A fénycsík, a tesztoszteron meg az iskola

2014. 08. 26.
Szerző: Dogossy Katalin
Már megint augusztus. Már megint eszünkbe jut az iskola. Már megint azt olvasom, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, de legkésőbb az azt követő évben, tankötelessé válik. S már megint felhúzom magam ezen.

Elképzelem a kisfiút, aki augusztus közepén elfújja a tortáján a hat gyertyát, majd szeptember elsején beül az iskolapadba, s negyvenöt percen át figyel. Négyszer vagy ötször negyvenöt percen át. Mindennap. Szeptembertől decemberig. Képes lesz erre? Aligha.

Jó, tudom, a május 31. után hatodik életévüket betöltőknek nem kötelező az iskola. De milyen a szülő? Azt gondolja, szinte hallom: az én gyerekem okos, már unatkozik az óvodában, délután már nem tud aludni. Különben is, a nagycsoportosok mind elmennek iskolába. Menjen ő is.

A nagyszülő is ilyen. Tudom magamról. Az én hatéves unokám nem kezdi el az iskolát, mert még nem érett rá. De amikor erről döntés született, megsértődtem. Komolyan rosszulesett. Pedig pontosan tudom, hogy mekkora mázlink van, amiért kaptunk még egy évet.

Pontosan tudom, hiszen volt idő, amikor sokat foglalkoztam az iskolaérettséggel, meg az iskolai ártalmakkal. Egy neurológus professzorral akkoriban gyakorta beszélgettünk a gyerekek agyáról, s arról, hogy az bizony nem a tanterv szerint fejlődik. S hogy a tantervnek kellene alkalmazkodnia a gyerekhez.

Arról is gyakorta esett szó, hogy a kisfiúk és kislányok agyának fejlődése nem egyforma, s ez egyszerűen élettani különbség, melyhez az iskolának esze ágában sincs alkalmazkodni. Talán nem is tudja, hogy kellene.

Arról is sok szó esett, hogy az egyre gyakoribb, úgynevezett magatartászavaros, túlmozgásos gyerekek vizsgálatakor kiderült, hogy agyukban az a terület, amely az információk szelektálását végzi, illetve a mozdulatokat koordinálja, nem fejlődött ki kellőképpen. Ezért az ilyen gyerekek, amikor a tanár a táblához hívja őket, lesodorják a padról a könyvet, orra buknak a szék mellé tett táskájukban, kezükben eltörik a kréta, és elég egy fénycsík, amely az ablakra vetül, ahhoz, hogy figyelmüket a feladattól eltérítse.

Nem kellene, hogy így legyen. Ha a kicsi gyerekeket, mint valamikor régen, bölcsőbe tennék (s az idős emberek többet ülnének hintaszékben), ha hagynák őket kedvükre négykézláb mászni, és később is eleget rohanni, mozogni, agyuknak ez a területe is harmonikusabban és gyorsabban fejlődne. A mozgás ugyanis rendkívül fontos. Az ilyen tanulási és magatartási problémákkal küzdő gyereket mozgásterápiával kitűnően tudják gyógyítani. A mozgás ugyanis gyógyít. Megfigyelték például, hogy ha egy skizofrén beteg azt hallucinálja, hogy a sarokban ül egy macska, s az orvos azt mondja, menj oda, simogasd meg, és a beteg elindul, megszűnik a víziója. Vagyis a mozgás az agy elemi szükséglete. Minél fiatalabb az ember, annál inkább. Persze a jó alsó tagozatos tanító néni tudja ezt. S ha látja, hogy a gyerekek fáradtak, felállítja, tornáztatja őket.

Csak az a baj, hogy egyre kevesebb a jó tanító néni. Az olyan, aki tapasztalatból tudja, hogy mit várhat el a lányoktól, s mit a fiúktól.

A tartós figyelemért felelős agyi rendszerek például a fiúknál, mivel genetikusan máshogyan vannak huzalozva, később érnek meg, így náluk később válik hatékonyabbá a tanulás. A hat-hét éves kislányok persze nem mindig, de általában már rendelkeznek azzal a képességgel, amellyel az agy egy meghatározott területe a lényegtelen információkat elnyomja. Egy egészséges, hatéves kisfiú számára azonban ugyanolyan fontos, hogy az ablak előtt elrepül egy kismadár, a szomszéd teremben valaki nevet, beborul az ég, kioldódik a cipőfűző, mint az, amit a tanító néni mond.

Még az is lehet, hogy fiúknak és lányoknak nem azonos korban kellene elkezdeni az iskolát? Nem véletlen ugyanis, hogy a lányok előbb kezdenek el, és tisztábban beszélnek, általában szókincsük is nagyobb. Persze, ez sem törvényszerű. Az egyéni eltérések nagyok, de általában igaz, hogy a fiúk ezt a verbális előnyt csak 16 éves koruk körül érik utol.

Hogy miért?

Nos, egy híres vizsgálatban rendkívüli matematikai képességekkel rendelkező fiúk és lányok agyát vizsgálták úgy, hogy bonyolult feladatokat kellett megoldaniuk. Az elektromágneses felvételekről kiderült, hogy a feladatok megoldása közben a lányoknál mindkét féltekei terület aktivizálódott, míg a fiúknál csupán az egyik. Ha egy fiú ír, beszél, figyel, logikai feladatokat old meg, csak a bal agyféltekéjét használja. A lány mindkettőt. Ez nagyon fontos különbség. A mai iskolarendszer nem tesz szinte semmit azért, hogy a két agyfélteke közötti kapcsolatokat fejlessze.

Iskoláskorra a fiúk agya 12-15 százalékkal nagyobb, mint a lányoké. Születéskor még nincs meg ez a különbség, csak ötéves korra alakul ki. Annál meglepőbb, hogy hiába növekszik a fiúk agya gyorsabban, a kislányok rendszerint jobban teljesítenek az iskolában, jobb a memóriájuk, könnyebben olvasnak.

Vajon miért?

Azért, mert nem az agy egészének mérete a fontos. Az agykutatók régóta tudják, hogy az agy méreténél sokkal fontosabb az idegrostok száma, sűrűsége, és a sejtek és idegpályák kapcsolatainak mennyisége. A fiúk és lányok tanulási képességeinek, iskolai viselkedésének, koncentrációs képességének eltéréseit nem a méretkülönbség adja, hanem a hormonok okozzák. A tesztoszteron például gyengíti az agysejtek kapcsolódásait bizonyos agyi területeken, míg más területeken javítja. A fiúk agyának az a része például fejlettebb, amely a mély emóciókat tartja kontroll alatt, mint az, amelyik a félelmet. Ezért van az, hogy ők sokkal bátrabbak. A kutatók azt vallják, hogy a lányoknak ugyanolyan agyuk van, amilyen lehetne a fiúknak is, ha a tesztoszteron nem lép közbe.

Ezek a látszólag kicsi különbségek az agy felépítésében persze nem jelentik feltétlenül azt, hogy a fiúk jobbak egyes dolgokban, és a lányok másban. De ha így van, magyarázatul szolgálnak, és figyelembe kell, kellene venni őket.

Egy biztos: születés után a gyerekek agya eltérő módon fejlődik. Az agy egyes részei hamarabb fejlődnek a lányoknál, és más részek gyorsabban a fiúknál. A végén persze utolérik egymást.

Vagy mégsem?

Szerintem a különbség életünk végéig megmarad. Példa erre a tájékozódás. Ha ugyanazon az úton kell végigautóznia egy nőnek és egy férfinak, s később ezt valakinek el kell magyarázniuk, a férfi biztosan el tudja mondani, hogy az út hol, hányszor, milyen szögben kanyarodott, hányadik lámpánál jobbra, melyik táblánál balra. A nő viszont képes lesz elsorolni az út mentén található üzleteket, cipőboltokat, ékszerüzleteket, és azt is, hogy milyen színű háznál kellett, és merre kanyarodni. Nyilván neki más a fontos.

Lehet, hogy ha ezt az érdeklődésbeli különbséget az iskola figyelembe venné, eredményesebben tanítana?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!