Anyaszemmel: Már most hiányzik...

2014. 09. 26.
Szerző: Szonda Györgyi
Az idei tanévkezdés a hatodik(!), amiről beszámolok a magazin hasábjain, ezért senkit nem untatnék a megvásárolt papír-írószer mennyiségével vagy a becsomagolandó könyvek és füzetek elképesztő számával, se nem panaszkodnék az „ingyenes tankönyv”-helyzetről, mert még bizakodó vagyok...

Inkább arról írnék, hogy milyen kettősség van bennem, hogy az ötödik gyermekünk is megkezdi az iskolát: hihetetlen, hogy Dávidkám, akinek a születését már itt osztottam meg az olvasókkal, most fehér ingben áll egy iskola udvarán, és csillogó szemmel várja a „csodát”! Az első évnyitó mindig nagyon megható egy anyának, és bevallom, én már most könnyezek, ahogy írok róla. (Rendszeres olvasóinknak ez nem újdonság, elég sokszor írtam ezen érzékenységemről.)

Egy kicsit olyan ez az évkezdés nekem, mintha még egy fióka repülne ki a fészekből, még egy gyerek, akinél már nem mi diktáljuk a tempót, ahol elindul a kötelezők sora, mi csak alkalmazkodni tudunk. Amíg a két kicsi ovis, bölcsis volt, sokszor „loptunk” anya-napot magunknak, vagy jó későn mentünk az oviba, mert ehhez volt kedvünk, de mostantól csak Rékával tudok ilyeneket csinálni, azt is ritkán és csak titokban. Kislányom is részese lesz a „verkli üzemmód”-nak, hiszen egy utcában van az óvoda és Dávid iskolája, így együtt indulunk minden reggel, és bármilyen lassan sétálunk, miután leadtuk az elsőst, 8-ra már a kiscsoportban leszünk. Délután pedig csak 4-re tudok Dávidért menni, mivel iskolaotthonos rendszerben tanul, kevesebb lesz az a nap is, mikor legalább az ovist elhozom ebéd után. Elindulnak a különórák is, az ezzel járó időbeosztás és fuvartáblázat pedig hat rubrikára bővül, mert a négy nagy gyerek mellé felkerül Dávidkám sport- és zenei képzése is, Réka pedig elkezd úszni...

Hiányozni fog az együtt töltött 24 óra, ami annyira jó volt a nyáron, a nyugalom, a ráérős reggelek, és az, hogy még a kamaszok is sokat voltak a családdal. Mostantól vissza kell szokjunk az évközi rendbe, újra meg kell találnom a „minőségi időt” mindennap, amit tényleg egymással töltünk, és remélem, a nagyoknak is jut néhány perce ránk az iskola, az edzések, a zenekarosdi, a tánc, a haverok és szerelmek között. Legyen akár csak egy puszi is reggel, vagy egy késői konyhai beszélgetés este, de anyai szívemnek nagyon kell. Hétvégén pedig próbálok majd egy-egy közös családi programot kitalálni, ha máshogy nem sikerül, megyünk együtt szurkolni Ádámnak vagy Bencének a versenyekre, vagy Borit és Gergőt nézzük a színpadon, bár legjobban egy közös kirándulásnak, bicajtúrának örülnék, de persze megelégszem egy vacsorával vagy ebéddel is, amikor mind a nyolcan ott ülünk az asztalnál...

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!