Megoldás a sugárkezelés következményeire

2015. 03. 27.
Szájüregi rák – szerencsére sokan nem ismerik még a daganat ezen típusát. Ugyanakkor az az évi 1500 ember, akit a rák ezen válfajával diagnosztizálnak, sokat tudna mesélni arról, hogy a sugárterápia még csak a kezdet – a kezelés hatására ugyanis egy rutinműtétnek mondható foghúzás is súlyos következményekkel járhat.
A szájüreg rosszindulatú daganatainak eredete egyelőre meghaladja az orvostudomány ismereteit: sajnos nem tudjuk, mitől alakulnak ki, egy azonban biztos: a dohányzó és alkoholt rendszeresen fogyasztó emberek között sokkal gyakrabban előfordulnak.
A szájüregben található daganatok leginkább 45 éven felülieknél fordulnak elő, és ugyan korai stádiumban felismerhetők, de mivel kezdetben nem okoznak fájdalmat, így a betegek legtöbbször mégis későn fordulnak orvoshoz.
A rák diagnosztizálása után megkezdődik a beteg kálváriája: sebészi beavatkozások, sugárkezelés, esetleg kemoterápia követi egymást. A legrosszabb azonban, hogy a páciens megpróbáltatásai ezekkel a legtöbb esetben messze nem érnek még véget: a sugárterápia ugyanis nemcsak a daganatos sejteket, hanem az egészségeset is károsítja. Az ép szövetek roncsolódása következményeként a bőrön és a nyálkahártyán sérülések keletkezhetnek, valamint a sugárzott területen gyulladás léphet fel. Ezen kívül a besugárzás a csontokban is okozhat károsodást, így a csontszövet akár el is halhat.
Ráadásul a beteg fogai is romlásnak indulhatnak, lazulhatnak. Fogászati ellátás esetén mindenképp speciális kezelést kell kérni, mert a beavatkozással járó sebben ugyanis könnyen megtelepednek a baktériumok, amelyek akár a csontig is eljuthatnak, melynek következménye ugyancsak a csont teljes leépülése.
A sugárterápia miatt kialakult szöveti roncsolódás helyreállításához külföldön már évek óta a hiperbár oxigénterápiát hívják segítségül az orvosok. A csontszövet gyógyulása ugyanis az oxigénellátáson múlik – a magas nyomáson belélegzett oxigén pedig a normál adagnál 20-szor nagyobb mennyiségben kerül bele a véráramba, és segíti a csontsejtek osztódását, csökkenti az ödémát és a gyulladást, valamint hozzájárul a hajszálerek újraképződéséhez is.

„A terápia eredményességét igazolja, hogy az általunk kezelt, sugárterápia miatt szövetkárosodást szenvedett páciensek szájsebészei mind jelentős javulásról adtak visszajelzést, így sikerült megmenteni állkapcsukat a teljes elhalástól” – mondta el dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. „A skandináv országokban pedig annyira bevált módszer a hiperbár oxigénterápia, hogy nemcsak a sugárkezelés után, hanem szájüregi vagy helyreállító csontműtétek előtt is alkalmazzák, hogy a műtéteket a legeredményesebben végezhessék el.”



A hiperbár oxigénterápiáról

A hiperbár oxigénterápia során a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrában (ún. keszon kamrában) a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be. A koncentráltan belélegzett oxigén a szokványos körülményeknél 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját idézik elő.
A terápia eredményesen alkalmazható lábszárfekély, nehezen gyógyuló sebek, csont- és ízületi gyulladások és sérülések esetében, plasztikai vagy helyreállító beavatkozások és műtétek után, besugárzás utáni bőr, lágyrész vagy csont károsodás esetében, fertőzések, belső fül eredetű halláscsökkenés és fülzúgás kezelésére. A módszer nem új, évtizedek óta használatos. Ígéretes kutatások folynak késői őssejt produkció, stroke, egyéb idegrendszeri eredetű betegségek és daganat terápiás esetekben.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!