Komoly mellékhatásai lehetnek a fogamzásgátlóknak

2015. 03. 18.
|
Egy új tanulmány szerint a fogamzásgátló tabletta szedése növelheti a Crohn-betegség kialakulásának kockázatát azoknál a nőknél, akiknek erős genetikai hajlama van a gyulladásos bélbetegségre.
A Harvard gasztroenterológusaként dolgozó Hamed Khalili 230 ezer amerikai nő bevonásával készítette el tanulmányát, amelynek eredményei arról tanúskodnak, hogy azoknál a nőknél, akik legalább öt éve szedtek fogamzásgátló tablettát, háromszor magasabb volt a betegség kialakulásának kockázata.

A szakember mindazonáltal hangoztatta, hogy a tabletta önmagában véve valószínűleg nem okoz Crohn-betegséget és kialakulásának kockázata nagyban függ a páciens genetikai hátterétől. Mint ahogy jelezte, "ebben az esetben a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták használata és a Crohn-betegségre való erős genetikai hajlam kombinációjáról van szó".

Fotó: Wikipedia
Khalili reményei szerint a gyulladásos bélbetegségre genetikai okokból hajlamos nőket hamarosan hivatalosan is figyelmeztetni fogják a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták kerülésére. A szakemberek szerint az esemény utáni tabletta, mivel nagy mennyiségű hormont tartalmaz, ugyancsak növelheti a Crohn-betegség kialakulásának kockázatát.

A mostani vizsgálat azt sugallja, hogy egy eddig feltáratlan kapcsolat állhat fenn a Crohn-betegek számának az elmúlt ötven évben tapasztalt megnövekedése és a szájon át szedhető fogamzásgátlók robbanásszerű elterjedése között - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A Crohn-kór gyulladásos bélbetegség, amely irritációt és puffadást okoz az emésztőrendszerben. Tünetei között lehet hasi fájdalom, hasmenés, súlyvesztés és láz. A betegség bármikor kialakulhat az ember élete során, habár legtöbb esetben 16 és 30 éves kor között diagnosztizálják.

A betegséget súlyosbítja a dohányzás. A jelenleg alkalmazott kezelések mérséklik a tüneteket, de nem nyújtanak végleges gyógyulást.

Forrás: MTI

Szóljon hozzá!

Áprilisi AKCIÓ

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2017. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el

Legutóbbi hozzászólások

Szorult helyzetben – a hashajtók helyes használatáról

A székrekedés olyan probléma, amivel gyakorlatilag mindenki találkozik legalább egyszer élete során, de mégis kevesen beszélnek róla. Mivel ...
Éva
tegnap 19:37
Próbált meg az utifűmaghéjat, mustármagot, vagy a előtted szóló ajánlásait.

Érelmeszesedés elleni vakcina. Pro és kontra

A szív- és érrendszeri betegségek még mindig a vezető halálokok közé tartoznak. Egy magyar kutató érelmeszesedés elleni vakcináját ...
János68
tegnap 07:05
Ha valaki tud segíteni, kérném a vakcina elérhetőségét! jamido@freemail.hu

A gyömbér 10 gyógyhatása

A gyömbér egy természetes gyógynövény, amelyet fűszerként világszerte használnak. Több egészségügyi kutatás is bizonyítja, hogy a ...
BORSFAY MIKLÓSNÉ
2017. 04. 27. 17:59
ÉN SZEDEM A WARFARIN VÉR HIGITÓT,ÉN NEKEM SZIV PROBLÉMÁM VAN BEVAN ÁPITVE AZ ÉR HELYET VALAMI ÉN EHETEM E

Huszonötször magasabb a vakok aránya a cukorbetegek körében

Ez derült ki egy átfogó, a látáskárosodás és a diabétesz közötti összefüggést vizsgáló magyarországi kutatásból, amelynek ...
Kreithné Balogh Ilona
2017. 04. 25. 18:21
Inzulinos cukorbeteg vagyok és sajnos nem tudom beállítani a cukorszintemet, mert hol nagyon magas 20 körül, hol nagyon alacsony 3,1. A ...

Felfázás vagy valami egészen más?

Nők millióinak okoz napi szinten komoly problémákat a felfázás – legalábbis így nevezzük közkeletű elnevezéssel azokat a tipikus ...
Pethő Mária
2017. 04. 21. 15:21
Már nem lehet kapni Nitrofurantoint.

Új vakvezető rendszert fejlesztettek ki az Óbudai Egyetemen

Újszerű megoldást találtak az Óbudai Egyetem mérnökei a látássérültek akadálymenetes közlekedésének biztosítására. Elektromos ...
csiker péter
2017. 04. 20. 08:03
Előbb akadály menntes helyek kelleneek!Bpegyik fő pálya udvarai sem akadály mentesek!!!

A fülzúgás okai és kezelése

A fülzúgás vagy a fülcsengés sokak életét megkeseríti, mivel visszatérő vagy szűnni nem akaró formában jelentkezik. Csendes ...
Danny
2017. 04. 17. 18:51
van szüksége sürgős anyagi segítséget, kölcsön bővítése, az üzleti vagy a számlák befizetése? kínálunk mindenféle hitel cégek és ...

Noé családja

„Ez nem hobbi. Hobbiból focizom vagy kirándulok. Az állatmentés teher. Én lennék a legboldogabb, ha nem lenne rá szükség, ha nem lennének ...
Csovák Tünde
2017. 04. 14. 10:18
Csodálatos, alig várom, hogy nyugdíjas legyek, úgy érzem ezt szeretném akkor csinálni

A pajzsmirigyproblémák orvosolhatók

A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, és akár meddőséget is okozhat. A betegség gyakoribb formáját, a ...
Kovács Kettő Jánosné
2017. 04. 05. 11:55
"Túlműködés esetén a vérben a TSH, azaz a pajzsmirigyserkentő hormon szintje megemelkedik, alulműködéskor pedig lecsökken." - Ha a ...

Babalesen: mit tegyünk, ha késik a gyermekáldás?

Rengeteg kérdés merül fel, ha nem akkor és nem úgy alakul a bébiprojekt, ahogyan azt a kezdetekkor eltervezte a gyermekre vágyó pár. Sokszor ...
Jó hírem van
2017. 04. 03. 09:40
Természetes segítség, sok gyermekáldást váró páron segített: a NaProTechnologia- Tessék a neten rákeresni. Most már Magyarországon is ...