Az infarktus lelki okai

2014. 08. 25.
|
A szívbetegek gyakran olyan emberek, akik nem akarnak a szívükre hallgatni, a legszívesebben mindent az értelmükkel intéznének el. Ha a szívverés akadozik vagy száguld, az jele lehet annak, hogy a belső rend, ritmus zavara, egyfajta kisiklás következett be. Azonban ha magunktól nem vagyunk hajlandók a szívünkre hallgatni, előfordulhat, hogy előbb-utóbb rákényszerülünk erre.

A szív örömünkben majd kiugrik, vagy bánatunkban majdnem megszakad. Dobogását a torkunkban érezhetjük, vagy a rémülettől szinte eláll a szívverésünk. Az ember teljes szívével csügghet egy dolgon, vagy valamit a szívére vehet. A szívünkön viselhetünk egy ügyet, s valakit a szívünkbe zárhatunk. Ami a szívet kihozza a ritmusából, az testi szinten a túlzott mértékű vagy nem elegendő mennyiségű mozgás, lelki szinten pedig egy túl heves vagy éppen elfojtott érzelem.

Az angina pectoris „szűkkeblűséget” jelent, ami itt a szív szűkösségére, az érzelmi élet beszűkülésére és megmerevedésére, kicsinyességre és éndominanciára utalhat. Szívinfarktusnál az embernek szó szerint megszakadhat a szíve. Ha az énemet túlértékelem, s nem hallgatok többé a szívemre, az élettől szakítom el magam, mondják a természetgyógyászok. Az infarktust gyakran szívidegesség előzi meg, a tulajdon szívműködésünk miatti alaptalan félelem. A szív ily módon hívja fel magára a figyelmünket, és kényszerít életvezetésünk gyökeres megváltoztatására, különben egyszer csak felmondja a szolgálatot, ahogy mi is lemondtunk róla. A szívneurózisban szenvedő egyén fél attól, mi lesz, ha a szíve esetleg megáll, azaz ő „szívtelenné” válik. Túl gyakran figyel a szívére ahelyett, hogy valóban hallgatna a szavára – így jön létre a szűkület, amit az illető félelemként él át.

Az angina pectoris esetében az érzelmi élet beszűkülése már testi szinten, a szív táplálóereinek szűkületeként, funkciózavaraként jelentkezik. A nép nyelve itt megkeményedett, sőt megkövesedett szívről beszél. A szívidegesség, illetve az angina pectoris esetében a szív – eleinte lelki, később testi szinten – nem jut elegendő táplálékhoz.

Ha az ész a meghatározó

A végletesen racionálisan gondolkodó egyén tehát „szívtelen”, „keményszívű” ember benyomását kelti, aki megkísérli, hogy mások felett uralkodjék, hogy embertársait manipulálja, vagy akinek a szeretetre való képessége egy kedves személy elvesztése révén örökre „bezárul”, s neki így szívpanaszai támadnak.

Infarktusnak azt a pillanatot nevezzük, amikor a beszűkült ér teljesen elzáródik és a szívizomzatnak az elzáródáson túli része nem jut többé oxigénhez, mivel a vér nem képes továbbáramolni. A szívinfarktus súlyossága attól függ, milyen nagy a véráramlástól elzárt szívterület. Az infarktus sohasem jelentkezik váratlanul. A figyelmeztető jelek közé tartoznak a szívtáji szúró érzések, a bal karba kisugárzó vállfájdalmak vagy az az érzés, hogy az embernek elszorul a torka. Más kérdés, hogy figyelemre méltatjuk-e egyáltalán ezeket a jelzéseket. Létezik „néma” infarktus is, amely szinte egyáltalán nem, vagy csupán enyhe panaszokat okoz, következésképp gyakran nem is veszünk róla tudomást.

Az infarktus károsítja a szívizomzatot, csökkenti a szív teljesítőképességét. Fontos tehát elkerülnünk mindazt, ami elősegíti az infarktus kialakulását: az elhízást, a zsíros, növényi rostokban szegény táplálkozást és a dohányzást. Ám emellett fontos, hogy megtanuljuk megfelelően kezelni a lelki megterheléseket, így a dühöt, a félelmet, az izgatottságot, a szorongást és a türelmetlenséget is.

„Jól csak a szívével lát az ember”

A szív az ember életének középpontja, hiszen ha megszűnik dobogni, életünk is véget ér. Míg élek, szakadatlanul ver a szívem, azaz én sem állhatok meg, mert neki tovább kell haladnia. Ha valahol elakadok, a szívem nem tud többé zavartalanul dobogni. Pedig a gondolkodás túlhangsúlyozásakor, amikor is „fejnehéz” leszek, pontosan ez történik. Minél kevésbé a szívemből élek, és minél több gondolatot „pazarolok” a múltra vagy a jövőre, annál több energiát vonok el a szívemtől. Vagyis: szívinfarktus – belső gátlások miatt az élet képtelen zavartalanul és szabadon áramolni; az értelem dominanciája; jobban oda kell figyelnünk a szívünkre.


Forrás: balaicza.hu

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el