Osztály vigyázz!

2014. 12. 02.
|
Hat gyermekünkből a második életében történt meg, hogy egyik napról a másikra osztályfőnök nélkül maradt. Alig kezdődött el a tanév, Bence egyik nap sírva jött haza és könnyes szemmel hebegte, hogy holnap lesz utoljára Tibi bácsi...
Nem tudta a pontos okokat, kicsit zavaros magyarázatok keveredtek benne, onnan kezdve, hogy valakivel nem tud együtt dolgozni a tanár úr, hogy összeveszett az iskolával, egész addig, hogy egy másik suliban lesz igazgató, mert elnyert egy pályázatot. Még annyit hozzátett, Tibi bácsi arra kér minden szülőt, hogy ne menjenek be másnap felháborodva az iskolába, mert hivatalosan még nem mondhatta volna el az osztálynak sem.
Este érkezett egy levél Tibi bácsitól, melyben röviden leírta, hogy máshova megy tanítani, elnyert egy állást, amire nem sok esély volt, de őt választották. Elnézést kért, hogy nem tudta személyesen közölni, de állítólag az iskola vezetősége ezt nem tette lehetővé. Nem tudtam, mit gondoljak, két hete még szülői értekezletet tartott nekünk a félévben várható dolgokról, közben nyilván tisztában volt vele, hogy ő már nem fog részt venni ezeken a programokon az osztállyal... Szülőként is átverve éreztem magam, hát még az a 32 gyerek, aki tegnap még mit sem sejtve ment iskolába a matekórára.
Persze én is tudom, hogy egy ilyen hírt nem lehet bejelenteni egy hónappal a távozás előtt a GYEREKEKNEK, hiszen a bizonytalanság, a szomorúság már attól a perctől a tanulás rovására ment volna, de engem felháborít, hogy a SZÜLŐK sem lettek beavatva. Sokkal egyszerűbb lett volna megnyugtatni a gyerekeinket, ha megértjük az okokat, ha tájékoztatást kapunk az osztály további sorsáról, a tervekről, hogy kit gondolnak osztályfőnöknek, és mikor kapnak új matematika tanárt.
Négy évvel ezelőtt Bori lányom imádott tanárnője hagyta ott az iskolát év közben, de ott, mielőtt a gyerekek megtudták volna, egy rendkívüli szülői értekezlet keretein belül minden fontosat átbeszélt velünk a távozó osztályfőnök, még a helyére érkező új tanárok személyét is. Könnyebb volt elfogadtatni Borival a változásokat, tudtuk mivel vigasztalni őt, hiszen ismertük a részleteket, „beavatottak” voltunk...
Ezzel szemben Bencénél az osztály elveszettnek érzi magát, úgy élik meg Tibi bácsi távozását, hogy ők nem kellenek senkinek, őket senki nem szereti az iskolában. Nem szabadna ebben az állapotban megjegyzéseket, félinformációkat meghallania egy hatodikosnak, de sajnos minden nap ez történik. Amit ők tudni vélnek: a leendő osztályfőnök nem is tanít majd az osztályban, az új matektanár vagy hétfőn jön, vagy három hét múlva, vagy 70 éves, vagy fiatal, nagyon szigorú, de lehet, hogy mégse, és valószínű lesz szülői értekezlet, ugyan csak három hét múlva és a fogadó órák idejében, de még nem tudni ki tartja...
Anyaként azt gondolom, ilyen helyzetben a legfontosabb a gyerekek megnyugtatása lenne, biztonságot és szeretet kellene közvetíteni feléjük tanároknak és szülőknek EGYÜTTMŰKÖDVE...
Szeptemberi akció

Béres Magnézium 250 mg+B6 filmtabletta

60 db

1 625 Ft

27,1 Ft/db
Magnéziumhiány megelőzésére és kezelésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenistil 1 mg/g gél

50 g

1 875 Ft

37,5 Ft/g
Különböző bőrreakciókat kísérő viszketés enyhítésére alkalmazható
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Multi-Tabs® Immuno Kid rágótabletta

30 db

3 345 Ft

111,5 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény, 4 éves kortól
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Antibiotikumos kezelés, vagy gyomor- és bélrendszeri fertőzés esetén javasolt
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 230 Ft

61,5 Ft/db
Heveny, hirtelen kialakuló hasmenés tüneteinek (pl. hasi diszkomfortérzés, puffadás, görcsök) kezelésére
Sandoz Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 295 Ft

647,5 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpeszfertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® filmtabletta

60 db

2 290 Ft

38,2 Ft/db
A kalcium, D3-vitamin és K2-vitamin hozzájárulnak a normál csontozat fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-Teva 30 mg tabletta

30 db

1 335 Ft

44,5 Ft/db
A nyák besűrűsödésével járó heveny és krónikus légúti megbetegedések kezelésére, valamint a nyákoldás elősegítésére alkalmazható
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 580 Ft

15,8 Ft/g
Izom- és ízületi fájdalomcsillapító gél, lokális alkalmazásra a bőrön
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 235 Ft

61,8 Ft/db
Torokfájás, torokgyulladás és a szájüreg enyhe fertőzéseinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.
1124 Budapest, Csörsz u. 43. Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

1 840 Ft

36,8 Ft/db
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszer. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® forte filmtabletta

30 db

2 325 Ft

77,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával*** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (***Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua resist vízálló sebtapasz

28 db

565 Ft

20,2 Ft/db
Víz és szennyeződésálló ragtapasz, amely lélegzik. Jó tapadású és rugalmas
Orvostechnikai eszköz *

Béres Porcerő Forte + D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Ízületi megbetegedésekben vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén
Béres Gyógyszergyár Zrt.
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
www.beres.hu
Speciális - gyógyászati célra szánt - tápszer

Stadalax® 5 mg bevont tabletta

50 db

1 465 Ft

29,3 Ft/db
Hashajtó készítmény, rövid időtartamú kezelésre szolgál székrekedés esetén
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 090 Ft

23,2 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz *

Nasopax orrspray gyermekeknek

10 ml

1 425 Ft

142,5 Ft/ml
Két hatóanyag kombinációjával küzd meg a náthás és az allergiás orrdugulással. Kíméletes, nem szárítja az orrot. Akár 4 hétig is használható. 3 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allegra® 120 mg filmtabletta

30 db

2 055 Ft

68,5 Ft/db
Napi 1 tabletta gyorsan és 24 órán át segít a szénanátha számos tünete ellen, hosszú távon is hatékony. Laktóz- és gluténmentes
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformáció: (+36 1) 505 0050 www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el