Van holnap: kezelhető a vastagbélrák

Szerző: Szimpatika
Március a vastagbélrák elleni küzdelem hónapja. A Van Holnap! Zsákos Alapítvány és Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve idén negyedik alkalommal rendezett közös tájékoztatót, hogy felhívja a figyelmet a tényre: a vastagbélrák megelőzhető, kezelhető, és túl lehet élni.
A „Legyen egy Kék Napod!" programot minden évben március első péntekén rendezik meg: célja a vastag- és végbéldaganatokkal kapcsolatos tudatosság erősítése. Az idei eseményen dr. György István fővárosi kormánymegbízott elmondta, a Fővárosi Kormányhivatal elkötelezett a lakosság egészségi állapotának javításában, és a rendelkezésére álló eszközökkel támogatja a szervezett vastagbélszűrés megvalósulását.

Legyen egy Kék Napod! (Fotó: weborvos.hu)
Dr. Csányi Péter, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság népegészségügyi főosztályvezetője kifejtette, hogy az elkövetkező időszak fejlesztési irányait meghatározó Egészséges Magyarország Stratégiában rögzített stratégiai célok elérésére a népegészségügy területén egyik fő prioritásként került nevesítésre a daganatos betegségek kockázatának csökkentése, korai felismerése és kezelése, ezen belül is a 65 évnél fiatalabb lakosság rosszindulatú daganatok miatti halálozása 10%-kal történő csökkentése.

A vastagbélrák a nők és férfiak között is a második leggyakoribb daganatos halálok. Évente körülbelül 9000 új esetet regisztrálnak, és a statisztikai adatok szerint minden évben nagyjából 5000 ember hal meg a betegség következtében. Ezeken az adatokon csak odafigyeléssel, és a megfelelő információk átadásával lehet változtatni.

Hazánkban még nincs szervezett lakossági vastagbélszűrés, de ez nem szabad, hogy akadály legyen, ha valaki szeretné megóvni egészségét. Az egyik legegyszerűbb, és bárki számára a sok háziorvosnál vagy gyógyszertárakban elérhető szűrési lehetőség, a rejtett vér kimutatására szolgáló teszt. A székletvér teszt lényege, hogy a rákmegelőző állapotok, vagyis polipok, és a korai stádiumban lévő daganatok is vérezhetnek, ami szabad szemmel nem látható, a teszt azonban kimutathatja. Amennyiben a teszt nem negatív eredményt ad, további vizsgálatok elvégzésére van szükség.

A lehetőség mindenki számára elérhető, csak néhány perc az életért. Mert a vastagbélrák megelőzhető, kezelhető, és túl lehet élni.

További információk: www.vanholnap.eu

Forrás: Weborvos

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!