Szimpatika – Fontos dolgok keringője

Nehéz szülés volt?

A magam mögött tudott egy-két évem az otthagyásról és az újrakezdésről szólt. És ezek közül egyik sem könnyű. Az elmúlt három évben azt vettem észre, hogy elszálltak a nekem kedves műfajok, már nem érdekesek a nézőknek vagy a megrendelőknek és ezzel együtt kezdtek fogyni a sikereim, az örömeim is. Egyre kisebbek lettek a kihívások, összementek a megmászandó falak. Szomorú lettem, mert már nem éreztem otthon magam ebben a világban. És akkor döntöttem: eleresztettem a minden áron való tévézés kínját.

Szóval nehéz szülés volt…

Nem, mert nekem mindig könnyen ment megtalálni az otthon és a munka, a gyereknevelés és a tévézés egyensúlyát. Ádámmal 16 éve vagyunk együtt, ezalatt fölneveltünk együtt két klassz fiút, de sosem adtuk fel, hogy legyen közös gyerekünk is. Többször voltam terhes, de nem jött össze a baba, nem sikerült – ám akkor ott volt a rengeteg munka, aktív voltam és feltöltődtem. Nem voltam türelmetlen, pszichésen mindig nyitva hagytam a lehetőséget, és ha a kudarcok visszavetettek is, sosem adtuk föl. Eleresztettem a tévét, és lett egy kislányom.

Szerencsés ember vagy!

De mennyire! Szerettem volna gyereket és még lehetett is – mert ez nem kor, hanem lelki és fizikai állapot kérdése. Így született meg Emma Róza – és ma már ő a középpont, erről gondoskodik.

Nem lettél színésznő, hanem műsorvezetőnek álltál. Az meg mi? Olyan, mint a villamosvezető?

Nem. Olyan, mint a művezető meg az osztályvezető… A műsorvezető az nem egy foglalkozás, az egy beosztás. Az új típusú műsorokat, amelyektől elment a kedvem, nem vezetni kell, hanem konferálni. Nem üzeneteket kell megfogalmazni, hanem le kell bonyolítani a dolgokat, lehetőleg zökkenőmentesen. Közlekedési rendőrként kell működni.

…amiben Te jó vagy, hiszen a Zsiguli című filmben Te voltál Piroska rendőr…

Drága Szőke Andrisnál jót játszottunk… De a tévé képernyőjén nem akarok csupán verbális gumibotokkal hadonászni! Az én dolgom az, hogy kommunikáljak, hogy hidat építsek a tartalom és az egyéniség közé. Bennem közlési vágy van, meg annak az igénye, hogy másokból is kiszedjem a közlendőjüket. Mert csak így együtt, egymással, egymásért érdemes bármit is csinálni. Ezért viselik a kedvenc műsoraim a saját nevemet, az is, ami most indult a Story tévében, mert arról szólnak, ami engem érdekel, engem izgat, és remélhetőleg még pár millió más embert is. Gondolkodó és elgondolkodtató kérdéseket feltenni, megszállottan válaszok után kutatni: ez foglalkozás, hivatás. Nem egy változó beosztás csupán.

Te mindig csinálsz, csinálnál valamit, folyamatosan pörögsz, olykor az ember agyára is mész ezzel…

Te csak tudod, évek óta oly sok mindent csináltunk már együtt…

Néha azt is érzem, hogy valójában „barátnők” vagyunk…

Vannak emberek az életemben, akárcsak te, akiket minden fontos döntésemkor megkérdezek. Akik részt vesznek az elhatározásaimban, akik lényeges pillanatokban véleményt mondanak. És vannak a hétköznapi élet sodrásában mellettem levő barátok, akikkel nyaralni megyünk, együtt lógunk. De ezt a kettőt sosem keverem. Az egyik legjobb barátom vagy az első értelemben: nem lenne jó, ha belekeverednél a második körbe. Mindkettőt elrontaná.

De azért néha szoktál főzni nekem is!

Mert főzni jó! Meg enni is… Az év vége, az ünnepek nálunk bizony jó magyar szokás szerint az evés jegyében telnek. Nem az önmegtartóztatás ilyenkor a legfontosabb! Ebből a szempontból (is) szeretek úgy élni, mint egy mediterrán, magyaros, olaszos, jókedvű, barátokkal teli, örökmozgó család - majdnem azt mondtam -  központja, de ezt a címet most már Emma bitorolja.

Ott tartottunk, hogy olykor az agyamra mész… Mert elképesztően akaratos vagy!

Ezt most azért is bóknak fogom föl! Igen, akaratos vagyok, de sosem erőszakos. Éppen olyan, mint a lányom … Én folyamatosan kutatom, hogy hol van a helyem. Volt idő, amikor az igazság bajnokának képzeltem magam, aztán rájöttem, hogy nem én vagyok a terminátor. És megtanultam tízig számolni, még annak árán is, ha a számolásba szép csendesen belehalok. Megtanultam kivárni egy-egy kiskapu megnyílását. Ma már nem megyek fejjel a falnak, ma már helyre rakom a problémáimat. De nem alkuszom. Kikövetelem azt, amit akarok, amiről úgy gondolom, hogy előre visz.

És már sose szorongsz?

A feladattól sosem szorongtam. Az elején a kollégáktól még igen, de ma már ez is elmúlt. Talán a szakmai féltékenységet is megtanultam már kezelni. Nem kell hozzá se drog, se alkohol, se cigaretta. A családom kell hozzá, a barátaim meg a munkám. Az, hogy testem-lelkem egészséges legyen. Ezért vigyázok magamra. Sokan kérdezték, hogy miért volt annyira fontos nekem a szülés után nem sokkal már visszanyerni a régi formámat: nem értik, hogy ez nem hiúság, hanem létfenntartási forma. Ösztön. Én ebben a formámban vagyok egészséges, ép és teljes.

„Azalatt a másfél év alatt, amit bent töltöttem a főiskolán, mindent kipróbáltam, amit az ember a testével megtehet. Megtanultam annak a gátlásnak a leküzdését, ami a közszerepléshez kell, akár a dupláját is le tudom győzni.” Ezt tíz éve írta Gabi. Hiába, na: következetes…

1990-ben éppen Párizsban tanultál-dolgoztál, amikor hazahívtalak a Magyar Televízióba. Néha azóta is lelkiismeret-furdalásom van, hogy vajon helyesen avatkoztam-e bele az életedbe?!

Kétségtelen, hogy te hívtál – de én döntöttem. Akkor az a szabadság pillanata volt, nem lehetett elfutni előle. Ha akkor Párizsban maradok, azt jelentette, jelenthette volna, hogy nem hiszek a rendszerváltásban. A múltamat és a jövőmet is megtagadtam volna. Persze néha én is fölteszem magamnak a kérdést, hogy nem kellett volna-e akkor mégiscsak elmenni? Mert ebben az országban az én foglalkozásom nem hosszú távú. Itt az állítólagos célközönség reklámszámainak és százalékainak bűvöletében nagyon hamar leírják a képernyőn szereplőket.

Egy kicsit arrébb hatvan évesen is sikeres lehetsz…

Ha akkor elmegyek, lehet, hogy most fontosabb dolgom lenne. De te szoktad mondani, hogy kiömlött tejet nem siratunk… Nem mentem el. Azt azért sajnálom, hogy nem tanultam meg elég jól angolul, sajnálom, hogy a franciát egy idő után eleresztettem. Maradtam, itt vagyok akaratos, itt küzdök. A fiaim, akik tiszta fejjel gondolkodó és látó emberek: ők se fognak elmenni. Mert még ők is könyvön nőttek fel. Aki könyvön nőtt fel, azt nem eresztik a gyökerei.

Mert megtanulta becsülni a szó erejét, még ha a szó veszélyes fegyver is lehet, de a szó nekünk magyarul hangzik…

Manapság divatos valamilyen ügy mellett harcosan-hangosan kiállni. Én nem vagyok feminista, nem vagyok kiállós értelemben zöld sem. Miközben tudom, hogy milyen fontos a fenntartható fejlődés, hogy nincs élet például tiszta ivóvíz nélkül. Nekem a szakmámban azonban a legfontosabb a tiszta szó. Ha ezt akarják elvenni, akkor harcolok. Ha sikerülne elvenni, akkor visszavonulnék.

Jakupcsek Gabriella Budapesten született 1963. január 18-án. Nemzetisége: magyar. Foglalkozása újságíró, műsorvezető, szerkesztő. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, 1981-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová két évet járt, de színi tanulmányait nem fejezte be. Az első év végén jött rá, hogy nem lenne belőle jó színész, képtelen szerepeket játszani. Ezután az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, magyar és művészettörténet szakon. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskoláját is elvégezte, később Párizsban a Nemzetközi Újságíró Iskolán tanult. 1990 és 1999 között a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője és kulturális rovatvezetője volt, 2000-ben lett a TV2 munkatársa. 1998 és 2002 között a Danubius Rádiónál a Capuccino tripla című műsort vezette. Kedvenc tévés műsorai közé számítja a Férfisztriptízt, a remek kollégákkal készült Lucifert, a Multimilliomos című vetélkedőt, az afrikai országok gyerekeiről forgatott dokumentumfilmjeit és a nevével fémjelzett Jakupcsek című napi talk show-sorozatot. Két éve jött el a TV2-től, azóta feltűnt az RTL és a Viasat képernyőjén is, de saját műsort idén indított újra a Story TV képernyőjén. A Pro Európa-díj kitüntetettje.