Csak azt tudnám...

2014. 11. 09.
Szerző: Vág Bernadett
Szabad vagyok, szingli lettem újra, ujjong a barátnőm a telefonban, gyere át, iszunk egy kis bort és dumálunk, röhögcsélünk, mint régen.
Mutatja a szép új házat, ezt még sikerült létrehozni a Tibivel, na meg a két egyforma gyereket, mesterségesen készültek, nevetgél, mutatja a fotókat, ugye, hogy jaj de cukik. Aztán leülünk a kissé megtépázott nappaliban, a Tibi elvitte a vadiúj bőrgarnitúrát, ahhoz ragaszkodott, meg a kocsit és a nyaralót, de jó ez így, legyint a barátnőm, úgyis utált lejárni oda az isten háta mögé, és a Tibi anyjának ugrálni reggeltől estig, kapálni, gyomlálni, mert az öregasszony szerint a kert a lélek tükre. Na, bököd a barátnőm, az tuti, hogy ha én még egyszer összejövök valami pasival, akkor az anyját nem akarom látni, inkább legyen árva gyerek, de hogy én még egy anyósnak nem mórikálok, az hétszentség.

Gubbasztunk a földre dobált párnákon, kartondoboz a dohányzóasztal, bontja a bort, koccintunk a szabadságra, aztán picit elkomorul, hogy úgy szeretné megérteni végre, miért nem sikerül neki soha ez a házasság dolog, a Tibi eleinte folyton rózsát hozott, mostanra meg már le se zuhanyozott, ha befeküdt mellé az ágyba, reggel bezzeg, mikor dolgozni ment, illatozott, mint a hamvas rózsabimbó. És hát az első férjével is milyen szépen kezdődött, aztán meg ki tudja, mi ütött beléjük, hogy úgy elhidegültek, csak a pénz volt meg a munka, már egymásra se néztek, ment ki erre, ki arra – ki érti. De legalább ez a klassz nagyfiú, legalább ő létrejött abból a frigyből, támaszom, lelkem, gyönyörűségem, suttogja elcsukló hangon, és hozza az újabb fényképeket, aztán tölt még. Csak azt nem értem, emeli fel a poharát, hogy miért nem sikerül nekem soha ez a holtodiglan-holtomiglan. Belebandzsít a semmibe, és iszunk.



Éljen a szingliélet, derül fel újra, itt maradtam a három gyerekkel, ők legalább szeretnek, a kislányok most mennek iskolába, a fiam tandíjas fősuliba jár, fogalmam sincs, hogy lesz, de az tuti, néz mélyen a szemembe, hogy ide nem költözik egy pasi se, soha nem hagynám, hogy valaki rászóljon a gyerekeimre, vagy csak csúnyán nézzen. Mert hiába nagy a szerelem, tudod, a gyerek apja csakis a gyerek apja lehet igazán, más férfi az nem az apja, annak más érdekei vannak, még ha el is játssza, hogy fú de jó fej, akkor is csak a sajátjait fogja szeretni. Persze, hogy nem akarok örökké szingli maradni, háborodik fel, hogy tudsz ilyen butaságot kérdezni, hisz még csak negyvenkettő vagyok. Most élvezem egy kicsit a szabadságot, hogy se focimeccs, se büdös zoknik, se vasárnapi ebéd anyukánál, aztán, ha megunom, beújítok valakit, felmegyek a netre, letöltöm a nagy Őt.

De az tuti, teszi hozzá villámló szemmel, hogy nekem olyan pasi nem kell, akinek gyereke van, én nem játszom boldog családot fél tucat pulyával, én nem főzök, nem ugrálok idegen nők gyerekeinek, akik, ha hazamennek az anyjukhoz, mindent kitárgyalnak, hogy itt mi volt. Elég nekem az én három gyerekem, löki elém megint a fotókat, nem fogom más elcseszett kölykét pátyolgatni.

Igazából, teszi hozzá elmélázva, nem is kéne többé pasi, csak hát a szex, a szex az hiányozni fog, jó lenne egy férfi, aki nem akar semmit, aki nem akar se családot, se nem akarja rám varrni az anyját, a kölykeit, hanem csak jön, ha kell, aztán hazamegy szépen, na, ilyen kéne. Hogy szeretőnek lenni? Na, azt soha. Váljon el előbb, aztán fickándozzon, én nem leszek más családok szétbarmolója. Hogy nőtlen lenne és gyerektelen, hát, vakargatja a könyökét, az kicsit furi, nem, hogy túl a negyvenen még sose volt nős valaki és gyereke sincs, nem gyanús ez egy kicsinykét? Hát miféle fazon, aki nem bírt lehorgonyozni, elköteleződni, szaporodni, aztán a pincéjében a drága mama kipreparálva ül a karosszékben a nagykéssel, és tolja az ukázt, kész Psycho, jaj, ne röhögtess, sikít, inkább igyunk még.

Halk zenét tesz fel, andalogva körültáncolja az üres szobát, á, jó nekem így is, pityergi el magát. Nem kell nekem többé senki, belebömböl a nyakamba, mutatóujjával lenyúzza a szétkenődött szemfestékét, berángat a gardróbszobába, hogy próbálgassunk ruhákat, győzköd, hogy amúgy szép és szerencsés élete volt, hisz itt a három klassz gyereke, a vadiúj háza, és ő se néz ki még olyan rosszul, ugye, csak azt tudná, miért nem sikerült soha ez a házasságosdi.


Ritkábban válunk!

Ma Magyarországon alig több mint feleannyi házasság köttetik, mint a nyolcvanas években. Míg harminc éve ezer házasságra mintegy 350 válás jutott, az utóbbi években közel 600. Ez kb. 24-25 ezer válást jelentett évente. Ezzel a statisztikával hazánk Európában a középmezőnyben foglal helyet. A válási arány Belgiumban a legmagasabb, ott a házasságok 75 százaléka végződik válással. A házasságkötések csökkenő irányzata hazánkban az elmúlt három évben megállt és lassú növekedésbe ment át. A 2013. évi 36 900 házasságkötés az előző évhez viszonyítva 2 százalékos emelkedést mutatott, a válások száma pedig a korábbi, évi 24-25 ezerhez képest 20 ezer alatt maradt. A válások csökkenő irányzata kedvező jelenség, de azt is figyelembe kell venni, hogy ezek egyre kevesebb házasságban élő párra vonatkoznak.
(Forrás: valasinfo.hu, KSH)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!