Miért fáj?

2014. 10. 13.
|
A torok fájdalma nemcsak gyakori panasz, hiszen bárkit érinthet, de sok betegség, probléma állhat a hátterében a gyulladástól a fertőzéseken át a stressz okozta izomfájdalomig.
Toroknak nevezzük a szájüregből a garatba vezető kaput és az itt található képleteket, többek között a mandulát, a nyelőcsövet, a légcsövet és a hangszálakat. A köznyelv nemcsak ennek a szűk szakasznak a betegségei által okozott panaszokat, hanem annak környékén zajló betegség okozta tüneteket is torokfájásnak nevezi.

A torokfájás igen gyakori, előfordulhat mind gyermek, mind felnőttkorban. A panasz hátterében legtöbbször valamilyen irritáció, vagy baktérium, illetve vírus által okozott gyulladás áll. Ritkább esetben okoz torokfájást valamilyen súlyos, krónikus gyulladás, esetleg daganatos betegség. Szintén a torok fájdalmával jár együtt az izmok feszültsége, merevsége, de a gyomorsav visszacsorgása, a refluxbetegség is. A betegség természetétől függően változhat a fájdalom jellege és intenzitása is: érezhetünk "gombócot", kaparást és viszketést, lehet fájdalmas a nyelés. Az intenzitás pedig az egyszerű kellemetlenségtől a súlyos, alig elviselhetőig változhat.

Baktériumok és vírusok okozta gyulladások

Az esetek kb. 70 százalékában a betegség kialakulásáért vírusok tehetők felelőssé. Ma már mintegy kétszáz fajta vírust sikerült azonosítani, leggyakrabban az úgynevezett adeno-, rhino- és a parainfluenza, coronavírusok okozzák a betegséget. Ezek okozzák a jellegzetes őszi-téli tünetek nagy részét: a torokfájással, torokgyulladással láz, fokozott váladéktermelődés, orrdugulás, gyengeség, általános rossz közérzet jár együtt.

A vírusos, illetve a bakteriális fertőzés tünetei hasonlóak: jellemző a nyelésre erősödő, de azon kívül is jelentkező torokfájás. A garat nyálkahártyája enyhébben vagy erősebben gyulladt, fehéres színű lepedék, sőt gennyes váladék is megjelenhet rajta. Szokásos kísérőjelenség, különösen a bakteriális (felül)fertőződés esetén még a láz, a fehérvérsejtek számának megemelkedése és a nyaki nyirokcsomók duzzanata. A leggyakrabban a Streptococcus baktériumok okoznak torok-, azaz orvosi nevén garatgyulladást.



A baktériumok által kiváltott gyulladások között leggyakoribb és egyben legismertebb a tüszős mandulagyulladás, melyre a torokfájdalmon kívül a magas láz és elesettség jellemző. A vírusos fertőzések között jól ismert az ún. herpangina, melyre a torok nyálkahártya apró hólyagos gyulladása jellemző. A néhány napig tartó fájdalmat mérsékelt láz kíséri. Szintén vírus okozza a Pfeiffer-féle mirigylázat, mely a serdülők és fiatal felnőttek betegsége. A fertőzés nyállal (csókolózással) terjed, torokfájdalom, mérsékelt láz, nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása és általános rossz közérzet jellemzi. A bakteriális fertőzések ellen a leghatásosabb természetesen az antibiotikumos kezelés. A vírusos eredetű gyulladások csak ún. gégediétát igényelnek, mely a forró, fűszeres, hideg és szénsavas italok, ételek kerüléséből, dohányzási tilalomból áll. Ugyanakkor a hosszabb ideig elhúzódó vírusos betegségeknél is szoktak antibiotikumot javasolni, ilyenkor ugyanis nagyobb a bakteriális felülfertőződés lehetősége. Magas lázzal és egyre fokozódó fájdalommal járó, néhány napon belül nem javuló betegséggel mindenképpen fül-orr-gégész szakorvoshoz kell fordulni, egyébként elegendő a háziorvosi kontroll is.

Ritkább a mandulák fekélyes gyulladása. A betegség jellegzetes bűzös leheletet okoz, féloldali fájdalommal és az azonos oldali nyirokcsomó megnagyobbodásával jár, mérsékelt láz kíséri. A mandula körüli tályog legtöbbször mandulagyulladás után jelentkezik, heves, féloldali fülbesugárzó fájdalmat és igen nagy mértékben nehezített nyelést okoz. Állandóan jelenlévő kórokozók tartják fenn az idült mandulagyulladást, melyre a gyakori vagy állandó mérsékelt torokfájdalom, esetleg hőemelkedés és a nyirokcsomók időszakos megnagyobbodása jellemző.

A torok sérülése miatt kialakuló fájdalom

Enyhe - csak a nyálkahártya felszínét érintő - gyulladást válthat ki kémiai irritáció, a testhőmérséklettől jelentősen eltérő hőhatás, forró vagy jeges ital. Különösen könnyen okoz panaszt az erősen hűtött szénsavas ital, pl. jégszekrényből való kivétel után azonnal fogyasztott sör vagy üdítő. Hasonlóképpen gyulladást vált ki a forró, fűszeres étel. Marószer belégzése, véletlen vagy szándékos lenyelése szöveti károsodást, és ezzel heves fájdalmat vált ki.

Ami kiterjed a torokra is...

Torokfájdalom felléphet kórokozók vagy irritáció nélkül is, pl. a neuralgiák fogalmát arcidegzsábaként ismerik a betegek, de hasonló panasz előfordulhat toroktájon is. Anatómiai rendellenességek - egy, a koponyaalapról eredő csonttövis megnyúlása vagy a rajta tapadó inak meszesedése - is képesek makacs torokfájdalmat okozni, mint ahogy a nyakcsigolya-betegségek egyik lehetséges tünete a torokfájás.

Idült garat- és torokgyulladást tud kiváltani a rossz gyomorszáj-működés és fokozott gyomorsavtermelés, illetve a refluxbetegség. Reflux esetén a gyomortartalom visszafolyik a nyelőcsőbe, és ott - esetleg a garatban és a gégében is - gyulladás alakul ki. A betegek sokszor panaszolják, hogy a torokégés, torokkaparás mellett állandó torokköszörülés is kínozza őket. Sokszor csiklandozó érzésről vagy tollpiheszerű idegentestérzésről is beszámolnak.

A beteg a nyelési mechanizmus zavarát nem is veszi észre, csak az állandó torokkaparás és köhécselés miatt megy el orvoshoz. Torokfájdalom és a torok- és garatképletek gyulladása lehet vérképző szervi betegségek részjelensége is. Ilyen esetekben természetesen az alapbetegség felderítése és kezelése a legfontosabb feladat. Gyakran az életmód megváltoztatására is szükség van, így ugyanis hatékonyan lehet kezelni például a refluxos tüneteket.

Nagyon jellegzetes viszkető, kaparó fájdalommal jár együtt az allergia vagy ételérzékenység is. Ilyenkor is az alapbetegséget kell kezelni, a megfelelő gyógyszerezésnek köszönhetően a torokpanaszok is hamar elmúlnak.



Gombóc a torokban

Pszichés feszültséggel együtt jár az izmok állandó feszültsége. A nyaki és gégeizmok állandó fokozott tónusa toroktájra lokalizált fájdalmat, idegentest érzést, ún. gombócérzést tud kiváltani.

Ettől a stressz csökkentésével vagy a feszültséget okozó helyzetből való "meneküléssel" tudunk megszabadulni - igaz, ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani. Szintén lelki betegségekre, neurózisra vagy egyszerű rossz szokásra utalhat az állandó krákogás, köhécselés, torokköszörülés. Ilyenkor tüneti elváltozásra általában nem kell számítani, a lelki gondok kezelése azonban hosszadalmas folyamat.

A torok daganatos megbetegedései

A jóindulatú daganatok általában nem okoznak fájdalmat, többnyire tünetmentesek, de néha kisebb-nagyobb diszkomfort érzést okozhatnak. A rosszindulatú daganatok alattomosan fejlődnek ki, főleg a hosszú évek óta erősen dohányzó és rendszeresen alkoholt - főleg tömény alkoholt - fogyasztó emberek betegsége. A rosszindulatú daganatok általában előrehaladott stádiumukban okoznak fájdalmat.  Az egyik jellegzetes tünet a fülbe sugárzó nyelési fájdalom és a nehezített szájnyitás.

A jóindulatú daganatok egyszerű sebészi eltávolítása általában megoldja a panaszokat. A rosszindulatú daganatos betegségek terápiáját fül-orr-gégész szakorvos, illetve onkológus határozza meg, kezelésük során szükség lehet sebészi beavatkozásra, besugárzásra és kemoterápiára egyaránt.

Repedtfazék-hang

A torok területén helyezkednek el a hangszálaink is. Ha a hang a tisztaságát elveszti, és zavaró zörejek kísérik, rekedtségről beszélünk. Annál rekedtebb lesz a hang, minél jobban elfedik azt a zörejek. A rekedtség jelentkezhet önmagában vagy felső légúti hurut tüneteként, náthával, köhögéssel együtt. Heveny hangszalaggyulladás legtöbbször megfázás, influenza, egyéb vírusok által okozott felső légúti gyulladással együtt jelentkezik. Ilyenkor a rekedtséget általában láz, hőemelkedés kíséri és gégetáji, valamint torokfájdalommal jár. A túlerőltetés teljesen egészséges torokban is okozhat átmeneti rekedtséget a nyálkahártya vérbősége folytán. A heveny gyulladások legtöbbször néhány nap alatt spontán gyógyulnak. Fontos a hangkímélet, valamint a bő folyadékfogyasztás. A folyadék ne legyen forró vagy túl hideg, és főleg szénsavas!

A hosszan tartó rekedtség hátterében legtöbbször krónikus gyulladásos folyamatok, környezeti ártalmak, dohányzás vagy hangszalag-bénulás, esetleg a hangszalagok sérülése áll. A rekedtséget komolyan kell venni, ugyanis a háttérben állhat a gége jó- és rosszindulatú daganata is, így két-három héten túl tartó rekedtséggel szakorvoshoz kell fordulni!

Forrás: Házi Patika
Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el