Állatgyógyászati daganatterápia a deutériummegvonás elvén

2014. 09. 12.
|
A daganatos betegségek egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő a kisállatok körében is, a gyógyulást szolgáló eszköztár ezzel szemben meglehetősen korlátozott. Az állatorvosok éppen 15. éve alkalmazzák sikerrel daganatellenes gyógyszerként az 1999 augusztusában törzskönyvezett Vetera-DDW-25® nevű, csökkentett deutériumtartalmú készítményt, amelyet a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. fejlesztett ki.

A hosszú távú tapasztalatok alapján elmondható, hogy a deutériummegvonás minden eddiginél hatékonyabb és egyben kíméletesebb eszközt kínál a kisállatok daganatos betegségeinek kezelésére. A Vetera-DDW-25® alkalmazásával a kezdeti stádiumú rosszindulatú daganatok esetében 70-80%-os gyógyulási arány érhető el. A készítmény hatékonynak bizonyult műtéttel együtt alkalmazva – ha a tumor operálható volt –, vagy önálló kezelésként is. A kisállatok jól tolerálják, alkalmazása nem jár káros mellékhatásokkal.

Számos esetben sikerült műtétileg nem gyógyítható húgyhólyag-, végbél-, illetve májdaganatos állatok gyógyulását elérni. Leukózisvírussal fertőzött cicáknál legtöbb esetben élethosszig tartó tünetmentességet tapasztaltunk. Emlőtumoros kisállatoknál, akiknél a tumor mérete nagy volt vagy már áttéteket képzett, a műtétet megelőzően 1-2 hónapos előkezelést végeztünk a készítménnyel. Ennek köszönhetően a méretében zsugorodott tumort biztos, éles határral lehetett műtétileg eltávolítani. Ezekben az esetekben a betegség 90%-os gyakorisággal nem újult ki. Az a tapasztalatom, hogy a daganatos betegségeken kívül a deutériumcsökkentés bármilyen egyéb okból legyengült, vagy idős szervezet roborálására is kiválóan alkalmas” – osztja meg tapasztalatait dr. Szabó Mariann állatorvos, aki 15 éve alkalmazza sikerrel a Veterát.



Nagyon szemléletes példa a készítmény hatékonyságáról a tízéves, Füles nevű keverék kutya esete. A kutyus húgyhólyagjának záróizomzatában műthetetlen tumor helyezkedett el, amit a kollégák műtéti feltárás során állapítottak meg. A csökkentett deutériumtartalmú készítménnyel történt kezeléssel elértük, hogy 3 hónap után normalizálódott a kutya vizeletürítése, és eltűnt a vér a vizeletből. Füles 3 évvel később idült szívelégtelenség miatt pusztult el. Módom volt a boncolását elvégezni, és a hólyagon semmilyen kóros elváltozás nem volt látható.”

Az emlődaganattal kezelt kisállatok 70% feletti arányban reagálnak jól a Vetera-DDW-25® kezelésre, több mint 50%-uknál teljes gyógyulást sikerült elérni. Hasonlóan kiemelkedő hatékonyságot tapasztaltak végbéldaganatos kutyák és macskák kezelésekor. Limfoid leukózisos macskák esetében 70%-ot meghaladó arányban sikerült teljes gyógyulást elérni a készítménnyel. A kezelés során az állatok kedélye, mozgékonysága, szőrzetük minősége is több esetben jelentősen javult.

A daganatok megelőzésében is komoly szerepet kaphat a Vetera-DDW-25® készítmény. Hosszú távú állatkísérletek és a gyakorlati alkalmazás is azt igazolták, hogy kúraszerű alkalmazása (évente 1,5-2 hónap) minimálisra csökkentheti a daganatok kialakulásának esélyét. Azoknál a tenyészvonalaknál, amelyeknél genetikailag öröklődik a daganat kialakulására való hajlam, célszerű a készítményt az utódoknál már preventív jelleggel alkalmazni.


Forrás: www.commedia.hu www.hyd.hu

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el