A cukorbetegeknek legújabban ajánlott diéta

2014. 07. 24.
Szerző: Szimpatika
Megdőlt a cukorbetegeknek évek óta ajánlott „húst hússal” diéta elmélete, helyette a rostokban és keményítőben gazdag étkezés javasolt.

Az anyagcsere rendellenességei között a cukorbetegség a leggyakoribb. Étkezéssel, helyes életmóddal, megfelelő mennyiségű mozgással sokat javíthat állapotán a beteg, az egészséges ember pedig megelőzheti a betegség kialakulását.

Mely élelmiszerek hatnak kedvezően anyagcserénkre?

Az anyagcsere biokémiai folyamat, ami energiát állít elő és életben tart bennünket. Szoros értelemben véve tehát minden élelmiszerről elmondhatjuk, hogy anyagcserénket támogatja, hiszen az élethez szükséges energiát a táplálkozással nyerjük. Egyes élelmiszerek azonban gyorsabban, direktebben hatnak anyagcserénkre – ezeket ajánlatos fogyasztani azoknak, akiknek gondjaik vannak a táplálékfeldolgozással.

A diabétesz a szénhidrát-anyagcsere rendellenessége miatt kialakult betegség. A megfelelő vércukorszint kialakítása, a betegség megelőzése és a szövődmények kivédése céljából ajánlott speciális táplálkozást folytatni. Ennek kidolgozását érdemes szakemberre, dietetikusra bízni, aki pontos, egyénre szabott táplálkozási tervet készít. Hosszú évtizedeken keresztül szénhidrátban szegény, fehérjékben gazdag táplálkozást ajánlottak a cukorbetegeknek, ami logikus abban az esetben, ha a vércukorszint túl magas. Az évek során azonban rájöttek, hogy ez a táplálkozás gyakran idéz elő érelmeszesedést, szívkoszorúér-betegségeket, infarktust. Ezért az újabb elmélet szerint ajánlatos rostokban és keményítőben gazdag, zsírokban és cukorban szegény élelmiszereket fogyasztani.

Ennek a diétának legfontosabb jellemzője bizonyos élelmiszerek kerülése – ilyenek a cukor, finomított liszt, sütemények, méz, csokoládé, tej, hús, alkoholos italok, só. A régi, „húst hússal” teória mára megdőlt, amit az is indokol, hogy a vegetáriánusok körében kevesebb cukorbeteg van, mint a vegyes táplálkozást folytatók között.

Előnyben kell részesíteni tehát a zöldségeket, a teljes kiőrlésű gabonákat, a gyümölcsöket, a gombát, burgonyát, száraz babot, lencsét és a búzacsírát.

A nyári időszak kedvez a cukorbeteg-diétának, hiszen sok a gyümölcs, amik közül nagyon sokat fogyaszthat a beteg. Ilyenek a görögdinnye, málna, eper, cseresznye, meggy, áfonya, szeder, egres. Azonban óvatosnak kell lenni az őszibarack, sárgabarack, banán, sárgadinnye esetében, mivel ezekben sok a gyümölcscukor.

Az egészséges táplálkozás mellett fontos a gyógynövények támogatása is: erdeiszederlevél-, apróbojtorján, csalán-, diólevél-, katángkóró-, veronika- és zsályateát használ a népgyógyászat évtizedek óta a cukorbetegség kezelésére. Ezeket a gyógyteáket egyesével érdemes kipróbálni, és amelyik a legjobban beválik, azt kell az ésszerű diéta mellett naponta 1-3 csészével inni. Ajánlott még a fokhagyma és a káposzta fogyasztása is.


Forrás: https://www.cukorbetegseg-kezelese.com/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!