Húsvét: erre figyeljünk főzéskor!

2015. 04. 01.
Szerző: Szimpatika
Jeles ünnepeink élelmiszerfogyasztási szempontból is saját jellegzetességekkel, arculattal rendelkeznek. A húsvét ezek közül is kiemelkedik, például sonka- és tojásfogyasztás tekintetében ez az év legfontosabb „szezonja".
Az élelmiszeripar és a kereskedelem már jó előre felkészül arra, hogy ki tudja szolgálni a boltokban ilyenkor tömegesen megjelenő vásárlói igényeket. Ez az időszak sajnos az illegális élelmiszerek kereskedelme szempontjából is kiemelkedik, így az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság (NÉBIH) sem pihenhet ebben a néhány hétben. Nekünk, vásárlóknak is érdemes azonban felkészülni az ünnepre, és átgondolni, hogy mit és hogyan vásároljunk, illetve készítsünk majd el a következő napokban. Ebben kíván segítséget nyújtani a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kara.



Tojás

Húsvéthétfőn hagyomány a locsolkodás, amelyért cserébe festett tojást adnak a lányok a fiúknak. A tojásfestésnél be kell tartanunk pár egyszerű szabályt, annak érdekében, hogy az elkészített tojások élelmiszerbiztonsági szempontból is tökéletesek legyenek. Festéshez kizárólag megbízható helyről származó festéket (élelmiszerszínezéket), vagy természetes színezőanyagokat (pl.: cékla, vöröshagyma) szabad használni (textil- vagy egyéb festéket tilos!). Nagyon fontos, hogy lejárt szavatosságú tojással és festékkel ne dolgozzunk, valamint ügyeljünk arra, hogy a tojás héja ne legyen sérült. Repedt, szennyezett felületű tojás nem alkalmas a festésre.

A régi népszokások alapján a „tojásfújás" is alkalmazható festett tojások elkészítéséhez. Fontos tudni, hogy a tojásfújás során szabad szemmel nem látható mikroorganizmusokkal kerülhetünk érintkezésbe, ezért ez semmiképp nem ajánlható kisgyermekeknek vagy gyengébb immunállapotú személyeknek. A festéshez a keményre főtt tojás jelenti a legbiztonságosabb alapanyagot. A festett főtt tojás 5 ˚C alatti tárolás esetén egy hétig eltartható és fogyasztható. A tojásokon található jelölés első számjegye a tartástechnológiára utal (0-biotartás, 1-szabad tartás, 2-mélyalmos és 3-ketreces tartás), utána következik az ország azonosítója, ahonnan a tojás származik, majd a termelőre vonatkozó számjegyek. A minőségmegőrzési időt a tojástartó dobozon találjuk.

A húsvéti ünnepek alatt a tojásból különböző ételeket is készítünk. Ilyenkor is be kell tartani a konyhai higiénia alapszabályait. Mindig alaposan mossunk kezet ételkészítés előtt, ügyeljünk arra, hogy az ételek készítése közben külön kezeljük a már elkészített ételeket a nyers élelmiszerektől. A tojásos ételek sütéséhez-főzéséhez használt edényeket nagyon alaposan kell elmosni, mielőtt újabb fogás elkészítésére kerülne sor. A tojást a felhasználás előtt csak akkor kell megmosni (mosás és alapos öblítés), ha a felülete nem tiszta. Ügyeljünk arra, hogy az általunk elkészített ételeket megfelelően tudjuk tárolni, legyen elég a hűtőnk kapacitása, óvakodjunk attól, hogy az ételeket sokáig tároljuk szobahőmérsékleten. A megmaradt ételeket minél előbb hűtsük le, tároljuk hűtőszekrényben, s csak újramelegítve (forrón) fogyasszuk.

Húsvéti sonkák

A pácolt termékek között két fő csoportot különböztethetünk meg. Az egyik a hagyományosan pácolt termékek köre, amelyek esetében a pácolási időtartama 3-5 hetet vesz igénybe. A másik a gyorspácolt termékcsoport, amelyeknél a pácolás, illetve a termék gyártásának időtartama néhány nap. A kétféle módon előállított termékek nem csak a gyártástechnológia, hanem megjelenés, kémiai és érzékszervi jellemzők tekintetében is jelentősen eltérnek egymástól. A két termékcsoport tehát nem összetévesztendő, fontos ismerni a különbségeket. A klasszikus lassú pácolással készült sonkáknál a só diffundál a termékbe, miközben a húsban lévő víz távozik a termékből. A pácolás, füstölés és az azt követő érlelés során a termék eredeti víztartalmának mintegy 15-20%-át veszíti el. Tehát a termék kihozatali mutatója kb. 80%, amely tükröződik az árában is. Továbbá a hosszú ideig történő pácolás jelentős többletmunkát, elhelyezési, tárolási és tőkelekötési költséget jelent. Ehhez hozzáadódik, hogy a fogyasztói vásárlások nem folyamatosak, hanem az ünnepek előtti néhány napra tevődnek, így meglehetősen nehéz a gyártóknak előre felmérni a piaci igényeket és versenytársak kínálatát, vagyis nem könnyű megbecsülni a gyártandó mennyiségeket.

Ez a bizonytalansági faktor a hosszú gyártási idővel kombinálva további árhatással bír. Ennek ellenére örvendetes, hogy az utóbbi években nő a hagyományosan pácolt termékek értékesítési aránya. A gyorspácolt termékeknél a pácérettség, vagyis az egyenletes sóeloszlás elérése érdekében páclét fecskendeznek a termékbe úgy, hogy az egyenletesen kerüljön be a termékbe. Az alkalmazott páclé a pác-só mellett jellemzően vízmegkötő, állományjavító adalékanyagokat tartalmaz. A 10-20% páclébevitel segíti a könnyebb rághatóságot, javítja az élvezeti értéket, és egyben növeli a termék víztartalmát és kihozatali mutatóit. A termék árát illetően azonban figyelembe kell venni a kihozatali mutatókat, vagyis hogy mennyi húst és mennyi „vizet" vásárolunk. Először is döntsük el, hogy hagyományos jellegű, lassú pácolással készült sonkát szeretnénk vásárolni, amelynek fogyasztása elsősorban pácolt, füstölt formában javasolt, főzése nem szükséges.

Természetesen főzhető formában is fogyasztható, azonban szárazabbá, állomány tekintetében keményebbé válik. Parasztsonkánál a csont körüli részeken javasolt a megfelelő fizikai állapot, a pácérettség ellenőrzése, mert ezen részeknél következik be leggyorsabban a kellemetlen szaggal és ragadós tapintással járó romlás. Amennyiben főzésre szánt sonka vásárlása a cél, akkor a befecskendezett páclevet tartalmazó termék választása javasolt. Ez a termék a főzés hatására lédúsabbá válik. Fontos megjegyezni azonban, hogy a befecskendezett páclé mennyisége meghatározó a minőség és az ár-érték arány tekintetében. A maximum 15% hozzáadott páclevet tartalmazó pácolt termékek már megfelelő szaftosságot biztosítanak. A nagyobb páclé mennyiség a termék állományában már nem kívánt változást okozhat, továbbá anyagilag sem előnyös, hiszen páclevet vásárolunk sonka helyett. A páclé hozzáadásával készült füstölt nyers sonkák esetében javasolt az alapos, lassú tűzön való főzés, amely során a termék állománya és érzékszervi tulajdonságai javulnak.

Főzéssel csökkenthetjük továbbá az élelmiszerbiztonsági kockázatokat is. Ez azért fontos, mert a gyorspácolt sonkák a 3-4%-os sótartalom mellett hozzáadott vizet is tartalmaznak, valamint hőkezelés nélkül készülnek, ezért fogyaszthatósági idejük rövidebb, mint a hagyományosan pácolt sonkáké. A sonka tárolási módját annak típusa befolyásolja. A csomagolás nélküli termékek legfeljebb 10-12 napig, a vákuumcsomagoltak 2-4 hétig tárolhatók. A termék kiválasztása során vákuumcsomagolt termék esetében javasolt a lékiválás nélküli termék, valamint azon kötözött sonka választása, amelynek felülete bőrös és húsfelülettel egyaránt rendelkezik.

Forrás: Weborvos

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!