A szív alakjának megváltozásához vezethet az elhízás

Szerző: Szimpatika
Jelentős különbségeket fedeztek fel német kutatók a túlsúlyos és normál testsúlyú fiatalok szívének formájában és működésében.
A vizsgálatot vezető Dr. Norman Mangner, a Lipcsei Tudományegyetem szívközpontjának kutatója megjegyezte, több vizsgálat szükséges ahhoz, hogy egyértelmű veszélyről vagy problémáról beszélhessenek. Ugyanakkor rámutatott: az elhízott fiatalok szíveinek egyes jellemzői egybeesést mutatnak a kemoterápiát kapott leukémiás gyerekek szíveivel.

A kutatási eredmények a JACC: Cardiovascular Imaging szaklapban jelentek meg, amelyben felhívják a figyelmet: ugyan az elhízás magával vonja a szív változásait egy felnőtt szervezetben, de ezen változások jeleit már egy serdülőkori szervezetben is lehet észlelni.

A vizsgálathoz Mangner és kollégái 101, 9 és 16 év közötti fiataltól vettek vérmintát (közülük 61 volt túlsúlyos), majd szonogramokat (kétdimenziós echokardiogramokat) készítettek szívükről, hogy annak működését is meg tudják vizsgálni.



A túlsúlyos tinédzserek szívének mindkét pitvara nagyobb volt, az oxigénben gazdag vért pumpáló bal pitvar falai pedig meg voltak vastagodva: ezen szívek ráadásul keményebben is dolgoztak, mert nagyobb vérmennyiséget kellett pumpálniuk minden egyes szívveréssel. A túlsúlyos fiatalok vérnyomása is magasabb volt (bár a teljesen normális határok között), ami pedig koleszterolszintjeiket illeti, több "rossz" LDL és kevesebb "jó" HDL koleszterolt mutattak az eredmények.

A JACC szaklap nemrégiben egy másik tanulmányt is publikált, amelyben az olvasható: könnyebben alakulhat ki bal oldali ventrikuláris hipertrófia (azaz a bal szívpitvar falának megvastagodása) olyan emberben, aki túlsúlyos és magas a vérnyomása.

Az ezen tanulmányhoz kommentárokat fűzött Dr. Sheldon E. Litwin kardiológus elmondta: a pitvarfalak súlyának megnövekedése szívproblémákhoz vezethet, ha pedig a szívfal vastagsága miatt megkeményedik, az pangásos szívelégtelenséghez is vezethet. Ugyanakkor azt is hozzátette: a bal pitvar falának vastagodása évtizedeket vehet igénybe, úgyhogy ez problémát eddig csak a 70-80 éves emberek életében jelentett.

Ha a fiatalok már most magas vérnyomással küszködnek, a szívroham 20-30 évvel hamarabb esélyes életükben, bár esélyeiket alaposan csökkenthetik mind azzal, ha lefogynak, mind pedig a rendszeres sporttal, ugyanis az egyszeri lefogyás nem tünteti el egyik napról a másikra sem a magas vérnyomást, sem pedig a koleszterolproblémákat.

Forrás: HáziPatika.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!