Szimpatika – A család mindennél fontosabb

Ezért is igaz az a megállapítás, hogy a jó párkapcsolatban élők egészségesebbek, mint a magányosak. Azt is olvasom, hogy az elfogadást, az intimitásra való képességet, a megbocsátani tudást, az okos kompromisszumkészséget tanulni kell, lehet. Legeredményesebben a családban.

A család ezért is mindennél fontosabb.

Olvasok tovább... Egy nemrégiben elvégzett, az Ország Boldogság Tesztje elnevezésű akció során kiderült, hogy egyre több az egyedül élő, szkeptikus, szorongó ember, aki orvosi segítségre szorul. A lelki élettel foglakozó szakemberek szerint azért, mert hiányzik életükből a legkritikusabb élethelyzetekben a család, amely a pozitív attitűdöt erősíti, és erőt ad a nehézségek elviseléséhez.

A család, ugyanis, fontosabb a karriernél, a sikernél, a pénznél.

A család mindennél fontosabb.

Miért jutott mindez az eszembe? Nos, azért, mert a napokban meghívót hozott a postás. Egy kivételes családi eseményre.
Kicsit féltem tőle. A családtagok java részét személyesen nem ismertem. Nehéz dolog egy nagy és összetartó családba, annak bonyolult kapcsolataiba belecsöppenni. S bár szakmám miatt, azt hiszem, nincsenek kommunikációs gondjaim, mégis felmerült bennem a szorongás, melyet Eric Berne, a híres amerikai pszichiáter úgy fogalmazott: mit mondasz a „Helló” után? Magyarul: miről fogok egy hosszú ebéd alatt, számomra mégiscsak ismeretlen emberekkel beszélgetni. De aztán lefutott bennem mindaz, amit erről a sikeres családról tudok. „Ugyan – nyugtattam magam –, csak nem fogok magányosan ülni az asztal sarkánál egy olyan családban, ami tele van vállalkozó kedvű emberekkel, gyógyszerészekkel, tanárokkal, cégvezetőkkel, önkormányzati képviselőkel? Akik egy gyönyörű operaelőadásért, koncertért olykor több száz kilométert képesek voltak utazni! Ahol még a hetven-nyolcvan éves nagymamák és nagypapák is fent vannak a Facebookon!”

Felesleges volt szoronganom.

A családi esemény Baranyai Ilona és Varga Gyula gyémántlakodalma volt. Házasságuk hatvanadik évfordulója.

Szép volt nagyon. Ica néni és Gyuszi bácsi elfogódottság, zavar és izgalom nélkül „viselték” a rájuk irányuló figyelmet, fogadták el a szeretetet. Lecke volt ez számomra egészséges lélekből, emberi tartásból, és a boldogságra való képességből.

A templom megtelt, a pap szépen beszélt. A gyöngyösi ferencesek templomában a hálaadó szentmisére, s az azt követő ünnepi lakomára még Amerikából is eljöttek régi barátok, gimnáziumi osztálytársak. A vendéglőben, az ebéd előtt levetített fényképeken az elmúlt hatvan év legfontosabb pillanatait láthattuk. A régi menyegzőt, a gyerekek születését, a gyerekek esküvőjét, aztán az unokák érkezését. Kezdetben fekete-fehér, aztán színes fotókon rögzített pillanatokat. Két egymást szerető ember hosszú, közös életéből. Azt láttuk, ami az életben igazán fontos. Azt láttuk, ahogyan az ember a körülmények, a történelem viharai, a rendszerek változásai közben, annak ellenére: boldog.

Ilyen ritka eseményeken az ember elgondolkodik, hogy mi a titok.

Mitől jó, tartós hatvan éven át egy párkapcsolat?

Mi kell hozzá? A pszichológusok szerint bizalom, kölcsönös tisztelet, intimitás, mely nem csupán érzékiség. Több annál. Az, hogy álarc nélkül merem vállalni magam, érzéseim, gondolataim a másik előtt. Aztán az elfogadás képessége. Szabadság és közös érdeklődés, közös programok. No és viszonosság, hogy kiegyensúlyozottan működjön a kapcsolatban az „adok-kapok”. És persze hűség meg lojalitás.

Mennyi minden! Ezért olyan nehéz!

Pedig életünk legfontosabb kérdései közé tartozik, sikerül-e olyan társat találnunk, akivel egyetértésben leélhetjük az életünket, felnevelhetjük a gyerekeinket, aki számíthat ránk, s akire jóban-rosszban számíthatunk. A különböző társadalmak és történelmi korok más és más fontosságot tulajdonítottak a párválasztásnak. A keleti, a lélekvándorlásban hívő emberek számára az életben nem az egyéni boldogulás a legfontosabb. Ezért a házasság feltétele jórészt ma sem a szerelem, hanem egyfajta gazdasági, társadalmi érdekszövetség. Az individualista nyugati kultúrák szerint azonban, mivel az ember csak egyszer él, joga van a boldogsághoz. Így aztán a szerelem nevében házasodnak, válnak, ölnek és ölelnek.

A szerelem azonban csak akkor lesz tartós, mondják a szakemberek, ha megvan benne az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség. Döntés arról, hogy nekem ő és csakis ő kell, kitölti az életem az iránta érzett szerelem. Ritka az, hogy tartósan, akár egy egész életen át mind e három egyszerre legyen jelen.

Valószínűleg akkor érezzük úgy, hogy megtaláltuk az igazit, ha párunkkal képesek vagyunk megteremteni a kora gyerekkorban átélt intimitást, környezetünk, szüleink elfogadják őt, anyagi, társadalmi biztonságot teremt számunkra, és alapvetően egyforma értékek mentén tudjuk nevelni gyerekeinket, élni mindennapjainkat. Hogy mindez mennyire bonyolult folyamat, bizonyítja, hogy keveseknek sikerül.

Mindez azonban csupán elmélet. Ica néni és Gyuszi bácsi valószínűleg csak legyintenének. S mosolyognának csendesen. Mert a titok megfogalmazhatatlan. Talán csak ennyi: hit és szeretet. Hétköznapok és ünnepek.

Olyan ritka ünnepek, mint ez a gyémántlakodalom. A vendéglőben, amikor felemelkedett a hangulat, Gyuszi bácsi örökifjú feleségének elénekelte szerelmes dalát, s a társaság ötven év fölötti tagjai táncolni kezdtek, a húsz alattiak, az unokák elvonultak. A legkisebb, a gyönyörű szép, vékony gimnazista, szerelmével a sarokban csókolózni kezdett.

Nekem pedig mosolyognom kellett, mert ott a gyöngyössolymosi panzió éttermében oly egyszerűnek tűnt ez az egész. A szerelemnek kacskaringós útja, mely az első, félénk csókoktól, esküvőkön és szülőszobákon át a gyémántlakodalomig vezet.

Ha vezet. Ha Isten úgy akarja. Gyula bácsi és Ilonka néni tudja ezt. Ezért az 1954-ben megkötött házasságuk hatvanadik évében, a gyémántlakodalmuk alkalmából mondott hálaadó szentmisén az örökkévalónak köszönték meg, hogy szerethették, s hogy még ma is szeretik egymást. Hogy élnek.

Isten tartsa meg őket ilyen fiatalosan, egészségben, jókedvűen még sokáig.