Színház az egész...

2014. 08. 27.
Szerző: Novák Péter
„...s mindenkit sok szerep vár életében”, szól a zárlat Shakespeare Williamtől, midőn elhelyez kedves mindannyiunkat a világot jelentő deszkák univerzumában.

Pest, 1785. augusztus 31-i keltezéssel magyarul is, hiszen az első hivatalosan is anyanyelvünkön rendezett színielőadás jeles napja ez! Vagy nem. Hiszen a mikor, a hogyan s a miért vonatkozásaiban más források 1790. október 25-ét illetik hasonló privilégiummal, sőt, az eseményről emlékező tábla a korábbi Várszínház, majd Nemzeti Táncszínház homlokzatát ékesíti. Holott az épület a karmeliták kolostorának templomaként kezdte pályafutását, és hamarosan a Miniszterelnöki Hivatal költözik a falai közé... Nagy idők tanúi vagyunk minden pillanatban, annyi szent!

Vagy nem. Már ami a tanúságtételt illeti. Rögvest itt van példának a színház, hogy ne menjünk messzire. Az egyetemes kultúrtörténelemmel egyidős funkciójához nem fér kétség, jelentéstartalom tekintetében ismerjük ókori görög-latin forrásait, és a címben idézett szerző neve is mond valamit, hellyel-közzel.

Hogy mit, az már egy másik, és az általános műveltség általános állapotait firtató kérdésnél sokkal fájóbb felvetés, miszerint a műfaj elveszíteni látszik eredendő küldetését: a válasz és választás lehetőségének szándékát egy közösségi és/vagy egyéni probléma kapcsán, a társadalmi viszonyok tükröződésében.

Nagy szavak? Feltétlenül! A drámairodalom ezredéveket, századokat, de még a legutóbbi évtizedeket is felölelő történetének markáns motívuma ez a szembesítés, azazhogy miben és miként élünk. Függetlenül a jellemzően historikus, vagy olykor futurisztikus cselekménytől, mindig a jelennek címezve a tanulságot.

Persze a szerzői szándék – a színházi önkifejezés eszközeinek folyamatos változásai okán – immáron áttételesen fogalmazódik meg; jön a rendező és koncepciója, annak szolgálatában a zeneszerző és a dramaturg, a díszlet- és jelmeztervező, a világosító, sorolhatnánk. Nem beszélve a színészekről, kiknek játéka hivatott elsősorban az auktor sorait közvetíteni, no meg, ami mögötte vagyon!

Akkor hol a hiba? A színházakban biztosan; ennek részletes, nemegyszer méltatlan számonkérésére szakosodtak a vitriolos klaviatúrát püfölő kritikusok, hogy néhány karakterben intézzék el a színpadon látott néhány karaktert. Szívük joga, még akkor is, ha a befektetett munka mennyiségéről soha, csak a minőségéről esik szó, pedig – mint a felsorolt stáblistából kiderül – több közreműködő hozzáadott értékének végterméke az is.

Mindenhez két vagy több ember kell, és a valódi többség mi, a közönség lennénk, amennyiben jegyet váltunk még az előadásokra. Mert ezen „szabadidős tevékenység” a legritkább esetben merül fel, tán épp az idézőjelek ismeretében! Bár megfogalmazni nem tudjuk, de lelkünk mélyén érezzük a színházi élmény ősi rítusának tétjét, amit, jobb híján, hétköznapi alibiket sorjázva hárítunk: hogy nincs rá idő, hogy nincs mit felvenni, hogy nincs kivel elmenni, és végül, hogy nincs miből.

Rossz hírem van: tartson mindenki súlyos önvizsgálatot, ugyanis ezen érvek hamisak!

1. Kétségtelen, hogy manapság kultúrára költeni a luxus kategóriája, de érdemes végigböngészni a színházak akciós kínálatait, ahol a last minute az utazási irodákhoz hasonlatosan közhasznú kifejezés, s már erre szakosodott vállalkozás is indult.

2. Közvetlen partner hiányában is remekül működik egy előadás, amennyiben közvetett partnereknek tekintjük a többieket mint azonos érdeklődési körbe tartozókat. Keresve sem találhatnánk jobb társkeresőt, mondhatni.

3. Néhány kivételesen klasszikus eseménytől eltekintve, nincs már klasszikus dressz-kód, inkább viselkedni illik egy nézőtéren. Ebben az értelemben sem a ruha teszi az embert...

4. Végül, mindig kiderül, hogy arra van időnk, amire szeretnénk. Például tévésorozatokra valahogy mindig akad.

Ahogy a nyárból is hátra még egy hónap. Felsorolhatatlan, hogy országosan vagy regionálisan, kamara-előadástól a szuperprodukciókig hányféle lehetőség nyílik a katarzis pillanataira egy előadáson, műfajoktól függetlenül! Jó tudni, hogy az életvezetési kézikönyv ott a drámában, a vígjátékban, a bohózatban, az operában, az operettben, a musicalben, a táncjátékban, minden színpadi önkifejezésben, a köz(önség) javára. Így lett kitalálva: ha ízlés van, minden van...

Ne sajnáljuk hát magunktól az élményt, mikor az évszak megkapó hangulatot varázsol, a szabadtéri környezethez rendelve a produkciókat. Talán, ez a több szinten ható tapasztalat elegendő lehet az elhatározáshoz, hogy egész évben arra használjuk a színházat, ami: a gondolkodás helyszíneként. Hol másutt? Tegyük fel magunkban a költői kérdést!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!