletes –, akik ifjúkorukban, a középiskolában, egyetemen találkoztak, randiztak, szakítottak, továbbmentek, vagy ugyanazon baráti körben mozogtak továbbra is, de egymással többet nem találkoztak. Aztán egy nap valahogy véletlenül összefutottak, ezt nevezhetjük mágikus találkozásnak is, és kibontakozott közöttük (esetleg egy késői) szerelem. Járjuk nyitott szemmel és nyitott szívvel a világot, ha lelki társunk kopogtat az ajtón, készek legyünk kinyitni azt…”


Forrás:
Huffington Post

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!