Zongoraleckét adok-veszek

2009. 12. 14.
Szerző: Szimpatika
Az első benyomásom róla: íme egy józan ember. Valóban józan. Mindössze nyolc éve – már nyolc éve. Húsz év ivás után ma alkoholfüggőknek segít leszokni, életben maradni, szer nélkül élni, és ami a legfon-tosabb, változni. Ő maga is átment minden stáción, ezért hiteles.
Óhatatlanul fürkészem, de nem látom rajta nyomát egykori életformájának. Nyugodt, kiegyensúlyozott, belső békét sugároz. A helyén van – mondja, és elhiszem. Rengeteget dolgozott érte, de ez a munka sosem ér véget. Nagy Zsolt, addiktológiai konzultáns, egyetemi oktató, folyamatosan tanulja és gyakorolja, alkoholbetegként hogyan élhet józan, teljes életet. A józanságot pedig továbbadja. Az általa idézett metaforával élve: zongoraleckét ad-vesz.


Mondhatjuk azt, hogy Ön volt alkoholista?

Nem. Alkoholista vagyok: felépülőben lévő. Még csak nem is felépült, mert olyan nem létezik. Ez ma a szemé-lyes identitásom alapja Az alkoholfüggőség gyógyíthatatlan betegség. Lehetséges – ahogy én is tudok – alkohol nélkül élni. De gyógyulás nincs, nem lehet pl. megtanulni szociálisan inni. A teljes szermentesség viszont lehet-séges. Aki újra kezdi az ivást, általában még rosszabb állapotba kerül, mint korábban.

Honnantól nevezhető valaki alkoholbetegnek?


Nehéz általánosságban megmondani, a szociális ivás mikor fordul át nagyivásba, majd alkoholfüggésbe – mert ez egy folyamat. Fokozatosan megnő az egyén alkoholtoleranciája, hiányozni kezd neki az ital; az kezdi struk-turálni az életvitelét, kapcsolatait. Férfiaknál 10-12, nőknél 6-8 év kell, hogy kialakuljon az alkoholbetegség, én kb. 7 év alatt jutottam el addig. Akad, akinek 2 év elég. Vannak napi ivók, akik este megisznak pl. 7-8 sört; a szinten tartók, akik pár óránként alkoholt vesznek magukhoz; és a kamikáze-ivók, akik hosszú ideig nem isznak, majd ámokfutásszerűen pótolják. Én ide tartoztam. Ha bármi kiváltotta az ivásvágyat, minden más háttérbe szorult – aktiválódott a fejemben a „kocsmatérkép”. A szociális ivás azt jelenti, csak ünnepekkor, csak társaságban, csak kis mennyiséget inni. Az ortodox nézet szerint, aki ezen túl van, az már legalábbis veszélyeztetett. Az alkoholizmus nem mennyiségi kérdés. Attól alkoholista valaki, hogy miért iszik, hogyan iszik, és mire használja a szert. Ha arra, hogy a saját érzéseit, fájdalmait, léthazugságát elfedje vele, mert jó érzéseket kap akár egy üveg sörtől, az baj. A mennyiség, persze, általában nő. Rengeteg alkoholistát soha nem látni részegen. De józanul se. Elképesztő hazudozások folynak az alkohol körül. Az alkoholizmus eleve a tagadás betegsége. Közel 1 millió alkoholista él Magyarországon. Ők valahol vannak, csak éppen nem akarjuk látni őket. Ez olyan népegészségügyi probléma, amivel senki nem néz szembe. Azért sem, mert az alkohol legális, és hatalmas be-vételeket hoz az államnak. Egyébként a legmagasabban és legalacsonyabban kvalifikált rétegből kerül ki az alkoholbetegek zöme. A jól kereső ügyvéd mást iszik, mint a melós, de pont ugyanazt csinálja.

Ön mikor kezdett inni?



Másodikos gimnazistaként. Akkor azt hiszi az ember, az ital a férfiéletmód része. Nekem túl jól esett, túl jól oldotta a szorongásaimat. A drogot úgy úsztam meg, hogy rosszul lettem tőle. Érdekes, kinek mi lesz a válasz-tott szere. Ami elérhető és ami a legjobb érzéseket adja. Egyetemistaként már komoly függő voltam. Rettentő rosszul viseltem az elvonási tüneteket, egyre rövidült a „száraz” periódus, rá kellett innom, és egyszer csak – ahogy lenni szokott – összeért a kör: az ivós és a józan szakasz. Kórházba kerültem, mert 23 évesen a delíriumig jutottam. A kórházi orvosom mégsem szembesített azzal, hogy alkoholista vagyok, elkente, mondván: ivásproblémáim vannak. Kérte, két évig ne igyak. Öt évig nem ittam, és magamtól elkezdtem számolni a józan napjaimat, amit később az Anonim Alkoholistáknál láttam viszont mint módszert. De nem kísérte személyiség-változás az ivás abbahagyását, és nem tudtam, hogy akkor kezdődik a neheze. Amikor először megnősültem, visszaestem. Rettegtem a felelősségtől, elköteleződéstől, új léthelyzettől. Már az esküvőmről majdnem megszöktem; sem a házassághoz nem voltam elég felnőtt, sem ahhoz, hogy nemet mondjak. Vannak dolgok, amiket nem lehet visszacsinálni. Az alkohol sok rossz döntésemben jelen volt. A fiam első öt évében alig voltam jelen, és ezt már nem tudom pótolni, bármilyen jó ma a kapcsolatunk. Maradt néhány egészségi problémám is. Nem lehet büntetlenül inni éveken át.

Milyen az, amikor rátör az emberre az alkohol-vágy?

Hajnóczy Péter írja ezt le nagyon érzékletesen: „a sejtek követelték a maguk jussát”. Erre a sóvárgásra jól emlékszem. Álltam a kocsma előtt, és tudtam, ha bemegyek, akkor vége, jön a több napos ivás, de úgy éreztem, megbolondulok, ha nem jutok italhoz. Kevéssé ismert, hogy hirtelen drogmegvonásba nem, de az alkoholmegvonásba bele lehet halni. Ha gyógyszeres támogatással történik a detoxikálás, az egy hét, tíz nap; de annak, aki átéli, végeérhetetlennek és kibírhatatlannak tűnik. Ahhoz képest egész sokszor végigcsináltam… Gyógyszerrel is, a nélkül is, fokozatos csökkentéssel is, azonnali megvonással is. Kilencszer voltam kórházban.

Hogyan került be? Saját lábon vagy bevitték?


Is-is. A vége felé már gyógyszerre ittam, mert az alkohol nem váltotta ki ugyanazt az érzést, mint régen. Én pont az alkoholmegvonás tüneteit enyhítő gyógyszert szedtem, ami önmagában is csak kis ideig, kis mennyi-ségben adható. Ebbe máig sem igazán merek belegondolni. Simán meghalhattam volna. 2000 őszéről egy több napos, módosult tudatállapotú, „se nappal, se éjszaka”-epizód az egyik legszörnyűbb emlékem és élményem – a delíriumos hallucinációk mellett.

A családjával hogy alakult a kapcsolata?

Otthon sokáig titkoltam az alkoholfüggésemet, de egyetem alatt már nem lehetett. Ezért megromlott a szüleim-hez való viszonyom, nem is beszéltünk. De hozzájuk fordultam, amikor nagyon rosszul voltam, ők vittek kór-házba. Az alkohol eltorzítja a valóságlátást, a társas érintkezési formákat, a kapcsolatokat. Belecsúsztam abba a lelkiállapotba, hogy aki nem hagy inni: ellenség. Ezt minden alkoholfüggő átéli, általában a házastársával, aki játssza vele az alkoholista játszma szerepeit (az üldözőt, megmenőt, kutatót, szaglászót…), ezzel öntudatlanul megerősítve az alkoholista gyerek-pozícióját – és az ivást. Amikor valaki függő lesz, megáll a személyiségfej-lődés. Megreked egy infantilis, kiskorúsított állapotban. Hiszen pont olyan, mint a csecsemő: nem vállal fele-lősséget, kiszolgáltatott, kell neki a cuclija. Végső esetben nem képes ellátni magát, sír, segítségért könyörög. Ezért a kijózanodás után a legfontosabb feladat a pótlólagos személyiségfejlődés. Nem elég nem inni, fel is kell nőni.

Alkoholbetegként mennyire tudott egzisztenciát teremteni?


Az 5 év nem ivás alatt sikerült megalapoznom: diplomát, nyelvvizsgát szereznem. A munkahelyeimmel pedig nagy szerencsém volt. Először kutatóként dolgoztam, majd a médiában, ahol szépen kerestem. Jó munkaerő voltam, ha épp nem hiányoztam. Mindenki tudta, hogy iszom, de elnézték. Azt máig fájlalom, hogy kutatóként nem tudtam befutni a pályámat az alkohol miatt, de segítőként tökéletesen a helyemen vagyok, és beiratkoztam egy PhD programra, amit 20 éve kellett volna. Ez egyfajta sorskorrekció. Most kihasználom a tanulmányaim és a sajátos életutam adta lehetőségeket. A doktorimat a szenvedélybetegségből, és az abból való felépülés témá-jából írom.

40 éves koráig az önpusztítás útját járta. Mi jelentette a fordulópontot?

A személyes mélypont. Már nem volt erőm bemenni a munkahelyemre, el is veszítettem. A fiam anyja megkért, költözzek el. Kilépett a tipikus alkoholista játszmából, tehát abbahagyta a megmentő-szerepet, nem szólt be a munkahelyemre, ott hagyott egy fillér nélkül, elvitte a fiam, és ezzel végre tényleg segített. Ott maradtam család és munka nélkül, ráadásul súlyos testi tüneteim mutatkoztak, keringési zavarok, ideggyulladás. Az alkohol pe-dig már nem adott semmilyen jó érzést. Eljutottam oda, hogy nem enyhítette a megvonási tüneteket, nem tud-tam berúgni, és végül nem maradt meg bennem. Az ivás ugyanolyan lehetetlen volt, mint a nem ivás. Három hónapig stagnáltam folyamatos rosszullétben, amíg eldőlt, a halál vagy a felépülés felé visz az út. Végül felhívtam Szigetváron azt a terápiás intézményt, ahol aztán fél évet töltöttem. Ott kaptam egy feloldó, életmentő mondatot: SZABAD NEM INNOM. Most először nem elvettek valamit, hanem megszabadítottak valamitől. De ez csak az első lépés volt. A felépülés, a romboló sorskönyvi parancsok átírása, életfogytig tartó program.

A visszaesés veszélye mennyire reális?

Józanul élni tanulni kell, és ebben szerintem egyedül a sorstárs csoport tud hatékonyan segíteni. Nekem is csak az működött, a mai napig járok közéjük. Én tíz évig botladoztam az akkori pszichiátereimmel együtt az „anali-záljuk, miért iszom”- zsákutcában, miközben majdnem halálra ittam magam. A csoportban viszont olyan embe-reket láttam, akik példát, bátorságot adtak, és hitelesek voltak, mert korábban az én cipőmben jártak. A sorstárs közösség a személyiségfejlődést is elősegíti. Fontos, hogy a szenvedélybeteg rá legyen kényszerítve az önrefle-xióra: figyeljen a testére, a lelkére, a tetteire. Abba szokott belebukni, hogy egy idő után azt hiszi, abbahagyhat-ja. A másik, hogy ha nem javul az életminősége, felteszi a kérdést: minek csinálja? Aki nem változik, csak nem iszik, ugyanúgy az alkohol körül forog: ezúttal a hiánya körül. A felépülés kemény munka. Én 4-5 év után kezdtem el reálisan látni a helyzetemet, és döntéseket hozni, addig a romokat takarítottam. A médiába nem vágytam vissza, pályát váltottam, ehhez újra tanulnom kellett. Ma a munkámat nem csak hivatásnak, de elhí-vásnak is érzem. Mindenkinek egy karnyújtásnyira van a pohár, de ha nem arról szól az életem, hanem valami fontosabbról, akkor nem nyúlok utána.

Bizonyos elméletek szerint a szerhasználat céltévesztett spirituális útkeresés. Nagy Zsolt szerint van eb-ben valami. Az elmúlt években eljutott a hithez, vagy ahogy ő fogalmaz: józan útja során spirituális éb-redést élt át.

www.addiktologus.hu
www.anonimalkoholistak.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!