Komoly áttörés történt a HIV-fertőzés kutatásában

2015. 03. 06.
Szerző: Szimpatika
Egy nemzetközi kutatás szerint az AIDS-et okozó vírus négy törzse közül kettő Délnyugat-Kamerunban élő gorilláktól származik.
Az új eredmények birtokában a kutatók az emberekben előforduló HIV-vírus minden törzsének eredetét ismerik. A HIV-nek (HIV-1) legalább négy törzse van. Az M, N, O és P csoportként ismert törzsek mindegyikének megvan a saját eredete: emberszabású főemlősről emberre terjedtek, legalább négy különálló vonalon. Az M és az N csoportról tudták, hogy kameruni csimpánzoktól származik, ám az O és P törzs eredete máig rejtélyt képezett.

A Martine Peeters - a Montpellier-i Egyetem és a francia Kutatásfejlesztési Intézet virológusa - vezette tanulmány eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat közölte.

Fotó: hirado.hu/AFP
Az M csoport a legszélesebb körben elterjedt törzs, nagyrészt ez felelős a világszerte több mint 40 millió embert megfertőző járványért. A P csoportot eddig csak két emberben mutatták ki, míg az O-t Közép- és Nyugat-Afrikában, mintegy 100 ezer embernél.

Az új eredmények Kamerun, Gabon, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén élő gorilláktól és csimpánzoktól vett genetikai mintáknak köszönhetőek.

Peeters szerint ezzel és más, korábbi vizsgálatokkal egyértelművé vált, hogy mind a csimpánzok, mind a gorillák hordoznak olyan vírusokat, amelyek átterjedhetnek az emberre, és megvan bennük a potenciál nagyobb járványok kiváltására.

1981 óta mintegy 78 millió ember fertőződött meg a HIV-vírussal, amely elpusztítja az immunsejteket és védtelenül hagyja a szervezetet a tuberkulózissal, a tüdőgyulladással meg más opportunista betegségekkel szemben. Az ENSZ becslései szerint eddig 39 millióan haltak bele a betegségbe.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!