Így csökkenthető a sófogyasztás

2015. 02. 15.
|
Hogy hat a só a szervezetünk működésére, és mit lehet tenni, ha már gondokat okozott? A só elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat, hiszen általa megnő a magasvérnyomás, így a szív-és érrendszeri betegségek kockázata.
Dr. Kapocsi Judittól, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától megtudhatjuk, hogyan is hat a só a szervezetünk működésére, és mit lehet tenni, ha már gondokat okozott.

A túl sok só rombol

A só – vagyis a natrium-klorid- az emberi szervezet számára létfontosságú tápanyag, hiszen nagy szerepe van a szervezet folyadék háztartásának szabályozásában, valamint az ideg és izomműködésben is. Látható tehát, hogy igen fontos szerepe van a szervezet megfelelő működésében, ám túl nagy mennyiségű bevitele komoly problémákat okozhat!

Ajánlások szerint napi 3-5 g sót célszerű fogyasztanunk, máskülönben komoly pusztításokat végez. A sóban lévő nátrium ugyanis megköti a vizet, így ödémát okoz szerte a testben, valamint az erekben lévő vér térfogata is megnő, ami vérnyomás emelkedéshez vezet. Ez pedig extra megterhelést jelent az artériákra, és hogy megbirkózzanak ezzel, a faluk erősebbé válik, megvastagszik, és belső felszínükön sérülések és vérrögök keletkeznek. Ez sajnos a test bármely pontján bekövetkezhet, így ugyanúgy kialakulhat stroke, mint szívinfarktus.

Ráadásul a sok só fogyasztása a vesék működését is károsítja, hiszen ott ugyanúgy érszűkületet okoz, a vizelet kiválasztás zavart szenved, ez pedig egy ördögi kört indít be a hipertónia és a vesebetegség között.

Így csökkenthető a sófogyasztás

A sófogyasztás csökkentésének legegyszerűbb módja, hogy ne sózzuk kóstolás nélkül az ételt, valamint próbáljuk kiváltani zöld fűszerekkel (petrezselyem, lestyán, zeller, hagymák, oregánó, stb.) Továbbá mivel az ételízesítők sósak, nem szükséges pluszban sózni! Ezáltal fokozatosan leszoktathatjuk magunkat a túl sok só fogyasztásáról, ráadásul közben egyre inkább előtérbe tudnak kerülni az ételek valódi ízei- mondja dr. Kapocsi Judit.

Fontos továbbá, hogy a rejtett sótartalomra is érdemes ügyelni, hiszen a kész ételek, a pékáruk többsége, a különböző szószok, mikrózható popcornok, mártások és zacskós ételek mind-mind rengeteg hozzáadott sót tartalmaznak, lényegesen többet, mint a napi szükséglet. Éppen ezért egyáltalán nem nehéz túllépni a megengedett mennyiséget, így lehetőleg a vásárlások alkalmával ezeket is vegye figyelembe!

Ha már magas a vérnyomás

Amennyiben a vérnyomás tartósan meghaladja a 140/90 Hgmm-t, úgy magasvérnyomás betegségről beszélünk, amit kezelni szükséget a szövődmények elkerülése céljából. Ekkor fontos az életmódváltás, azon belül is a sóbevitel csökkentése és a rendszeres testmozgás. Enyhébb esetben akár ez önmagában is eredményre vezethet, ám előfordulhat, hogy mindezt gyógyszeres terápiával szükséges kiegészíteni. Ennek eldöntése azonban természetesen orvosi feladat, figyelembe véve a beteg életkorát, nemét, súlyát, valamint egyéb betegségeit.

Forrás: Weborvos

Szóljon hozzá!

Decemberi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a (beteg)tájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2016. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Gyerekesítés

Egy személygépkocsi vásárlásakor sok szempont alapján döntünk. Milyen a fogyasztása, a teljesítménye, az útfekvése, tetszetős-e a ...
Laca
tegnap 19:25
Ez csak duma.

A gyömbér 10 gyógyhatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a ...
Saca
tegnap 19:22
Olyan mint a mosószer.

„Nem az ő hibájuk...”

Rengeteget hallani gyermekvédelemről, új és új koncepciókról. Azokról kevesebbet, akik naponta ott vannak a vártán, a gyerekek mellett, ...
jola
2016. 11. 28. 14:55
TANÁR, ÚR MINDEN, ELISMERÉSEM, ÖNNEK, ÖNÖKNEK,vANNAK, SOKAN, HÁL ISTENNEK, ÖNHÖZ HASÓNLÓ EMBEREK.

Sok a vashiányos kisbaba

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, ami komoly egészségügyi problémákhoz vezethet – derül ki a 0-3 évesek táplálását ...
jola
2016. 11. 28. 14:49
Szerintem, a bébi ételeket, megfelelő szakemberek, állítják, össze.Ki zártz dolognak, tartom, hogy nem, figyelnek, a vitamin ...

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Andi
2016. 11. 27. 22:23
Betahistint én is szedem már két hete még eddig semmi de orvos azt mondta 3-4 hónap mire javulás lehet

A jó szex alapjai: mi kell a nőnek, és mi a férfinak?

A szeretkezés evolúciós és történelmi szempontból elsődlegesen a fajfenntartást szolgálta, de az embereknél ennél sokkal összetettebb ...
Lapos Elemér
2016. 11. 27. 10:36
A nők szexuális vágya hazugság, csak a házasságig tartó becsapása a férfiaknak. Csak arra való, hogy parazita életmódjukat a férfiak ...

Online urológus

Az online rendelések hasznáról, hátulütőiről, és a magyar férfiakat érintő problémákról kérdeztük Dr. Kulcsár Dánielt, a soproni ...
zoltán
2016. 11. 24. 00:51
jonapot 32 éves férfi vagyok életemben soha nem volt ijen problémám kiütések jőtek ki a combom kőzt és nem mulik már lassan egy honapja ...

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
D Vitamin
2016. 11. 22. 18:56
Én megértem azokat az elkeseredett betegeket, akik mindent, így ezt a vakcinát is megpróbálják. Néha még a "placebohatás" is segíthet. ...

A túlsúly posztatarák kialkulásához vezethet

Az elhízás jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét és számottevően rontja a már meglévő betegség prognózisát. A ...
D Vitamin
2016. 11. 22. 18:18
A kerékpározásos megállapítással csak részben értek egyet, hiszen túlzásba vitele hererákot okozhat. Én pl. ha bringázok, nem az ülés ...

A magas vérnyomás kezelése gyógyszer nélkül

A magas vérnyomás alapvető és jól ismert rizikótényezői az elhízás, dohányzás, alkoholfogyasztás. Ezek mérséklése mellett más, ...
Nagy Ibolya
2016. 11. 20. 15:09
Nekem este is és reggel is magas a vérnyomásom, de napközben normális.A kardiológus igérte,hogy beállítja az ingadozást, de nem ...