Mennyire hízlal az alkohol?

2014. 11. 08.
Szerző: Szimpatika
A szeszes italokon is fel kellene tüntetni, hogy hány kalóriát tartalmaznak - javasolják brit közegészségügyi szakemberek. Javaslatukat azzal indokolják, hogy ily módon csökkenteni lehetne a lakosság elhízottságát.
Az orvosok figyelmeztetnek arra, hogy egy nagy pohár bor 200 kalóriát tartalmaz, mely megegyezik azzal, mintha elfogyasztanánk egy jókora fánkot. A Royal Society for Public Health szerint ennek ellenére az emberek többsége nincs tisztában azzal, hogy mennyi kalóriát iszik meg. A közegészségügyért felelős kormánytag, Jane Ellison (a rangja miniszter, de ez Angliában a magyar államtitkári posztnak felel meg) szerint nagy lépéseket tettek a "címkézés" felé, és a kormány vizsgálja az ügyet. Minderről a BBC számolt be.



A szeszipar a hírforrás szerint nyitott arra, hogy címkén tüntessék fel a kalóriákat, de szerintük az a fontosabb, hogy az italok alkoholtartalmát jelöljék a palackokon, üvegeken, dobozokon. A BBC emlékeztet arra, hogy az Egyesült Királyság a világ egyik legelhízottabb nemzete. A felnőttek egynegyede számít ugyanis a szigetországban túlsúlyosnak.

Az élelmiszereken már feltüntetik a kalóriatartalmat, de az alkoholos italok eddig mentesültek az EU-előírások alól, már ami a címkézést illeti. Az Európai Unió is mérlegeli a BBC szerint, hogy bevezessenek-e hasonló intézkedéseket. A brit Közegészségügyi Királyi Társaság (Royal Society for Public Health) felmérése szerint a szigetországi italfogyasztók körében népszerű lenne egy ilyen intézkedés.

Ön tudja, hány kalória van egy pohár borban?

A szervezet ügyvezető igazgatója, Shirley Cramer szerint a felnőttek 80 százaléka nem tudja, hogy mennyi kalóriát fogyaszt ivászat közben, vagy ha van is fogalma róla, akkor alábecsüli a kalóriatartalmat. A BBC a szakértők alapján közöl egy táblázatot is, amelyből kiderül, hogy egy normál pohár bor 130 kalóriát tartalmaz, annyit, mint egy darab csokoládé. Egy pint (körülbelül egy korsó) sör viszont egy csomag burgonyaszirommal ér fel, azaz 180 kalóriával. Egy nagy pohár bor, a már említett fánkkal egyenértékű (200 kalória). Egy kis pohár pezsgő vagy egy gintonik (nem diétás tonikkal) 90 kalóriát jelent, ami egy almának felel meg. Egy cukormentes tonikkal kevert gin viszont egy vékony szelet kenyér energiatartalmával bír, azaz 55 kalóriát tartalmaz.

Ha valaki pontosabb adatokra kíváncsi, akkor kiderül, hogy negyed liter 8 százalékos bor 170 kalóriát "ér", ugyanennyi egy 14 százalékos borból 230 kalóriát jelent. A mintegy félliteres pint sör (4 százalékos) 180 kalóriát képvisel. Becslések szerint egy felnőtt a kalóriabevitelének tíz százaléka származik alkoholból. A Portman Group, amely az italgyártókat képviseli, úgy nyilatkozott, hogy "nagyon komolyan veszik" az alkohol egészségügyi konzekvenciáit, és a Drinkaware website-on közölnek is információkat a kalóriákról. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az alkoholtartalom feltüntetése is fontos az italokon, nemcsak a kalóriáké.

Forrás: hazipatika.com

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!