Fül-orr-gégészeti szűrések a „fiatalos időskor” érdekében

2014. 09. 24.
|
Az időskorral együtt járó leépüléshez számos fül-orr-gégészeti betegség, például a hallásromlás, a szédülés vagy a szaglásvesztés is hozzájárulhat. Komolyan kell venni az olyan panaszokat is, mint a fülzúgás vagy füldugulás, mert súlyos betegségek is állhatnak mögöttük, melyeket csak akkor lehet eredményesen gyógyítani, ha időben felfedezzük őket – figyelmeztet dr. Tamás László, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója.

Ezeknek a betegségeknek a megelőzése érdekében a klinika munkatársai ingyenes szűréseket és előadásokat tartanak szeptember 26-án, a Kutatók Éjszakája alkalmából.

A legtöbb idős ember mindennapjait megkeseríti a nagyothallás. A hatvan év feletti magyar lakosság több mint kétharmadát érinti a betegség. Az igazgató kiemeli: a legfrissebb kutatások szerint azok az idős emberek, akik nem használnak hallókészüléket, sokkal hamarabb leépülnek, mint akik elfogadják és használják azt. Ennek az a magyarázata, hogy a süketség a mindennapi társas kapcsolatok leépüléséhez, elmagányosodáshoz vezet, mely beszűkíti az agyi tevékenységet és fokozza a leépülés esélyét.

Az igazgató elmondta, hogy a fül receptorai, a belsőfül szőrsejtjei már veleszületetten vagy újszülöttkortól is, és az élet folyamán bármikor károsodhatnak. Ismeretes, hogy akár egy túl hangos koncert vagy egy rossz szokás (pl. fülhallgatón nagy hangerővel hallgatott zene) is komoly károsodáshoz vezethet, 5-10 éves kor alatt pedig súlyos fokú hallásromlás alakulhat ki. Ugyancsak komoly tünet lehet a fülzúgás és a füldugulás is, ha nem múlik el pár napon belül. Ilyenkor fontos, hogy minél hamarabb menjen el orvoshoz a beteg, mert idegi eredetű halláscsökkenés esetén minden nappal csökken az esélye annak, hogy visszanyerhesse hallását.

Dr. Tamás László szerint hasonlóan komolyan kell venni a szédülést is, mert az egyensúlyszerv receptorainak és idegi pályáinak betegségeire utalhat. Ez keringési problémák (érszűkület) és vírusos betegségek hatására is kialakulhat, ugyanúgy, mint a halláskárosodás. A mindennapokban nemcsak a szédülés, de a szaglásvesztés is nagyfokú életminőség-romlást okozhat, életkortól függetlenül. Ha a szaglás tompul, vele együtt az ízérzés is romlik. Ezt okozhatják felső légúti betegségek, fertőzések vagy orrpolip, de akár utalhat az agyban keletkező súlyos daganatra is, így az igazgató tanácsa szerint mindenképpen ki kell vizsgáltatni.

Dr. Tamás László tapasztalata az, hogy a legtöbben sajnos már csak akkor jelentkeznek vizsgálatra, ha komoly panaszuk van. Véleménye szerint a szájüregi (garat-, gége-) szűrést a rák megelőzése érdekében kétévente mindenkinek el kellene végeztetnie, aki dohányzik vagy városban él.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az alvásproblémák nagy része nem agyi, idegi eredetű, hanem fül-orr-gégészeti eredetű anatómiai probléma. Horkolást okozhat ferde orrsövény, orrpolip, renyhe szájpad, duzzadt nyelvgyök. Súlyosabb probléma a légzéskimaradás: akik ebben szenvednek, azoknál gyakrabban fordul elő infarktus, sőt a központi idegrendszer csökkent vérellátása miatt őket is fenyegeti a szellemi tevékenység hanyatlása. Az igazgató szerint a fül-orr-gégészetnek fontos szerepet kell játszania az alvászavarok gyógyításában, szűrésében. A klinikán már olyan, hordozható készülékekkel rendelkeznek, amelyet a beteg hazavihet, a gép otthon megméri az alváskimaradásokat, az adatokat pedig a klinikán később ki tudják elemezni. Az ehhez társuló, átfogó vizsgálatok után egyértelműen kiderül, hogy anatómiai okai vannak-e az alvásproblémának.

Mindezen betegségeket érintő előadásokkal és szűrésekkel várják a klinika munkatársai az érdeklődőket a Semmelweis Egyetemen az Elméleti Orvostudományi Központban, a Kutatók Éjszakáján. A résztvevők megtudhatják, hogy mit kell tenniük, hogy 99 évesen is csúcsformában legyenek. A látogatók videofelvételeket is láthatnak endoszkópos műtétekről, középfül- és belsőfül-implantátumok beültetéséről, és a helyszínen kérdezhetnek is az orvosoktól. (A programok egy része regisztrációköteles!)

 

Forrás: http://semmelweis.hu/mediasarok/

Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el