Magas vérnyomás: minden korosztályt érinthet!

2015. 02. 25.
Szerző: Szimpatika
A hipertónia napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Magyarországon az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.
A legtöbb ember a magas vérnyomást nem tartja betegségnek, a lakosság közel 20 százaléka nem is tudja, hogy hipertoniás beteg. A már diagnosztizált betegek közel 25 százaléka nem vagy rosszul kezelt. A betegség jelentőségét az adja, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedések egyik leggyakoribb rizikótényezője a magas vérnyomás, illetve igen magas a halálozási rátája - írja Dr. Lajtos Melinda a webbeteg.hu-n.



Minden korosztályt érinthet a magas vérnyomás


A közhiedelemmel ellentétben a betegség megjelenése nem csak a felnőtteket és időseket érintheti, hanem egyre gyakrabban jelentkezik már serdülőkorban is. Igaz, a vérnyomás növekedést mutat a kor előrehaladtával, így a magas vérnyomás mint betegség mégis csak az 50 év fölöttieknél gyakoribb. Azonban hazánkban a serdülőkorúak 3 százalékánál is diagnosztizálták már a betegséget. Mind a két nem egyaránt érintett lehet, tanulmányok szerint 50 év alatt főként a férfiaknál, 65 év felett pedig a nőknél jelenik meg gyakrabban.

A magas vérnyomás betegség okai

A magas vérnyomás betegség oka, lehet ismeretlen (essentialis hipertonia) vagy ismert (secunder hipertonia). A betegek több mint 90 százaléka az ismeretlen eredetű csoportba tartozik. A legtöbb kutatás szerint a genetikának kiemelkedő szerepe van, vagyis a fiatalabb korban megjelenő magas vérnyomás megbetegedés esetén családon belüli öröklődés figyelhető meg.

Ezért kiemelkedő fontosságú minden esetben tisztázni, hogy a családon belül kiket érint ez a betegség. Érdekes megfigyelés a kutatók részéről, hogy az anya gyermek között szorosabb a hajlam az öröklődésre, mint apa és gyermek között. Különböző vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy milyen összefüggés lehet a földrajzi elhelyezkedés és szociális helyzet között. Megfigyelések alapján, a mediterrán országokban élő emberek között kisebb gyakorisággal fordul elő a magas vérnyomás problémája, mint az északi országok lakóinál. A rossz szociális környezet, munkanélküliség, alkoholizmus, dohányzás, stressz, alacsony iskolai végzettség, alultápláltság és akár az alacsony születési súly is növeli a hajlamosságot. A hajlamosító tényezők közül még mindig inkább az elhízás és a cukorbetegség a legjelentősebb.

Elhízás - életmódváltással jó eredményeket lehet elérni

Napjainkban a fejlett országokban az egyre csak növekszik az elhízottak száma, és sajnos mára a túlsúly a kisgyermekeket is érintheti. Az elhízás és a hipertónia között pedig szoros összefüggés van. Így igaz az is, hogy az életmódváltással, a testsúly normalizálásával jelentős vérnyomáscsökkentést lehet elérni. Az elhízott cukorbetegek (2-es típusú cukorbetegek) körében a kardiovaszkuláris megbetegedések, köztük a hipertónia is gyakoribb. Vizsgálatok kimutatták, hogy a 2-es típusú cukorbetegek közel 70 százalékát érinti a magas vérnyomás mint betegség. A magas vérnyomás hosszú ideig nem okoz panaszt, miközben számos szervünket károsítja (erek, szív, agy, vese, szem).

Egyetlen kiugró érték is életveszélyes lehet

De egy hirtelen kiugró vérnyomásérték akár a beteg életét is veszélyeztetheti. Egy ilyen krízis állapotban gyakori lehet az agyvérzés vagy szívinfarktus kialakulása. A tartós magas vérnyomás az érrendszert károsítja legjobban.

Ennek súlyosságát megközelítőleg a szemfenéki kép adhatja. A hipertóniás betegek kétharmadánál, a balszívfél- elégtelenség és a koszorúér-megbetegedés a vezető halálok. A betegek egynegyedénél agyi történés (agyi infarktus, vérzés) okozza a halált. A vese véráramlata is károsodhat, ezzel veseelégtelenséghez vezethet, ami tovább rontja a betegséget. A kardiovaszkuláris betegségek, köztük a magas vérnyomás nem csak, mint népbetegség, hanem mint igen gyakori halálok is jelentőséggel bírnak. Ezért egyre nagyobb figyelem és hangsúly kellene olyan népegészségügyi programok terjesztésére, melyek elősegítik a magas vérnyomás betegség korai felismerését, megelőzését és a megfelelő kezelését.

Forrás: Webbeteg

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!