A halláscsökkenés megelőzését fiatalon kell elkezdeni

2014. 09. 18.
Szerző: Szimpatika
Hangos zajoktól szenvedhet valaki munkahelyi környezetben is, de sokan a szabadidős tevékenységek közben jellemző túl hangos zenehallgatás miatt válnak idővel halláskárosulttá. Később talán gyógyszerrel is kezelhető lesz a probléma, de egyelőre marad a megelőzés.

„A halláskárosodás a beszéd megértését nehezíti, különösen zajos környezetben, vagy ha más emberek beszélnek a közelben. Az érintettek úgy is hallhatják, mintha a többi ember motyogva vagy halkabban beszélne, mint eddig; emiatt többször kérik, hogy ismételjék meg az elhangzott szöveget. Hangosabban hallgatják a televíziót, rádiót, gyakran fülzúgástól is szenvednek” – sorolja a legjellemzőbb tüneteket dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, a Fül-orr-gége Központ orvosa.

Ha valaki zajos környezetben tartózkodik, megnő az akusztikus jelek belső fülbe, majd onnan az agyba történő továbbításának ideje. A lelassult folyamat eredményeként pedig létrejön a halláscsökkenés. A University of Leicester kutatói felfedezték, hogy ennek hátterében – szemben más, korábbi elképzelésekkel – egyértelműen a mielinréteg elvékonyodása áll, és ez a felfedezésük új utakat nyithat a probléma kezelésében. Eredményeiket a Frontiers in Neuroanatomy folyóiratban publikálták.

A mielin-védőréteg nélkül az ingerületek, az elektromos jelek továbbítása kárt szenved. A kutatók ezért most olyan készítmény kifejlesztését tervezik, amely képes a károsodott mielinréteg helyreállítására, a hallásromlás kezelésére.

Dr. Augusztinovicz Monika szerint nem vesszük elég komolyan, hogy a hallószervünk nagyon érzékeny műszer. A korral természetes módon is bekövetkező halláscsökkenést a hangos zene hallgatása vagy a tartósan zajos környezet akár több évvel is előbbre hozza. Halláskárosodást okoz a hirtelen dörejártalom és a tartós, 85 decibel feletti hanghatás is. A károsító ártalom a hang intenzitásától, magasságától és a folyamat időtartamától is függ.


www.fulorrgegekozpont.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!