Mi lehet az oka, ha beszél álmában?

2014. 08. 12.
Szerző: Szimpatika
Gyermekkorban, főként 3 és 10 éves kor között fordul elő gyakran, de alkalmanként vagy akár rendszeresen a felnőttek 5 százaléka is beszél álmában. A jelenség lehet szórakoztató, de zavaró is, egyes esetekben pedig orvosi kezelést is igényel.

Suttog, vagy kiabál?

„Az alvás közbeni beszéd is egyfajta paraszomnia, vagyis alvászavar, bár csak ritkán gondolunk rá betegségként – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa. – Az alvás közben folytatott beszéd öntudatlan, az érintettek ébredés után csak a hálótárstól szereznek tudomást arról, ami az éjszaka folyamán történt, elhangzott. Az egyes epizódok átlagosan 30 másodpercig tartanak, az éjszaka folyamán többször is ismétlődhetnek. A beszéd eközben lehet suttogó, motyogó, fátyolos, de akár tisztán érthető, sőt hangos, esetenként akár kiabálás is.”

Ki beszél többet?

Nemek tekintetében nincs különbség, férfiaknál és nőknél azonos arányban fordul elő alvás közbeni beszéd. Családi halmozódás megfigyelhető, tehát a hajlam örökölhető. Azt feltételezhetnénk, ha a beteg álmában beszél, az elhangzott szavakhoz, mondatokhoz a fejében képsorok is kapcsolódnak, ez azonban nem így van. Az alvás közbeni beszéd az alvás bármely szakaszában jelentkezhet. Kiváltója a legtöbb esetben bizonyos gyógyszerek szedése, érzelmi megrázkódtatás, stressz, magas láz, esetleg mentális problémák; ritkán azonban komolyabb betegséget is jelezhet. Az alvás közbeni beszéd a Rem-függő magatartászavar (RBD) tünete is lehet, de az éjszakai felriadásokat is kísérheti. Ilyen esetekben a beteg nem egyszerűen beszél, hanem sikít, kiabál, ordít álmában, ami a külső szemlélők számára ijesztő lehet. A betegséghez rendszerint alvajárás is társul, az érintettek akár erőszakosan is viselkedhetnek, és felébreszteni, kizökkenteni őket ebből az állapotból igen nehéz.

Mikor forduljon orvoshoz?

„Szakszerű segítséget tanácsos kérni, ha a probléma felnőttkorban hirtelen, minden előzmény nélkül jelentkezik, vagy az előbb említett, intenzív érzelmek társulnak hozzá. A megfelelő éjszakai pihenés tartós hiánya számtalan negatív következményt vonhat maga után, ezek kivédése miatt is tanácsos mielőbb kezeltetni a problémát, a beteg és az alvótárs érdekében egyaránt – javasolja a JóAlvás Központ főorvosa. – A diagnózis megállapításához szükséges a beteg és a hálótárs, családtag részletes kikérdezése a tünetekről, illetve alvásvizsgálat is javasolható. A stressz feldolgozása, stresszkezelő technikák elsajátítása, az elegendő pihenés, életmódváltás általában javít a tüneteken, de az optimális kezeléshez elengedhetetlen, hogy a háttérben álló kiváltó okokat, összefüggéseket is felderítsük – mondja dr. Vida Zsuzsanna. – Ennek érdekében alvási napló vezetését kérjük a betegektől, mely tartalmazza a folyamatosan vagy alkalmanként szedett gyógyszerek felsorolását, bizonyos részleteket az étkezési, kávézási szokásokról, stresszesebb, vagy fizikailag aktívabb napokról. Az így kapott adatokat a vizsgálatok eredményeivel és a páciens tüneteivel, beszámolójával összevetve állítjuk össze a személyre szabott kezelés tervet.”


www.joalvaskozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!