Szimpatika – Ne kérj szatyrot!

Magyarországon a lakosság évente körülbelül 300 ezer tonna műanyag hulladékot termel. Naponta 1,3 millió szatyor kerül forgalomba. Egy műanyag szatyrot átlagosan húsz percig használnak. Ha csak az ország fele egy nap eggyel kevesebb ilyen zacskót használ, akkor ötmillió nejlonzacskóval kevesebb kerül a szemétbe egy év alatt.

Hoppá. Ki gondolta volna, ugye… Az a néhány ártatlan mozdulat. A külön csomagolt mirelit, csak hogy össze ne vizezzen mindent, a más nejlonba csoportosított vegyszer, mert mégsem tehetem az élelmiszer mellé, a többi meg jön magától. Ide egy doboz tej és a kávé, oda a banán meg a felvágott. Máris kész a felmálházott fogyasztó. Még szerencse, hogy a vásárlóhelyek többsége lebomló zacskót kínál!

A gyártó feltüntetheti a csomagoló-anyagon a cédrust ábrázoló védjegyet, ha az elnyeri a „Környezet-barát Termék” besorolást, így a vásárló azonnal láthatja, hogy a szabályozás megfogalmazása szerint a környezeti szempontból kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkező termékek és szolgáltatások köréből választott. Valóban, az ilyen nejlonszatyrok lebomló adalékanyagot tartalmaznak, így társaikhoz képest környezetbarátabbak. Azonban a lebomló szatyrok előállítása is ipari folyamat, melyhez energia kell, s gyártásakor is, lebomlásakor is a globális felmelegedéshez hozzájáruló szén-dioxid keletkezik.

(...)Igy a hiába sípoló szelek
Mintegy bosszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén múlta feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül rohadt meg.
Üres az ól a vízbefúlt mezőn,
A mételyes nyáj hízlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget.

(...)A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja, melyik másik, ez vagy az.
S im, a gonosznak mind e fajzata
Kettőnk viszályos harcából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.

(Shakespeare: Szentivánéji álom) A lebomlás nagymértékben függ attól is, hova kerül a zacskó életpályája végén. Ha eltemetődik egy szeméttelepen, nem bomlik le, hiszen nem éri sem oxigén, sem fény. Ezen felül a hőmérséklet és a páratartalom is befolyásolja a lebomlás sebességét. Hűvös időben lassabb, párában pedig szinte megáll a folyamat. Másrészt azért előállítani szatyrokat, hogy azok majd megsemmisüljenek, ökológiai bűncselekménynek tűnik…

Jó, akkor megveszem a papírzacskót. Szép, esztétikus, ezeregy dologra használható még, és ha az áru is tisztességesen be van csomagolva, tartós. És! Nyíltan deklarálhatom környezetbarátságomat, elkötelezettségemet, egyéni felelősségvállalásomat és mindent. Lelkiismeretem tiszta, mint a patyolat!

Hatástanulmányok sokasága bizonyítja, hogy még a papírszatyor sem „zöldebb” a nejlonnál: a gyártása során sokkal több szén-dioxid képződik, és sokkal több vizet használnak fel, az esetleges égetés során pedig dioxin kerülhet a környezetbe.

Hát ez egyszerűen remek! Kész, vége a világnak és itt a világvége! Úgyis felrobban a földgolyó és én leszek érte a hibás, feladom, nem tudom, ez egy hiába való harc, mert ha én változom is, a szomszédom úgysem fog, nem beszélve a házról, az utcáról, a kerületről, a városról. No meg az a rengeteg nagyvállalat, azokat semmi nem érdekli, tonnaszám termelik a veszélyes hulladékot, majd az egészet beleöntik a tévébe, hogy én kapjam az arcomba, a sarokba állított lázas kisdiák!

A környezettudatosság apró, egyszerű lépésekben is mérhető. A szelektív szemétgyűjtés, az energiatakarékos fogyasztók használata, a vízfogyasztás mérséklése, a tömegközlekedés preferálása, a tartós termékek és az újrahasznosítás szem előtt tartása még nem borítják fel a megszokott mindennapokat. Mint ahogyan az sem, ha nem kérünk szatyrot vásárláskor, hanem meglevő készleteinket hasznosítjuk.

És így talán a kritikus tömeg sem csak kritizál, hanem lendületbe hoz egy mozdíthatatlannak tűnő rendszert. Akárhogy is van, rajtam múlik. Egy életen át tart a tanulás. A planétát nem örököltük, hanem kölcsön kaptuk a gyerekeinktől, s egyszer majd a szemükbe kell nézni. Ha nem tesszük meg azt a keveset, amit megtehettünk volna, nem lesz könnyű. Vagy együtt tehát, vagy sehogy. Tessék választani! „S im, a gonosznak mind e fajzata kettőnk viszályos harcából eredt: Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.”

(A környezettudatosság tényeinek-adatainak forrása:
Szilágyi László, Humusz – Hulladék Munkaszövetség,
a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat pedig Novák Péter jegyezte le.)