Ihatunk-e vizet a csapból?

2014. 08. 06.
|
Magyarországon nyugodtan lehet csapvizet inni (nem úgy, mint például tőlünk délebbre), mivel ugyanolyan jó, mint az ásványvíz. A két vízfajta között vannak azonban különbségek.

A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika Szaklap szakértői szerint nincs jelentős különbség az ásványvíz és a csapvíz között, bár a két termék más-más módon kerül a fogyasztókhoz.

A szakemberek véleménye nem egyezik abban, hogy a csapvíz vagy a palackos víz-e az egészségesebb. Abban azonban mindenki egyetért, hogy az emberi szervezetnek tiszta vízre van szüksége.

Szerencsés földtani körülmények miatt Magyarországon valamennyi településen lehetőség van arra, hogy csapvízhez jusson a lakosság. Ahol ez eddig még nem valósult meg, ott minden esetben van mód arra (helyi vízbázis- és vízkezelés, illetve távolból csővezetéken ivóvízszállítás), hogy a jövőben megvalósuljon. Hazánkban az ivóvízellátás alapját a felszín alatti vízbázisok adják, és a cél a mintegy 90%-os részarány hosszú távú megőrzése. A csapvíz előállítása a felszín alatti rétegekből kitermelt víz (ún. nyersvíz) kezelésével valósul meg. A vízkezelés legfontosabb részelemei:

- Vastalanítás

- Mangántalanítás

- Gázmentesítés (metánmentesítés)

- Arzénmentesítés

- Ammóniummentesítés

A zárt, nyomás alatti, kétrétegű kavicstöltetű gyorsszűrőkben történik a vízkezelés fenti 5 lépése. A klórozás ezt követően történik, és célja a csővezetékben a vízkémiailag már megfelelő vízminőség bakteriális szempontú romlásának megakadályozása.

A magyarországi vezetékes vízforrások különböznek egymástól, de a szigorú szabványok biztosítják a megfelelő minőséget. A fő veszély a vezetékes víz felhasználásánál a fogyasztó rendszere lehet, amennyiben abban pangó szakaszok (például legionella-veszély!) vannak, vagy a csak időszakosan használt létesítmények szintén „állott” vize is bakteriális veszélyt hordozhat.

A palackos vizek fogyasztásánál nem árt tudni, hogy minden természetes ásványvíz felszín alatti víz, de nem minden felszín alatti víz természetes ásványvíz. Ahhoz, hogy valamely termék ne csak palackozott ivóvíz, hanem valóban ásványvíz lehessen, számos feltételnek kell megfelelnie. A kutak mélysége igen változó, néhány métertől 2550 méterig terjed. Jelenleg közel 140 kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet hazánkban, amelyek közül 50–60 vizét palackozzák. Természetes ásványvíz védett vízadó rétegből származik, és a kutat meghatározott nagyságú védőterülettel kell körülvenni. Az ásványvizet a forrás, kút közvetlen közelében kell palackozni, nem szabad szállítani, a vízkivételi helynek és a palackozónak egybefüggő, zárt rendszert kell alkotnia. A vízhez nem szabad semmilyen idegen anyagot, vegyszert, konzerváló- vagy fertőtlenítőszert hozzáadni.

Az ásványvizek címkéjének fontos szerepe van. Minden ásványvíz címkéjén megtalálható a víz összes oldott ásványianyag-tartalma, valamint a jellemző összetevők mennyisége. A magyar ásványvizek összetétele nagyon változatos, az 500 mg/liter összes ásványianyag-tartalmú vizektől az ásványi anyagban gazdag, 1800-2000 mg/liter ásványi anyagot tartalmazó vizekig minden megtalálható. A szén-dioxiddal enyhén dúsított termék esetében a termék szén-dioxid-tartalma 2-4 g/l, a magyar piacon klasszikusnak mondható szén-dioxiddal dúsított termék esetében 6-7 g/l.

A legnagyobb különbség az árban van. Míg egy másfél literes ásványvíz ára, márkától függően 55-150 Ft, addig ugyanennyi csapvíz ára 80 fillér és 1 forint között mozog.


Forrás: www.vgfszaklap.hu

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el