Achilles-ín-probléma is okozhat sarokfájdalmat

2014. 08. 15.
|
A sarokfájdalom gyakori probléma, mely szinte az összes korosztályt érintheti. Leggyakrabban a nem megfelelő lábbeli, sportolás, illetve külső behatások miatt jelent nehézséget a járás, és előfordul, hogy a probléma forrása az Achilles-ínnál keresendő.

Gyakori panasz, hogy a járás fájdalmassá válik a sarok hátsó részének nagyfokú érzékenysége miatt. Ez általában reggelente, felkelés után jelenti a legnagyobb gondot, amikor a tünetek jelentősen felerősödnek. A kellemetlen probléma hátterében leggyakrabban az Achilles-ín gyulladása áll, mely – a közhiedelemmel ellentétben – nem csak a futókat érinti. Dr. Váradi Éva főorvosnő, a Fájdalomközpont aktívfájdalomcsillapítás-specialistája a kellemetlen sarokfájdalom okait és a kezelésére alkalmazott terápiát ismerteti.

Az Achilles-ín és annak problémái

Az Achilles-ín testünk leghosszabb ina, mely a lábszár izmait a sarokcsonthoz kapcsolja. A lábfej előre-hátra mozgatásáért felelős, így jelentős szerepe van a járásban, futásban, ugrálásban. Bár egy igen vastag és erős ínról van szó, ennek ellenére meglehetősen gyakoriak a különböző sérülései (húzódás, szakadás, gyulladás), melyek nagyfokú fájdalommal járnak. Ezek hátterében több ok is állhat: például túlsúly (mely már önmagában fokozza a sérülésveszélyt), lúdtalp (mivel ekkor az ín belső oldala jobban terhelődik, mint a külső), magas sarkú cipők viselése (a megváltozott ortopédiai, statikai viszonyok miatt), túlzott megerőltetés edzés során, de akár gyógyszeres kezelés mellékhatása is lehet.

„Amennyiben valamilyen – akár egészen apró – sérülés lép fel, az gyulladást eredményezhet, ami sarokfájdalom formájában jelentkezhet. Ez rendszerint rosszabb reggelente, hosszabb pihentetés után, valamint fokozott igénybevétel esetén. Az ín vérellátása ilyenkor romlik, ami a rugalmasság elvesztéséhez vezet, ez pedig további problémákat generál. A gyulladás kezdetben az inat körülvevő, úgynevezett paratenon részre korlátozódik, majd később átterjedhet az egész ínra. Amennyiben továbbra is fennmarad a problémát kiváltó hatás (pl. sport, vagy nem megfelelő cipő viselése), úgy az ín merevsége miatt akár szakadás is létrejöhet” – magyarázza dr. Váradi Éva főorvosnő.

Az Achilles-ín gyulladásának tünetei:

  • A sarok hátsó részén jelentkező fájdalom
  • Reggelente a járás nehezítettsége
  • Duzzanat hátul a sarok fölött, vagy az egész ín mentén
  • Nyomásérzékenység

Aktív fájdalomcsillapítással gyorsan helyreáll

Szerencsére az Achilles-ín gyulladása sikeresen kezelhető, a legjobb azonban megelőzni a bajt. Ezt leginkább alapos bemelegítéssel, nyújtással lehet elérni, valamint úgy, hogy fokozatosan szoktatja hozzá testét a mozgáshoz.

Amennyiben mégis kialakul a probléma, úgy dr. Vári Éva szerint aktív fájdalomcsillapítással a kínzó fájdalom és annak kiváltó oka megszüntetető. A leghatásosabb sarokfájdalom esetén az injekciós-infiltrációs technika, valamint a Guna- és a lézeres terápia. Bár maximális hatását ezek mindegyike kúra formájában tudja kifejteni, ezzel együtt már az első alkalommal lényeges javulást hozhatnak, mivel amellett, hogy elszállítják a problémás területről a gyulladásért felelős anyagokat, megszűnik a feszülés, és így a fájdalom is jelentősen csökken.

 

Forrás: Fájdalomközpont

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el