A gondtalan kisiskolás évek

Szerző: Szimpatika
Az iskolakezdés a kisiskolások számára rengeteg újdonságot tartogat, amelyet nagy izgalommal várnak. Ám előfordulhat, hogy a kezdeti lelkesedés egy-két héttel vagy hónappal alábbhagy, és ilyen-olyan kifogásokkal találkoznak a szülők a reggeli készülődés során.

Néhányan azt tapasztalhatják, hogy az addig vidám és közvetlen gyermek hirtelen rosszkedvűvé és visszahúzódóvá válik. A gyermekek számára a beilleszkedés nem minden esetben megy könnyen. Hogy mi okozhatja a beilleszkedési gondokat, és hogyan segíthetünk gyermekünknek a problémák leküzdésében, Dr. Ladányi Klára, a Budai Egészségközpont pszichológusa segít nekünk.

„Az iskola az első nagyobb változást jelenti a gyermekek életében. A gondtalan óvodai lét után, ahol a játékéké volt a főszerep, belecsöppennek egy kötöttséggel és szabályokkal teli közösségbe, ahol folyamatos fizikai és szellemi megterhelésnek vannak kitéve. Az új közösségbe való beilleszkedés, az új elvárásoknak való megfelelés azonban nem minden gyermek számára zökkenőmentes. A tanévkezdés előtti hetekben nagy feladat hárul a szülőkre, hogy csemetéjüket a lehető legjobban felkészítsék az iskolára, az új helyzetekre, körülményekre. Ha az iskolakezdés előtt beszélgetünk a rá váró feladatokról, és folyamatosan megbeszéljük a felmerülő problémákat, valamint biztosítjuk gyermekünket támogatásunkról és megértésünkről, könnyebben leküzdheti az akadályokat” – mondta Dr. Ladányi Klára.

Azonban a gondos és alapos felkészülés, valamint a támogató családi légkör ellenére is adódhat probléma a beilleszkedéssel, amely többféle módon nyilvánulhat meg. Vannak olyan gyermekek, akik szomorúvá, letargikussá válnak, de a beilleszkedési zavar tünete lehet az agresszív vagy a passzív viselkedés is. A felmerülő problémák nem csak a viselkedésükre és lelkiállapotukra, hanem tanulmányi eredményükre is hatással lehetnek. Ha a fent említett tünetek valamelyikét tapasztaljuk, mindenképp üljünk le a gyermekünkkel, és próbáljuk kideríteni, mi okozza a problémát, mi váltja ki benne a feszültséget. Nagyon fontos, hogy minden esetben megértsük, mi áll a tünetek hátterében, ugyanis, ha szigorral vagy büntetéssel reagálunk a viselkedésére, csupán rontunk a helyzeten. Fontos, hogy a gyermek érezze a bizalmat, csak így érhetjük el, hogy megossza velünk a problémáit. Ha nem nyílik meg első alkalommal, akkor érdemes később folytatni a beszélgetést vagy visszatérni az adott szituációra annak érdekében, hogy hosszú távon is orvosolni tudjuk a helyzetet.

A beilleszkedési zavar hátterében több ok is állhat. Okozhatja akár a nehézségekkel terhelt szülő-gyermek kapcsolat, hirtelen bekövetkező családi változás, bizonyos betegségek, tanulási kudarcok vagy a gyermek személyiségének jellemzői is. Ezen okok megszüntetésében, valamint, a pozitív változások elérésében – és ez olykor hosszabb időt is igénybe vesz – kiemelt szerepe van a pedagógusoknak is, és elengedhetetlen a szülőkkel való szoros együttműködés.

Az otthon kialakított rutinnak, az irányított beszélgetéseknek, a kiegyensúlyozott családi háttérnek nagy szerepe van abban, hogy gyermekünk boldog kisiskolás legyen. Fontos, hogy tudjunk meg minél többet a gyermekünk napjáról, az aznap szerzett tapasztalatairól, átélt élményeiről. Dicsérjük meg őt, és segítsünk neki, ha valamit nem ért. Ha a gyermekünk látja, hogy érdeklődőek, segítőkészek és figyelmesek vagyunk, ő is könnyebben megnyílik felénk, és ez segíthet a felmerülő problémák leküzdésében.

Forrás: Budai Egészségközpont

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!