Gyorsteszt az ebola kimutatására

2014. 10. 22.
Francia kutatók kifejlesztettek egy gyors diagnosztikai tesztet, amellyel az ebolavírus kevesebb mint 15 perc alatt kimutatható - jelentette be kedden a francia atomenergetikai és alternatív energiaügyi bizottság (CEA).
A hatóság szerint a terhességi teszthez hasonló vizsgálatot "külön műszer nélkül a helyszínen lehet majd elvégezni egy csepp vér, plazma vagy vizelet segítségével".

"Az eredményt kevesebb mint 15 perc alatt kimutatja minden olyan páciensnél, akinél jelentkeznek a betegség tünetei" - olvasható a közleményben.


A CEA kutatócsoportja által kifejlesztett tesztet a lyoni Jean Mérieux gyógyszeripari intézet legmagasabb biztonsági szintű laboratóriuma hagyta jóvá a jelenleg Nyugat-Afrikában terjedő fertőzésből származó mintáján. A termék a gyorstesztek legfőbb európai gyártójának számító Vedalab francia cégnek köszönhetően hamarosan forgalomba kerülhet. A prototípussal már október végétől lehetséges lesz a klinikai tesztelés a gyakorlatban - hangsúlyozta a CEA.

Az ebolavírus jelenlegi diagnosztikai tesztelése több mint két órát vesz igénybe, és a levett mintából kizárólag laboratóriumi körülmények között lehetséges. A gyorsteszttel viszont lehetővé válik, hogy a fertőzött emberekhez a lehető leghamarabb diagnosztizálni lehessen a betegséget.

Gyorsteszteken jelenleg több országban is dolgoznak. Japán kutatók szeptemberben jelentették be, hogy olyan új módszert fejlesztettek ki az ebolavírus kimutatására, amellyel fél óra alatt kimutatható egy vérmintáról, hogy tartalmaz-e ebolavírust vagy sem. Amerikai kutatók pedig olyan teszten dolgoznak, amely 10 perc alatt tudja majd diagnosztizálni a vírust.

Közben Franciaország és az ENSZ arra figyelmeztetett, hogy annak ellenére, hogy az ebolajárvány Nigériában hivatalosan véget ért, a vírus ellen még nagyobb erővel kell küzdeni a leginkább érintett három országban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában.

"Meg vagyunk arról győződve, hogy a nemzetközi közösségnek fokoznia kell a fellépését a járvány terjedésének megfékezésére" - mondta Laurent Fabius francia külügyminiszter, miután fogadta David Nabarrót, az ENSZ ebolaügyi koordinátorát. Kiemelte, hogy Franciaország megerősítette jelenlétét Guineában, ahol olyan kórházi központot nyitott, amelyben a helyszínen megfertőződött ápolókat kezelik. Párizs eddig három ellátóhelyet hozott létre az afrikai országban. Az újabb központról a miniszter nem szolgált részletekkel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a nyugat-afrikai országokban már több mint 4500-an haltak meg a betegségben. Az ebolavírus eddig több mint 9 ezer embert fertőzött meg, s rohamosan nő az ebolás fertőzések száma Sierra Leonéban, Guineában és Libériában. Az Európai Bizottság szerint a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók közül több mint 420-an betegedtek meg.

Nabarro kedden arra emlékeztetett, hogy "Nigériának és Szenegálnak sikerült legyőznie a vírust, a Kongói Demokratikus Köztársaság (ahol a vírusnak egy másik változata jelentkezett, mint Nyugat-Afrikában) pedig bebizonyította, hogy legyőzhető az ebola. Tudjuk, hogy legyőzhető az ebola a három legérintettebb országban is" - tette hozzá a koordinátor.

Az ENSZ munkatársa üdvözölte, hogy Franciaország megerősítette a vírus elleni harcban való részvételét, amely "teljesen megfelel" Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kéréseinek.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!