Nagy előrelépés: így előzhető meg az elhízás

Szerző: Szimpatika
Négy szakmai szervezet fogott össze a felnőttkori elhízás és az ahhoz társult betegségek ellen; az Összefogás a gyermekek egészségéért elnevezésű kezdeményezés célja, hogy ezeket helyes kisgyermekkori táplálkozással, primer prevencióval előzzék meg.
A szakmai szervezetek képviselői és a legújabb kutatási eredmények szerint ugyanis az elhízás a megfelelő kisgyermekkori táplálással előzhető meg a leghatékonyabban. Ezért kezdeményezett szakmai konzultációt a Magyar Gyermekorvosok Társasága, amelyhez csatlakozott a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Országos Szövetsége és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet is.

A résztvevők kiemelt célja a közös fellépésen túl, hogy oktatási programokat dolgoznak ki, amelyeket eljuttatnak a házi gyermekorvosoknak és védőnőknek, a szakembereknek, továbbá a döntéshozóknak.



A kerekasztal résztvevői megállapodtak abban is, hogy szakmai tapasztalataik és a rendelkezésükre álló legújabb kutatási eredmények alapján elindítanak Pécsett egy kisgyermekekre fókuszáló prevenciós mintaprojektet, amelynek módszertanát és tapasztalatait szakmai konzultáció keretében osztják meg az illetékes kormányzati és döntéshozó szervezetekkel is. A mintaprogramban az ismert eredmények felhasználásával az érintett korosztály részvételével a gyakorlatban is kidolgozzák és működtetik a civilizációs betegségek - különös tekintettel az elhízás és allergia - megelőzésére használható programot.

A közleményben idézték Molnár Dénest, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnökét, a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatóját, aki szerint az elhízás megelőzésére tett népegészségügyi intézkedésekből eddig éppen az a korosztály maradt ki, amelynek körében a legtöbbet tehetünk a megelőzésért.

A fogantatástól a második életév végéig tartó időszak jelentősége azért is fontos - emelte ki -, mert ekkor alakul ki például a zsírsejtek száma, az anyagcsere-szabályozás, amelyek későbbi életkorban már nem befolyásolhatóak. Ráadásul az ekkor kialakuló táplálkozási és életmódbeli szokások sem változtathatók meg egykönnyen felnőttkorban - mondja a szakember. Felnőttkorban ugyanakkor primer megelőzésről már nem, csak a szűrések fontosságáról, az idejében felismert betegségek kezeléséről beszélhetünk - tette hozzá a gyermekgyógyász.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!